Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Várnai Vera: Festői Budapest Háry Gyula - még egyszer

BUDAPEST 22 jának betűi egymásba tekerednek. Van, aki nem vette a fáradságot, hogy a jegynyomó formáját tükörírással alkossa meg, így a talán a gyömrői téglagyárra utaló G és Y betűk a téglán állnak fordítva. A kőbányai Dräsche téglagyárnak nem más volt 1868-ban az igazgatója, mint az éppen Magyarországra visszaengedett Görgey Artúr. Mi a jelentősége ezeknek a jegyeknek? Amikor készültek, majd eladták őket, akkor nyilván névjegy volt mindegyik. A vevő tudta, kitől, milyen minőségű téglát vett. Aztán beépültek száz-százötven évre, öröknek hitt hosszú időre. A falak között dúltak a történelem és a magánélet viharai, és teltek a béke évtizedei. És most, hogy Zettisch Ferenc és Varjasné Székely Éva mérnökök buzgalma nyomán ismét felfigyeltek a téglákra, a véletlen kiválasztotta kevesek elkezdték életük új, most már öröknek mondható, harmadik szakaszát. Mint a Liliom utcában megtudom, az igazi Téglamúzeum nem is ez, hiszen itt csak az utóbbi másfél évtizedben feltárt, IX. kerületi téglaleleteket őrzik, hanem a veszprémi. Ott állítólag nagy gyűjtemény van. Hozzáteszem, azok is egy-egy kisebb téglamúzeum birtokosai, akik építkezésükhöz bontott téglát keresnek. Miért teszik? Mert szépnek tartják, nekik az új nem egyenlő a széppel, és környezetbarát módon gondolkoznak. És bár nem ellenségei sem az irodaházaknak, sem a modern építési módszereknek, a szép anyagoknak, de nem szeretik az értelmetlen építkezéseket. Mint amilyen például a Margitszigeten most zajló uszodabővítés. Egy ámokfutó, nagyzoló vállalkozó pusztít környezetet, épít toronyugró-medencét — egyetlen verseny kedvéért. Hogy közben tönkretesz teniszpályákat és sportközösségeket, klubokat, kivág fákat, lebetonoz a szigeten zöldterületet, növeli a forgalmat — a nagyképű és öntelt vállalkozónak nem számít. Daruk betonelemeket emelnek be, betonkeverők ontják a masszát jelenleg, miközben bizonnyal egyetlen téglát sem használnak fel. Egyetlen szép, egyedi jegygyei ellátott vörös téglát sem. Háry Gyula: A régi Szent János kórház Festői Budapest Háry Gyula - még egyszer Várnai Vera A mester, akinek az életútjára vonatkozó legfontosabb információkat összefoglaltuk legutóbbi, tavaly decemberi számunkban, mint városkép-és tájfestő gyakori szereplője magyarországi festményaukcióknak. S bár nem tartozik a divatos művészek közé, művei, talán közérthetőségük okán is, könnyen gazdára találnak. Ezúttal mi is újabb képekben mutathatjuk meg, semmiképpen sem érdemtelenül. Festményei egyikén a régi Szent János Kórház épületét láthatjuk. A Széna téren álló egykori ispotályra napjainkban már csak egy emléktábla és az épület kicsiny falmaradványa emlékeztet: épülete 1945-ben, Buda ostroma során sérült meg, helyrehozhatatlanul. Története 1710-ben kezdődött. Az akkori nagy pestisjárvány betegei számára szükségkórház felépítését határozták el a mai Széna téren. A „ragályház"-nak nevezett kórházat — milyen szerencse! - a járvány elmúltával sem bontották le. Mert-