Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Várnai Vera: Cserna Károly, aki megbízásra rajzolta le a várost

7.U BUDAPEST Festői Budapest Cserna Károly, aki megbízásra rajzolta le a várost Cserna Károlyi (1867-1944) a Mintarajziskola elvégzése után főleg illusztrátorként foglalkoztatták. A Vasárnapi Újságnál 1889-ben kezdett dolgozni. Ebben az időben kapta a Székesfővárosi (Történeti) Múzeum megbízatását Budapest számos, azóta lebontott épületének megfestésére. Később, 1903-ban Münchenbe ment arcképfestészetet tanulni. Hazatérte után megnősült, feleségül vette Puskás Tivadar özvegyét. 1906-ban már Egyiptomban találjuk. Egy év múlva hazatért, Máriabesnyőre költöztek. Felesége halála után ismét Münchenbe ment. Az első világháború alatt behívták a hadseregbe, és a sajtóhadi szálláson rajzolóként foglalkoztatták. Számos képe készült a front borzalmairól és a katonák életéről. A háború után Budapesten telepedett le, ahol nehéz anyagi körülmények között élte mindennapjait. Az itt látható Vásárcsarnoki életkép a Központi Vásárcsarnok belső terét mu-Várnai Vera tatja, a Vasárnapi Újság 1897. évi 23. számában jelent meg, az épület megnyitásának évében. A Vámház előtti alsó és felső rakpart kivételével ekkorra már megszüntették az összes köztéri piacot. A kereskedők csak a csarnokban kínálhatták portékáikat, az árusítás rendjére már 1896-ban szigorú szabályokat hoztak. A rendelet előírta például, hogy az árusoknak a csarnok berendezéseit kellett használniuk. Megszabták, hogy milyen standokon és milyen árut lehetett kínálni. A bérleti díjak igencsak eltérőek voltak. A legtöbbet — valószínűleg a hűtőrekeszek miatt — a halárusnak kellett fizetnie, a legkevesebbet a tejtermék-, kenyér-, gyümölcs- és zöldségárusoknak. Abban az esetben, ha a bérlő nem fizette ki időben a bérleti díjat, lefoglalták az áruját. A termények csak éjjel érkezhettek a Duna-partra. A csarnok nyáron hétköznaponként hajnali öt órától délig, majd délután négy és hét óra között volt nyitva (télen természetesen rövidebb ideig). Az élelmiszerek mellett be lehetett szerezni itt különféle ipar- és vegyes cikkeket, például edényeket, cserepeket, papírt, szövetet, porcelánt is. Sok higiéniai szabályt vezetlek be, így például baromfit tilos volt az épületben szabadon engedni. Előírták a helyes viselkedést. (Felirat tiltotta, hogy az árusok a vevőkre kiabáljanak.) A másik alkotás, az 1872-ben a mai Soroksári út 62. szám alatt megnyílt Honvéd Menházat ábrázolja, mely az 1848—49-es forradalom és szabadságharcban részt vett idős honvédek számára épült. Az intézmény létrejöttét többéves előkészítő munka tette lehetővé. Az 1867-es kiegyezés után számos honvédegylet alakult szerte az országban, hogy a szabadságharc emlékét ápolják, és a csatákban elesett katonák hozzátartozóinak megsegítését, illetve a még élő volt honvédek ellátását is célul tűzték ki. 1868-ban megalakult az Országos Központi Honvéd Választmány, mely több mint kilencven tagszervezet munkáját próbálta összehangolni. A következő évben a választmány Pesten országos gyűlést rendezett az egyletek számára, ahol e feladat fontosságát határozatban is kinyilvánították. Vidats János országgyűlési képviselő (aki maga is harcolt a szabadságharcban) javaslatára arról is döntést hoztak, hogy Pesten felépítenek egy rokkantházat, ahol a magukról gondoskodni már nem tudó, idős honvédeket ápolják. Hamarosan országos adománygyűjtéshez kezdtek, amely elég sikeresnek bizonyult. Sokan megtakarított krajcárjaikat adták, de voltak, akik több ezer forinttal járultak hozzá a Menház építéséhez. Maga I. F erenc József ötezer forintot adott. 1871 tavaszára már több mint 87 ezer forint gyűlt össze, s így hozzá is láthattak az építés előkészítéséhez.