Budapest, 2006. (29. évfolyam)

4. szám április - Zappe László: Torockói tanmese

36 BUDAPEST Torockói tanmese A Menyasszonylánc sajtóbemutatója után, a közönség lelkes ünneplése köz­lőn egyszer csak színre lépett az Operett­színház igazgatója is. Kerényi Miklós Gábor, miután közölte, hogy milyen boldog, elkezdte színpadra szólítani az alkotókat. Ez kétségkívül praktikusabb így, mint amikor a színészek minden­féle embereket cibálnak elő a takarás­ból, akikről legfeljebb a bennfentesek tudják, melyikük az író, melyikük a ren­dező, a díszlettervező, a koreográfus. A fö­löttébb ésszerű eljárás azonban apró szépséghibához vezetett. A direktor a föl­sorolást a két „csodálatos" íróval, Kállai Istvánnal és Böhm Györggyel kezdte. Am ők csak átírok. Aki a történetet ere­detileg írta 1931-ben, hulig Ottó való­ban nem szólítható már színpadra, mint­hogy 1969-ben Svájcban meghalt. Ig)' aztán említeni is elfelejtették. Pedig igazán remek alaphelyzetet e­szelt ki, akár éles szatírát is kihozhatott volna belőle. A torockói menyasszony azonban 1931-ben is a pesti közönség­nek íródott, éppúgy, mint 2006-ban a Menyasszonytánc. A címszereplőnek, a torockói menyasszonynak néhány hét leforgása alatt három identitást kell aka­rata ellenére kipróbálnia. Patkós Rózsira ugyanis szülei, mikor meghaltak, nem hagytak semmiféle igazolást a származá­sáról. Márpedig ahhoz, hogy egy derék magyar legény, András feleségül vegye, papírok kellenének. Ám amikor azok megérkeznek, az derül ki belőlük, hogy Rózsi lelenc, sőt zabigyerek, árvaházból vették ki falusi szülei. Vér szerinti apja Blum, egy gazdag zsidó, anyja pedig a mindenes lány, aki belehalt a szülésbe. András apja most már persze még annyira sem akar hallani a házasságról, mint amikor csak szegény, árva cseléd­nek tudta fia választottját. A legény bá­natában katonának áll. mint János vitéz, de — szükségképpen - a román seregbe. Blum özvegye viszont szívesen magá­hoz venné a megkerült gyermeket, aki szorgalmasan tanulja is a zsidó szoká­sokat, csakhogy az elegáns zsidó lányok féltékenységből kiutálják a társaság­ból. Bózsi visszamenekül a faluba, ahol már csak Herskovics, a jámbor és bölcs kocsmáros fogadja be cselédnek. András és két társa ezalatt annyira nem bírja a kiképzést, hogy megszökik, Bózsi meg elbújtatja őket a kocsma pincéjé­ben, boroshordókban. A falu sátáni ro­mán csendőre rájuk talál, de minthogy ő is epekedik Rózsi után, a lány, mikép­pen Tosca, már-már erényét áldozná vő­legénye szabadságáért, amikor hirtelen minden jóra fordul. András apja valami régi katonatársa révén el boronálja a szö­kést, továbbá megbocsát, és a házasság­hoz is hozzájárul. Sőt az általános öröm­ben még özvegy Blumné is hozzámegy a belé rég szerelmes Herskovicshoz. Már csak az okoz kisebb zavart, hogy ekkor újabb levél érkezik, amely szerint té­vedés történt, Blum kislánya még cse­csemőkorában meghalt, Patkósék utána református szülők gyerekét fogadták örökbe. Rózsi nyilván a harmadik val­lást is éppoly megadóan fogja persze tűrni, mint az előzőket. A klezmeroperett, mely biztos siker­re számíthat a Nagymező utcában, min­den egyéb részletében is éppen olyan hagymázas zűrzavar, mint ez a történet. Jávori Ferenc Fegya zenéje, Miklós Tibor dalszövegei, Bodor