Budapest, 2005. (28. évfolyam)

2. szám február - Kirschner Péter: Civiliáda - Két évtized egy lakótelepért

BUDAPEST aifflSfl F F B R IT Á R 38 Civiliáda Két évtized egy lakótelepért KIRSCHNER PÉTER • „Ez egy civil díj, amelyet a közösségért végzett munka elismeréseként egy olyan közösség ítél oda, amely mentes a politikától" - e szavak kíséretében adta át Glatz Ferenc a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány Trefort Ágoston Közoktatási Díját Barlai Róbertné nyugalmazott békásmegyeri iskolaigazgatónak. Békásmegyer városnyi lakótelep Buda északi peremén. Új iskolájában nem csupán tanítani kellett, hanem közösséggé formálni a főváros legkülönbözőbb területeiről oda sodródott gyerekeket. - Aki ismeri a nyolcvanas években Budapesten felépült lakótelepeket, mint akár a békásmegyerit, az tudja, hogy korábban nyomorúságos körülmények között élők kaptak ott lakásokat. Szegények, nagycsaládosok, munkanélküliek, akik először kerültek emberi körülmények közé. A hátrányos helyzetet súlyosbította az alkoholizmus, a válás, a szülők alacsony iskolai végzettsége. Az arányuk a tanulók között legalább hatvan százalék volt; tizenöt százalékuk pedig kifejezetten veszélyeztetett - kezdi a körülmények felvázolásával Barlai Róbertné, világossá téve, mekkora kihívás volt az iskolateremtés. A vadonatúj iskolában a gyerekek tanítása mellett az egész lakótelep számára szerveztek programokat, megteremtették a közösséggé formálódás lehetőségét. Ez a munka a szokványosnál néha valóban nehezebb volt, de ugyanakkor szebb, összetettebb, változatosabb. Sikerélményből is több volt, ami segítette a kollektíva összecsiszolódását. - Azt hiszem, hogy húsz év alatt sikerült megfelelni a sokféle kihívásnak. Azokkal a gyerekekkel, akiket a pedagógia problémásnak tekint, majdhogynem jobb eredményeket értünk el az átlagosnál. Rájöttünk, hogy ők sokkal jobban kötődnek az iskolához. Számukra az iskola valóban otthon, szabadidőben is teljessé teheti az életüket. Sokféle programot, foglalkozást, szórakozási lehetőséget teremtettünk. Ugyszólván önmagától alakult ki a „közösségi iskola". Az USA-ban elterjedt módszer lényege, hogy a lakóközösség teljes mértékben használja az iskolát. Igénybe veszi közösségi szolgáltatásait, miközben jelenlétével hozzájárul az oktatás sikeréhez, maga is bekapcsolódva az oktatási programokba. Az aluliskolázott szülők számára a felzárkózás, az élethosszig tartó tanulás válik reálissá. Kezdetben csak néhány iskola vállalta ezt Magyarországon. Mi, békásmegyeriek úttörők voltunk benne - emlékszik vissza az iskolaalapító a kezdetekre. Példaként említi a legsikeresebb akciót, a lakossági szűréseket, amelyeket más helyiség hiányában eleinte az iskolában tartottak. Ebből tartós, egészségmegőrző programok, előadássorozatok születtek. Az iskola aulája galériaként is sikeresen működött. Kortárs festők hozták el munkáikat egy olyan közösséghez, amelynek tagjai nem tartoztak a rendszeres tárlatlátogatók közé. A rajzórákon a gyerekek valódi művek között próbálkozhattak saját „alkotások"-kal. - Nagyon szép vállalkozás egy új iskolában otthont és hagyományokat teremteni, amelyek azután egy városnyi ember életének részeivé válnak, ezt nagyon szerettem csinálni. A gyerekeket elsősorban a sportprogramok, a tanár-diák találkozók, versenyek érdekelték. A szülők a kézműves foglalkozásokra kísérték el szívesen gyermekeiket; jöttek kismamák is a csecsemőikkel. Kialakult az a kör, amely szabad idejét rendszeresen az iskolában töltötte, az intézmény akkor természetesen este és hétvégén is nyitott volt. Korábbi, otthonról hozott hátrányos helyzetük, legalábbis e tekintetben, alapvetően megváltozott. Barlainé fájlalja, hogy mára a legtöbb iskola bezárkózott. Biztonsági őrök, beléptető-rendszerek, zárt ajtók mindenütt. A szülők már nemkívánatos látogatók. Pedig az alkalmilag váltott néhány szó a pedagógussal többet ér az üzenőfüzetnél, a hivatalos szülői értekezletnél. Barlainé arról mesél a legszívesebben, hogy a mamut méretű iskolában is sikerült emberléptékű programot megvalósítani. A pedagógusok személyes patronálást vállaltak a több tárgyból bukásra álló nyolcvankilencven gyerek fölött. A szülők figyelmét is pótolniuk kellett. A folyamatos érdeklődés, figyelem és beszélgetés nem várt eredményeket hozott. És a húsz év alatt generációk nőttek fel Békásmegyeren. Bár sokan elvándoroltak, mindennaposak a találkozások az egykori diákokkal. Minden évben február 4-én, az iskola születésnapján a távolra került szülők és egykori diákok együtt ünnepelnek. Ilyenkor visszajönnek egykori iskolájukba. Mint egy faluba, ahol megsüvegelik a tanítót. Lapzárta után ünnepli a békásmegyeri iskola 25. születésnapját, amelynek keretében felveszi Bárczy Géza nevét. A jeles nyelvész az iskolához közel, Csillaghegyen lakott, emlékét ezért is ápolták különös gonddal Barlai Róbertné és kollégái.