Budapest, 2006. (29. évfolyam)
5. szám május - Kapu alj
Kapu alj BUDAPEST 17 Összeállításunk most a Ferenc körút páros oldalának meztelen arcát mutogatja. Itt is, mint csaknem az egész városban, elhanyagolt kapualjak, szennytől vak kirakatok, félretervezetl. gagyi mutatványok arról, mit kínál éppen ez vagy az az üzlet a grafittő-arabeszkek, bazári rácsok kulisszája mögött. Mély kátyúk az ízlés ostromlott várfalán, a város falain. Házainkon, otthonunkon. Nincs ezen mit ragozni. Szégyen! Madarat tolláról, polgárt városáról... A LÁT-KÉP a környezetkultúra jobbulásáért dolgozó civil mozgalom Budapesten. Végigfotografálta legfontosabb útjainkat, azok partját, házainkat, megörökítette a grimaszt, amit a világnak meg önmagunknak a saját arcunkkal mulatunk. Levelet intézett, csatolva hozzá a fényképeket, az összkép felelősségében érintett önkormányzatok jegyzőinek, felszólítva őket, tegyenek eleget jogszabályokban előírt kötelességüknek. Ana ösztökél — udvarias bemutatkozás és közös cselekvésre invitáló mondatok után —, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997-ben született törvény s a még korábban hozott fővárosi rendelet — amely a Budapest városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről intézkedik — paragrafusaira hivatkozva, szólítsák fel az elmarasztalásban érintett üzletek és társasházak tulajdonosait: ha a maguk kedvéért nem is tennék, teljesítsék az előírásokat betartva jó karban tartási, állagmegóvási kötelezettségüket. Beleértve a kosz és a firkák eltávolítását is a kimosdatás kötelezően elrendelhető programjába. Tudatják a lát-képesek, hogy tudják, a graffitit sokan az önkifejezés eszközeként, művészetféle kalandként használják és élik meg, de hozzáteszik: ha az éjszaka festékező azt látja, hogy büszkesége tárgya másnap már nem része az utcatárlatnak, abbahagyja az offenzív ellenállással érintett területeken a kísérletezést. Elmondják: ismernek olyan német várost, ahol addig nem nyithat ki az üzlet, míg a portálját rendbe nem teszik, a firkálmányokat el nem távolítják. Állítják: az eljárás hatásos. Mert egyébként maga a művelet egy körúti, tehát nagy társasházban lakásonként legfeljebb havi száz forintba kerülne, már tudniillik annak a szolgáltatásnak a megrendelése, amelynek kivitelezői havonta egyszer rendet raknak addig a magasságig a homlokzaton, olyan mélységig a kapualjban, ameddig és ahová eljutott az „önkifejezés". Szégyentáblára szögeljük ezt az öszszetett, mégis igen egyszerű üzenetet a BUDAPEST lapjain is. Van mit nézni! Volna mit tenni. Ferenc körút 2-U. Ferenc körút 2-U. A reihníliaortjioi! 81 otlhor II Ferenc körút 6 r°l y °mKaoK Ferenc körút 8.