Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Szemere Katalin: Nagy Budapest Törzsasztal Lázadásból harmincas évek

BUDAPEST 19 tát tervezett. Nagybátyja is szakmabeli, belsőépítész. András a hetvenes évek végétől úgy egy évtizeden át dolgozott állami tervezőirodákban. Aztán ettől elment a kedve, mert akkoriban túl sok elképzelés maradt a fiókban. Kevés volt a pénz, a megrendeléseket sorra lemondták. Mindeközben folytatta, amit már az egyetemen elkezdett a barátjával, Dévényi Tamással: a két háború közötti modern építészetet kutatták — dafke. Ekkor ugyanis ez a korszak éppen kezdett kivánszorogni a divatból, és mindenki a posztmodernért rajongott. A két hallgató úgy gondolta, bebizonyítják, milyen izgalmas időszakot hanyagolnak el a többiek. Olyannyira a szenvedélyükké vált ez a munka, hogy még azokat az épületeket is megkeresték, amelyekről műegyetemi tanáraik is azt állították, rég lebontották őket — meséli mosolyogva, közvetlenül azután, hogy azt mondta fotósunknak: nem szokott mosolyogni. Elhatározták, összegyűjtik az összes említésre méltó házat ebből az időszakból. Budapesti kalauzt terveztek, ami aztán nem jött össze, mert Jékely Zsolt „elírta előlük". S abban az időszakban nem volt sikk ugyanarról a témáról több kötetet kihozni — tíz éven belül. Ezért Dévényi Tamással cikkeket, tanulmányokat publikáltak az eredményekről. Ennek a dafke kutatásnak lett folyománya — ezen Ferkai már egyedül dolgozott — az 1995-ben megjelent, Buda építészete a két világháború között című kötet, majd hat évvel később a pesti párja: egy fiatal csapattal közösen írták, szerkesztették. Tervezett egy harmadik kötetet is a peremkerületekről, de ahhoz már nem volt igazán ideje, türelme, kedve. - Azt értem, hogy az egyetem alatt lázadásból kiválasztott egy korszakot, de utána miért ragaszkodott hozzá? Mitől izgalmasabb, mint bármelyik előtte vagy utána? — kérdezem. — A hetvenes években ennek az időszaknak csak a romjait lehetett látni, alig maradt belőle bármi is a házakon kívül. Értékmentés, így mondanám. Sokan nem szerették ezt a kort, a laikusok csak a kockaházakat, a rideg, barátságtalan épületeket látták. Akkor azt mondták: „Pfuj, Bauhaus!" Ma megint: „Éljen a Bauhaus!" Igaz, hogy az átlagember minden kockaépületet ilyen stílusúnak hisz. Pedig nagy a különbség egy újlipótvárosi és egy valódi modem ház között. Az igazi Bauhaus lényege: szociális feladatot lát el. Korszerű lakást, lakóteret ad, a tökéletes funkciót teljesíti ki, újfajta életmódot, nem a külsőséget. Fischer József és Molnár Farkas elrettennének, ha látnák, miben nyilvánul meg ma ez a stílus. Elgondolkodik Ferkai András a dolgon: lehet, hogy azért kezdett érdeklődni a harmincas évek iránt, mert ennek az időszaknak a lenyomata volt az ifjúsága — de mielőtt megmagyarázná vagy eldöntené a kérdést, kettétöri croissant-ját. És nem érti, miért kell megtömni ezt a süteményt csokoládéval. Mikor beletörődik, hogy az Astoria kávéházban ez a sütemény ilyen, beszélünk a gyerekkoráról, a budai hegyvidékről. Igaz, nem Bauhaus-házba, hanem szecessziós bérházba született, gyermekkorát ott töltötte. Édesanyja ma is ugyanabban a négyméteres belmagasságú lakásban lakik, ahol a konyhát télen szinte lehetetlenség átfűteni. A Városmajor és a Németvölgyi út környéke a harmincas években épült ki. