Budapest, 2006. (29. évfolyam)

5. szám május - Dallos István: Skanzen Tatabányán

16 BUDAPEST Vendégoldal Skanzen . Tatabányán SZÖVEG ÉS FOTÓ: Dallos István Tatabánya, Komárom-Esztergom megye székhelye mindössze ötvenöt kilométer Budapesttől, az Ml-es autópálya és a Budapest-Bécs vasútvonal mentén. Jövőre hatvan éve város. Szülőanyja a bányászai, atyja a tervgazdálkodás. A magyar barnaszén kitermelésének valamikori fellegvárában a bányalétesítményekből mára csak a XV-ös akna maradt meg, itt rendezték be a Szabadtéri Bányászati Múzeumot. A bányászat tárgyi emlékeit bemutató intézmény több is van hazánkban, az azonban, amit Fűrészné Molnár Anikó hozott itt létre a munkatársaival, egészen különleges, egyedi. A valamikori bányatelep mintájára felépítettek ugyanis a területen egy utcát. A „hatajtós" fogalom voll Tatabányán. így nevezték a házakat, amelyek a bányászcsaládok otthonául szolgáltak. Az ipari skanzenben kettő áll egymással szemben. (Az utca egyik végén látható az Esterházyról elnevezett aknalejárat kapuzata, a másikon pedig idén szeptemberben, bányásznapon avatják majd a MÁK Rt. helyreállított, két tantermes elemi népiskoláját.) Lássuk hát a házakat. Igazán takaros, angol mintára formált építmények voltak. a 19. század végén több családnak is jó életkörülményeket biztosítottak. Az egyik „hatajtós" a bányatelepülésen élők lakáskultúráját és életkörülményeit mutatja be, az 1896-os bányanyitást követő esztendőktől, az első telepesek lakásától az 1940-es évek otthonáig. Az első lakás 35 négyzetméter: padlós szoba vaságyakkal, téglapadozatú konyha és kamra - gyalult fa bútorzattal, amit a társulat adott -, szeneskamra, padlás és kert. A második lakás bányásszá vált környékbeli sváb család otthona, a harmadik és negyedik berendezése pedig már a polgáriasodás jeleit mutatja. Az enteriőrök révén nyomon követhetjük, miként alakult a bányánál munkát és megélhetést találó alföldi kubikosok. földművelő szegényemberek életmódja. A szobákban a bútorok farkasszemet néznek, feltételezik egymást, olyan egységben, amelyet nem annyira a tér, mint inkább az erkölcsi rend hoz létre. A bányatársaság a tisztviselők számára is épített lakásokat. A múzeum is berendezett egyet, bemutatva, milyen körülmények közt élt egy bányamérnök a huszadik század harmincas éveiben. A másik „hatajtós" a bányatelepen valaha dolgozó kismesterek — cipész, szabó, borbély, fodrász, fényképész, pék — műhelyeinek, munkaeszközeinek hiteles bemutatására nyújt teret.