Johanna és Rogács László koreográfiája, Túri Erzsébet dísz­lete és Füzér Anni jelmezei egyaránt al­kalmazkodnak a teljes stiláris felfordu­láshoz. Béres Attila rendezésében a szí­nészek is kedvükre csinálják, amit ép­pen tudnak, ők szerencsére elég sokat tudnak. Siménfalvy Ágota meghatóan ártatlan, Mészáros Árpád Zsolt tüzes és mokány parasztlegény, Mikó István vic­ces zsidó kocsmáros, Kerényi Miklós Má­té szeretetre méltóan ambiciózus fiatal­ember. Szabó P. Szilveszter elegánsan ör­dögi csendőr, Lehoczky Zsuzsa lehenger­lő pletykaéhes öregasszony, Mednyán­szky Agi táncos kedvű társasági hölgy. Benkóczy Zoltán Blum szellemeként ha­tásosan énekel ki egy képből, Marik Péter tekintélyes jegyző. A Blumnét ját­szó Molnár Piroska pedig egyszerűen a legjobb. Jantyik Csaba a rabbi, Faragó András pedig a pap szerepében humo­rosan ad elő egy didaktikus példázatot a békés együttélés szükségességéről. Amire egyébként is kínosan gyakran figyelmeztetnek az előadás folyamán. Talán nehogy még félreértsünk valamit? mányzaton és a ház személyzetén, veze­tőjén. A tárgyi és technikai feltételek, a miliő adottak, de jól kell sáfárkodni a lehetőségekkel. Azt szeretném, ha a jö­vőben a Bartók-emlékház zeneműbolt­jában a lehető legszélesebb választék áll­na rendelkezésre például Bartók műve­iből. illetve hogy a múzeum a lehelő leg­hosszabb nyitva tartással várja a látoga­tóit. — Önnek személy szerint mi a legfonto­sabb a bartóki örökségből? Van-e kedvenc műve, írása, tárgya? - Kedvenc művet nem szívesen em­lítenék, miért is állítanék fel valamiféle sorrendet? A kedvenc tárgyaim pedig azok, amelyeket keresztapáméknál, if­jabb Bartók Béláéknál használtak an­nak idején a lakásukban, például az ét­kezőgarnitúra, mindigazon tálaltak, ha náluk voltam ebéden, vacsorán. Most ez is az emlékházba kerül, és biztosan na­gyon furcsa érzés lesz kordon mögött látnom ezeket a gyerekkoromat idéző bútorokat. A szellemi hagyatékból szá­momra a legfontosabb és legkedvesebb a népdalgyűjtés, hiszen darabjai olyan pótolhatatlan értékek, amelyek a Kár­pát-medence népeit meg is különbözte­tik egymástól, de össze is kötik. - Goiulolkodott-e azon, hogy a Bartók­emlékház felújítását követően más terü­leten is hozzájárulna a bartóki hagya­ték megőrzéséhez, népszerűsítéséhez? - Nemcsak gondolkodtam, de tettem is ennek érdekében, hiszen ifjabb Bar­tók Béla ezért bízta rám a hagyatékot. Két éve kölcsönadtam egy nagy teljesít­ményű digitalizáló gépet a Bartók-ar­chívumnak abból a célból, hogy fel le­hessen gyorsítani a kéziratok feldolgo­zását. Ez nagyon fontos munka, mert a papír egy idő után szétporlad, a tinta ki­marja. Azokat a bejegyzéses javítópél­dányokat, amelyek még nem voltak el­helyezve a Bartók-archívumban, és a­melyeket az olt készülő kiállítás meg­nyitóján, március 21-én fogok ünnepé­lyesen letétbe helyezni, már korábban digitalizáltuk. Ez is több ezer oldal. A jövőben a berendezés mellé egy mun­kaerőt is biztosítok, hogy a munkát elő­mozdítsam. Ebben az évben pedig anya­gilag támogatom Bónis Ferenc Bartók élete képekben című könyvének jelen­tősen bővített új kiadását is. Kurátor­ként figyelemmel kísérem és segítem a Rákoshegyi Bartók Zeneház felújítását és megnyitását. Zappe László

Next

/
Thumbnails
Contents