Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Debreczeni-Droppán Béla: A forradalom kertje

BUDAPEST 13 társadalmi eseménynek is színhelye volt hosszú története során. Tartottak ill harmincezres választójogi nagygyűlést (1912), kávéházi pincérek és zenészek sztrájkgyűlését (1919), szocialista ifjúmunkás népgyűlést (1919), tüntetést a trianoni béke becikkelyezése ellen (1920). Nagy temetéseknek, gyászszertartásoknak is helyet adott az épület és parkja. Az elsőt 1861. május 10-én tartották. Az öngyilkos ellenzéki politikust, Teleki Lászlót százezres tömeg kísérte utolsó útjára innen, a Múzeumkertből indulva. A legnagyobb temetés Kossuth Lajosé, 1894-ben. A múzeum nagy lépcsőzetét a koszorúk teljesen beborították. A kertbe csak a kiválasztottak juthattak be. Tíz évvel később Jókai Mór gyászszertartására is csak így lehetett bejutni a feketébe öltöztetett oszlopcsarnok elé. A már említett nagyságok mellett még itt tartották Palóczy László (1861), Dósa Elek (1867), Hieronymi Károly (1911), Kossuth Ferenc (1914), Görgey Artúr (1916), Justh Gyula (1917), Ady Endre (1919), Eötvös Loránd (1919), Bem József (1929), gróf Klebelsberg Kunó (1932) és végül gróf Zichy János (1944) ünnepélyes búcsúztatását. Az 1921-es királypuccs, azaz a budaörsi csata halottait a múzeumlépcsőn ravatalozták fel. Virulj! Végére érve a kert kultúrtörténetének, térjünk most vissza a história első fejezetéhez: Budapesten, a Nemzeti Múzeum kel tjét sok-sok évtizede kijelölte már az idő a mindenkori március tizenötödikék ünnepe helyszínéül. Az épület rendbetételét célzó rekonstrukció igencsak elhúzódik, akár annak idején a kert berendezése. Pedig a park megújításához csak akkor foghatnak majd hozzá, ha az befejeződött. És a látvány többé már nem olyan, mint volt százötven évig, rádönti üvegfalait az épített szomszédság. Tavaszodván lassan, s körülnézve a lépcsők magasából, ahol arcukat a nap felé fordítva ülnek, beszélgetnek, pihennek most is a budapestiek, jó! látszik: a kert rendbetételét már csak ezért se lehet halogatni. Ha egy „hely" egyszerre pihenőhely, elízium s tere a nemzeti emlékezésnek - nem is szabad.