Budapest, 2006. (29. évfolyam)

5. szám május - Csordás Lajos: Áramházak

24 BUDAPEST csoportjaként kezdte a szolgáltatást 1912-ben, s elsőként az új lipótvárosi Pa­latinus-házakat látta el vett árammal. Lágymányoson 1912 és 1914 között é­püll lel saját erőműve, a kor legnagyobb áramfejlesztő telepe. A cég ekkor már ki­nőtt a gázművek szárnyai alól, s a Buda­pest Székesfőváros Elektromos Művei Rt. (BSZEM Rt.) nevet viselte. Az új villamoserőmű tervezője Reicht Kálmán volt. ugyanaz a mérnök, aki az 1913-ban átadott óbudai gázgyárai is megálmodta. Tulajdonképpen ezek a főművei, rajtuk kívül néhány fővárosi iskola építészeként ismert. A lágymá­nyosi telep kialakításában haláláig, 1926-ig részt vett, azt ugyanis folyton bővíteni kellett, 1914-es átadása csak é­pítésének első ütemét zárta le. Halála után egy másik neves mester, Bierhauer Virgil vette át a tervezést. Már csak egy kapu a Visegrádi utcában Reiehl romantikusabb ipari formái után ő modern felfogásban, de az előzmé­nyekhez igazodva tervezett. Bierbauer ál­modta meg azt a kapcsolótermet, amely ovális alakú üvegtetejével fantasztikus filmekben látott űrhajókat idéz, azok vezérlőtermeire emlékeztet. (Állítólag egyébként nem ez volt minden idők le­gszebb vezénylőterme, hanem a Markó utcai trafó negyedik emeletén be­rendezett.) A lágymányosi épületegyüt­tes a századelő és a két háború közötti időszak budapesti ipari építészetének egyik legnagyobb teljesítménye volt. A fővárosi áramszolgáltatás hősko­rának ezek az épületei néhány kivétel­től eltekintve maradandónak bizonyul­tak. Maguk az épületek vagy egyes ele­meik máig megtalálhatóak a városban. Első helyen említhető közöttük a Vá­ci úti telephely, amely ma a 74. számú épülettel együtt a Budapesti Elektromos Művek Rt. központja. Ez utóbbi — mely ma a főépület -1900-ban létesült a Nay és Strauss Iroda tervei alapján, s erede­tileg a Magyar Műhely és Raktártelep Rt. tulajdona volt. A 72. szám alatti régi, 1893-as központi épületre 1907-ben húztak két emeletet Gerstenberg Emil és Arvé Károly tervei alapján. (Nevükkel ké­sőbb még találkozunk.) Bár e régi épületeket belül teljesen modernizálták, kívülről még őrzik ere­deti formájukat. A Tisza utcai oldal­szárny, a régi gépház jelenleg garázs­ként szolgál, az egykori kazánház he­lyén pedig (külső falait megőrizve) szín­háztermet kezdtek kialakítani. A másik központ, a „Csákv utcai" á­ramfejlesztő épületét a harmincas évek­ben átépítették, majd 1992-ben lebon­tották, csak díszes klasszicista kapuja maradt meg a Visegrádi utca felől, ame­lyet védetté nyilvánítottak. Meghatározó eleme ma is a környék arculatának: e ka­pu nyomán kapta nevét a telep helyén épült lakópark, a Cézár-ház. A kelenföldi telepet a Budapesti Erőmű Rt. vette ál. A műemléki védelem alatt álló régi épületeket az erőmű sorban felújítja, egyet pedig átadóit a Lágymá­nyosi-öböl beépítését végző cégnek, a­mely remélhetőleg megtekinthetővé, felkereshetővé teszi. Míg a központi te­lepeket a város szélén alakították ki, a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatot tar­tó áramátalakítók és alállomások szerve­sen beépültek a városszövetbe. A régiek (a fentebb említett öt) közül is több meg­található még, de már új funkcióban. Időrendben az első egyenáram-átalakító a Kazinczy utcai volt, a 2f. szám alatt, de ma már nem ugyanaz az épület áll otl, mint amelyik 1893-ban épült. Az új igé­nyekhez alkalmazkodva 1934-ben Ger­stenberg Emil és Arvé Károly tervei sze­rint átépítették Bauhaus-épületté. Ez 1968-ig állt az áramelosztás szolgála­tában. Ezután sikerült új funkciót talál­ni számára: 1978-ban itl rendezték be az Elektrotechnikai Múzeumot. Axel Föhl német ipartörténész szerint e funk­cióváltás példaszerű lépés, így ítéli meg a történteket a nemzetközi szakmai köz­vélemény. A Murányi utca 47-^19.-ben, a régi átalakító épületében ma a Villamose­nergia-ipari Kutató Intézet Rt. Hőener­getikai divíziója működik. A ház egy ré­sze valószínűleg még 1895-ből való, a másik a harmincas évek építészeti je­gyeit tükrözi. Megvan tehát. Nem járt ilyen szerencsével a Weiner Leó utcai (egykor Dávid, majd Horn Ede utcaiként emlegetett), 1896-ban épült átalakító. Nyoma sincs már. Csak annyi, hogy helyét (a Weiner Leó utca 7-ben és a Lovag utca 8-ban) tavaly felhúzott két modern ház jelzi. lelke ugyanis akkora volt, hogy mind a két utcára nyílt egy-egy bejárata. Eredeti funkciójának meg­szűnte után az ELMU tanműhelyei mű­ködtek itt: a kilencvenes évekig ipari­tanuló-képzés folyt az intézményben. A Liliom utcai Trafó az ipari szecesz­szió jellegzetes budapesti alkotása 1909-ből. Szintén a Gerstenberg—Arvé épí­tészpáros tervezte. Átalakítóként illetve trafóházként 1945-ig működött. Utána negyven évig nem használták. A Ramo­viHé volt, majd privatizálták, de új tulaj­donosa sem kezdett vele semmit. A ki­lencvenes évek elején egy francia anar­chista művészcsoport foglalta el, s egy ideig féllegálisan, foglalt házként mű­ködtette. Kulturális színtér lett. Végül a fővárosi önkormányzat vásárolta meg az épületet, és az Andrássy úti Fiatal Mű­vészek Klubja (FMK) jogutódjaként itt nyitotta meg a Trafó Kortárs Művésze­tek Házát f998-ban. Miután a két nagy magán-áramszol­gáltató 1918-ra a város kezébe került, megkezdődhetett az egységes áramszol­gáltatás rendszerének kialakítása. Mái' világos volt, hogy a váltóáramé lesz a jö­vő, de ekkorra jelentős egyenáramú há­lózat épiilt ki a Belvárosban és Belbu­dán, nem lehetett egyik napról a másik­ra váltani. Az egyenáramú hálózat még Áramház a Hungária körúton

Next

/
Thumbnails
Contents