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium modern épülete is meghatározó élmény volt számára. — Lehet, hogy ezért kezdtem el először a budai épülettel foglalkozni? — kérdezi magától. Aztán kiderül, Pest sem vakfolt az életében: amikor megnősült, Zuglóba költözött, huszonvalahány évig élt a XIV kerületben. Pár éve költözött vissza Budára. Ha ma újraírhatná a telefonkönyv méretű Buda-kötetet, több neobarokk házat belevenne. Bár ez az irányzat igazán távol állt tőle akkor is, most is, már belátja, jellemzőek a korra, felmérésük fontos a történelmi hűség kedvéért. Sokszor kérdezik Ferkai Andrástól, hol lehet megvenni a topográfiai munkáit. Sehol, mondja. Legfeljebb antikváriumban. Újranyomni felesleges. Annyi minden változott a megjelenése óta, át kellene fésülni az egészet, javítani, hozzácsatolni, amit annak idején kihagyott. Ha jönnének a fiatalok, egy lelkes csapat, ahogy a pesti kötetnél, akkor lenne a dolognak értelme. Ami most izgalmasnak tűnik a számára, hasonlóan teammunka: az Entz Géza-íéle Fehérvártopográfia. Van rá pénz, idő, elég közreműködő. A kutatás mellett az Ybl-díjas Ferkai számára a tanítás jelenti a legnagyobb kihívást. Az Iparművészeti Egyetem elméleti intézetének igazgatója, építészettörténetet oktat. Ilyen munka mellett kevés idő marad az írásra; ami még nem jelenti azt, hogy ne vállalna egy-két kötetet. Ilyen volt egy építészeti monográfiasorozat első darabja, Jánossy Györgyről, atyai jó barátjáról. Amikor Jánossy meghalt, baráti, erkölcsi kötelességének érezte, hogy írjon róla. A család is felkérte rá. A sorozat harmadik kötetének, a Gulyás Zoltánról szólónak szintén ő a szerzője. — Az elmúlt években sajnos egymás után haltak meg az építésznagyságok apám korosztályából. Muszáj írni róluk a következő nemzedéknek — mondja. Beszélgetünk további mániákról. Itt vannak például az üzletportálok. Az A mi Budapestünk sorozatban meg is írta, mit gondol, és mit kell tudnunk róluk. Még akadnak, bár kevés van belőlük, sőt, a vékonyka kötet megjelenése óta újabbak tűntek el. A könyvben az utolsó szép példa a Krisztina téri órás boltja volt. Ma a Csészényi kávéház működik itt. Jópofa a hely, de a portálja olyan, ahogy az ilyesmit, mondjuk, Móricka elképzeli. Rill Imre órásé egyszerűségében is sokkal sikerültebb — volt. Megbeszéljük, hogy egyikünknek sem sikerült soha beszélnie azzal a régi órással. Mindig csak a kitűzött papírt olvashattuk a kirakatban: „Üzenetet a virágboltban lehet hagyni" — emlékszünk s idézzük egyszerre. Sokáig reménykedett az építészettörténész, ha ír az üzletportálokról, fordul azokra is némi figyelem. Tévedett: nem éri meg manapság portált kialakítani. Nyitnak-zárnak egymás után a Rákóczi úton, a Kossuth Lajos utcában, a főútvonalakon a kisebb-nagyobb üzletek. Nem tudnak konkurálni a bevásárlóközpontokkal. A plázák pszeudoutcájában pedig az a lényeg, hogy az üvegajtót gyorsan el lehessen tolni. Nincs kifogása Ferkai Andrásnak a bevásárlóközpontok ellen, bár nem ott tölti ráérős óráit. Egy helyen ötven vagy száz bolt — időtakarékos megoldás, de túl nagy árat fizetünk érte. — Az új boltok közül tulajdonképpen a Kempinski Szálló melletti két divatüzletnek van igazán szép portálja, stílusban tervezve — teszi hozzá a lehangoló összegzéshez. Amit még kifogásol: sorra zárnak a védett berendezésű tradicionális üzletek. Ott áll üresen az egykori Neruda drogéria a Kossuth Lajos utcában, lehúzta