Budapest, 2006. (29. évfolyam)

7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Hogyishívják

BUDAPEST 11 Az első attraktív példány márciusban érkezett (vasúton) Budapestre, és az új külső-belső dizájnnal megfelelni kívánl a globális nagyvárosi imidzsnek. Bár nemrégiben néhány kedves dán turista csodálattal vegyes álmélkodással értékelte a BKV gesztusát, hogy a Múzeum körúton muzeális villamosokat üzemeltet, mire a bennszülöttek elnézően mosolyogtak, és ügyesen kikerülték a fagykáros árkokat, ami talán még a dánok szemét is felnyitotta volna. Természetesen a szakmát sem hagyta hidegen a korszerűsítés; gondos civilek még idejében szóvá tették kifogásaikat a villamos műszaki és biológiai tulajdonságairól. Szerintük az egyik fő probléma: olyannyira keskeny a közlekedőfolyosó, hogy ha középről valaki leszállna, az előtte álló sor szimpátiáját és támogatását kell elnyernie hozzá. Azonkívül nincsen benne légkondicionáló, és olyan kicsik az ablakok, hogy kinyitni sem érdemes őket, a nyári kánikulában majd megtudják az utasok, mi a combinók istene. Az „utasbarát" jelző módosítva. Néhány verítékcsepp a legkevesebb a másik kifogáshoz képest, hogy a kocsi alapanyagaként eredetileg az alumíniumot választották, melynek képlékenységéből adódó elemésztődési képessége bizony nagyobb, mint az acélé. Szóval, a vékony alumínium nem bírja a terhelést, és ha túl sokat nyúzzák, vagyis közlekednek vele, kettétörik a villamos. Két évvel ezelőtt cikkek jelentek meg az Európa nagyvárosaiban leállított „életveszélyes" combinőkről, és tucatnyi selejtkocsit szállítottak vissza a gyárba, Budapest mégis kitartott a gyártó mellett, és bevállalta a közel negyvenmilliárdos projektet. A BKV nem tehetett mást, mint, hogy combinózzon, mivel éppen a szerkezet könnyű súlya miatt választotta ezt a típust: a szokásos anyagból készült villamosokhoz a teljes szakaszon fel kellett volna újítani a pályái. De a közönség kényelmét szem előtt tartva mindenképpen az alacsony padlóhoz ragaszkodtak, ami tizenöt évvel ezelőtt még a csúcsok csúcsa volt; azóta külföldön is rájöttek, hogy elég egy-két ajtó a mozgásukban korlátozottaknak, annyiba a jármű szerkezete sem roppan bele. Különben is, ha Düsseldorfnak, Hirosimának, Melbourne-nek és Potsdamnak (stb.) jó volt, akkor nekünk is az lesz, azonkívül ez már egészen más anyag és konstrukció, csak a neve maradt a régi. „Úgy használhatatlan, ahogy van" — mondják a szakemberek, és a „korszerű" címszót megtoldják egy fosztóképzővel. Jó hír viszont, hogy a villamosmegállókat átépítették (3,5 milliárd — a „gazdaságos" jelző elmarad), a kocsik ajtaja és a peron közötti magasságkiegyenlítést is majdnem tökéletesen eltalálták. Ez a megoldás olyképpen is magyarázható, az emberek már annyira megszokták, hogy fel kell lépniük a járművekre, hogy megbotlanának, ha nem lenne szintkülönbség. Azonkívül likvidálták a pályán a váltókat (minek annyit váltogatni), és az új jövevények a Ganz-villamosok jövőjét is megpecsételték, azok csak szépen tűnjenek el a süllyesztőbe, majd valamelyik fejlődésben lévő város megkapja őket. Mindenesetre a jámbor utasok elégedettek a megállókkal, hiszen jó nagy területet sikerült kikanyarítani az úttestből, az autósok meg csak ügyeskedjenek, nem igaz, hogy alig tíz kilométer per óra sebességgel haladva nem tudnak elmenni egymás mellett. A combinónak már csak a nagykörúti áramellátással kell megbirkóznia, de hát aki ilyen égbe törő áramszedőkkel közlekedik, az szórványos zavarokra számíthat. A hírverés szándékával még az átadás előtt bemutató kirándulást rendeztek az újságíróknak. A Népszínház utcától a budai Skáláig tartott a különmenet, szendvics, kóla, zeneszó, az ismert személyiségek pedig megtudhatták, milyen nagyszerű délután négykor a Körúton villamosozni. „Kinek van bérlete?" — próbálta emberközelivé tenni a témát a műsorvezető, mire az egyik bátortalan jelentkező az érdektelenség láttán gyorsan visszahúzta levegőbe emelkedő kezét. A hírességek érdekes történeteket meséltek ifjúkorukból, amikor első gyermeküket várták, sorra átadták nekik a helyet a tö-