Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Debreczeni-Droppán Béla: A forradalom kertje

7.U BUDAPEST Életkép a két világháború között herceg adományaként a Margit-szigetről hozták, Egressy Sámuel több száz facse­metét indított útnak Kiskunlacháza melletti birtokáról, a legszebb hársfákat báró Sina Simon küldte gödöllői ura­dalmából, és az ország számos más me­gyéjéből is érkeztek csemeték. Mára fő­ként a kert Bródy Sándor utca felőli ré­szén maradt meg néhány öreg példány, de nem lehetünk egészen biztosak ben­ne, hogy ezek is az első telepítésből szár­maznának. Akad közöttük zöld juhar, hegyi szilfa, magas kőris, bálványfa, fe­kete diófa, fehér vadgesztenye, csörgőfa és japánakác. A múzeumkerti fákat, illetve növény­zetet a történelem viharai alaposan és többször is megtépázták, utoljára a má­sodik világháború, az ötvenhatos forra­dalom és szabadságharc alatt (mindkét évkörben szovjet harci járművek forgo­lódtak a kertben). De élő emlékeinek kertjében a leg­nagyobb kárt nem a lánctalpak tették, hanem az a hatalmas nyári orkán, amely 1914. július 23-án csapott le Buda­pestre, végigsöpörve az egész országon. A Pesti Napló egy mondatban így fog­lalja össze a történteket: „4 kert évtize­des és évszázados fáit a szélvész gyöker­estül kitépte, összevissza dobálta és ha­lomra döntötte." Park és sétány A Nemzeti Múzeum sétánya az 1850-es évek végére már kedvelt korzója a pesti­eknek. 1861-ig azonban még várni kell arra, hogy meg is lehessen pihenni a kert növekvő fái között: Demidojf Korné­lia grófnő adományából ekkor készítik el az első tíz — ágacska típusú - öntöttvas padot. Később már az úgynevezett Buchwald-székekre is leülhetnek itt az erre járók. A múzeumkertben ez idő tájt állítják fel az első két szobrot: Berzse­nyié t (1860) és Kazinczyét (1861), melye­ket aztán számos más emlékszobor és régészeti emlék követ. 1865-ben végre-valahára elbontják a múzeum három oldalán roskadozó deszkafalat, és Kern István pesti lakatos­mester Ybl Miklós tervei szerint elkészí­ti a ma is látható szép, vasrácsos kerítést. Ebben az évben a sétányon berendez­kedhet már egy frissítő italokat áruló bó­dé is, amelynek — az egyik korabeli új­ság híradása szerint — csinos eladónője is van. Majd száz évvel később (1957-—58) ettől a bódétól néhány méterre, a Kazinczy-szobor közelébe a Széchényi Könyvtár könyvespavilont állít, ahonnan a múzeumkerti látogatók könyvekel köl­csönözhetnek. A kert végleges arculatát 1879-ben nyerte el, amikor a Múzeum körút ki­szélesítése kapcsán 264 négyszögöl te­rületet kihasítottak itt úttest céljaira, és a kerítést 15 méterrel beljebb helyezték. A következő nagyobb kertészeti ren­dezés 1952-ben, az utolsó pedig 1973-ban érte a területet. A kertet egész régi története folya­mán őrizték. Eleinte kiérdemesült negy­vennyolcvas honvédek (április közepé­től november közepéig), majd az 1880-—90-es években már főleg a solferinói és königgrátzi csaták molnárkék pan­tallós, szürke kabátos veteránjai ügyel­tek a rendre. Feladatukat a múzeum 1898-as szer­vezeti és működési szabályzata a követ­kezőképpen rögzíti: „A kerti szolgák kö­telessége első' sorban ügyelni arra, hogy a közönség a kerti ültetvényeket, gyepe­ket és utakat meg ne rongálja, be ne sze­metelje, s a muzeumi kerlbóí, mint nyil­vános üdülési helyről, minden gyanús külsejű vagy tisztátalan egyént, különö­sen csavargókat és koldusokat távol tart­sanak, Az ilyeneket, vagy a károsítókat a kertből azonnal kiutasítani kötelesek, ellentállás esetén pedig, akár a muzeumi napos-szolga, akár a legközelebbi állo­máson levő rendőr közbenjárását vehetik igénybe." Volt mire és kire figyelniük ezeknek a (park)őröknek, hiszen a múzeumkert­ben nagy élet folyt. A kertet babakocsis édesanyák és dadák, játszadozó kisgyerekek, tanuló diákok, egyetemisták és pihenni vágyó öregurak lepték el. Itt métáztak, hábo­rúsdiztak a környékbeli gyerekek, Mol­nár Ferencék és a Pásztorok. A Pál utcai fiúk híres einstand-jelenete közismert, az azonban kevésbé, hogy az egyik ein­standoló fiú, Pásztor Árpád 1930-ban regényt írt az 1880-as évek múzeum­kerti gyermekvilágáról Muzi címmel. A budapestiek ezt az általuk oly kedvelt zöld kis szigetet ezekben az évtizedek­ben még becenevén is emlegették. De a múzeumkert nemcsak „játszótér" volt, hanem szerelmi találkahely is, ahogy a Fővárosi Lapok egyik 1864-es száma fogalmaz: „4dámok és Évák, Dávidok és Eszterkék'" paradicsoma. Számos hírlapi cikk, filmes jelenet vagy például az „A múzeumkert előtt várlak én" című egy­kori sláger örökítette meg a szerelem és a kert összefonódó kapcsolatát. Budapestnek ez a kitüntetett szere­pet játszó kert-közparkja több fontos

Next

/
Thumbnails
Contents