Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Szemere Katalin: Nagy Budapest Törzsasztal Lázadásból harmincas évek

a rolót a Salamander holt, amely eredetileg is cipó'holtnak épült. A műemlék mozikról ne is beszéljünk: Átrium. Bartók — az egyik üres, a másikat egy befektető lekopaszította. Kérdezem, mit szólt az elmúlt időszak két nagy állami beruházáshoz, a Nemzeti Színházhoz és a Művészetek Palotájához. Nem mondom, hogy örül a kérdésnek. — A kortárs építészettel ritkán foglalkozom. Ahogy telik az idő, egyre távolabbi korszakok kezdenek izgatni. írtam egy időben a Magyar Építőművészetnek, csupa pozitív viszszajelzés jött, hogy tisztességesek a cikkeim, még ha ledorongolok is valamit. De nem izgat a jelen. Ahogy öregszem, egyre toleránsabb vagyok, nincs kedvem a napi kritikához. Tudom, a Nemzetit és a Művészetek Palotáját kérdezte: ami a színházat illeti, meglepett, hogy ezeket a silány terveket megvalósították. Ráadásul minden ízében átitatta a politika. A koncertpalotának kiváló az akusztikája, de a belsőépítészete kicsit sok nekem. Mondok jobb példát: a Baross utcától nem messze a Pázmány egyetem Balázs Mihály tervezte új épülete egyszerűségében is gyönyörű. Tervezést ritkán vállalt Ferkai András, jobban érdekli a kutatás és a tanítás. A Napraforgó utcai, Fischer József tervezte Somogyi-villa „kvázifelújításánál" kértek tőle tanulmányt, bár a rekonstrukció nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. Korábban a Teréz körúti ERMA lakástextilbolt portálját terveztette vele a Röltex. Az üzletet, amelyben forgóáru-színpadon is kínálták a portékát, az ő javaslatára nyilvánították védetté. Ahogy sokáig ő volt a D0-COMOMO nemzetközi munkabizottságának egyetlen kelet-közép-európai tagja. (A viccesen hangzó rövidítés a modern építészeti mozgalom dokumentációját és műemlékvédelmét felvállaló magánszervezetet fedi.) Személyesebb témákhoz próbálok kanyarodni: ha lakást vett, szempont volt-e, hogy a ház milyen stílusban épült? — Ha lenne pénzem, válogatnék — mondja. - A környezet jellege, hangulata mindig befolyásolt. A ma divatos helyeken, Adyligeten vagy Telkiben biztosan nem tudnék lakni; ez alkat- és életmód kérdése. Nekem az a fontos, hogy minden elérhető közelségben legyen, és lehetőleg Budán. Aztán azt is kérdezem, hogy a régi könyvek- és folyóiratok gyűjtésén kívül van-e más hobbija. Kicsit eltöpreng, nem tudom, azért, hogy elmondja-e, vagy azért, mert ennyi munka közé hova is férne be még egy komoly kedvtelés. - Az éneklés — mondja végül, kicsit szégyenlősen. — Az egyetem kórusában énekelek, belsőépítészekkel, iparművészekkel, egykori és mostani hallgatókkal, tanárokkal. Pár éve újraalakult a hatvanas években híres énekkar, a karnagyunk szeptemberig az a Zobóki Gábor volt, aki többek között a Művészetek Palotáját tervezte. Minden karácsony és húsvét előtt fellépünk, idén karácsonykor a pasaréti templomban szerepeltünk. Persze nem most kezdtem énekelni, hanem még a gimnáziumban. A Szilágyi Erzsébetnek híres a leánykórusa, de volt egy időszak, amikor a hagyományok ellenére vegyes kórussá formálták át. Aztán katonaként is énekkart alakítottunk, még a Ki mit tud?-on is szerepeltünk. A mínusz húsz fokban, mikor a többiek kint táboroztak, minket fűtött szobában tartottak, nehogy elmenjen a hangunk. Eljutottunk egészen a budapesti elődöntőig. — Tudja — teszi hozzá —, nagyon jó dolog énekelni, kiénekelni magunkból gondot, feszültséget.