Budapest, 2005. (28. évfolyam)

2. szám február - Lévai Zita: Barangolók

BUDAPF.S T flflgff P P- " H II Á R 16 Barangolók LÉVAI ZITA Fotó: DOBROVITS ADAM „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" - írja Tamási Áron. Magától értődőén tudjuk, Budapest nem csak múltat és jelent idéző házak, épületek, utcák, terek, helyiségek rendezett egyvelege. Bele se gondolunk, inkább csak elfogadjuk, hogy annál sokkal több: Budapest élő organizmus, mert mindennapjait, történetét formálják lakói is. Ám köztük, a statisztikák szerint, hozzávetőlegesen tizenöt-húszezer ember hajléktalan. Majdnem mindenhol ott vannak a fővárosban: az utakon, közlekedési csomópontokon, aluljárókban, parkokban, lépcsőházakban. Nap nap után, egyre-másra összefutunk velük - de vajon tudjuk-e, hogy valójában kik is ők? Miért és hogyan élnek itt velünk? Tudjuk-e, hogy mi az ő budapesti történetük? Zsolti • Moszkva tér, szombat reggel 8 óra. Ragyogó napsütés, metsző hideg, északi szél süvít keresztül a téren. A szokásosnál egy kicsit visszafogottabb a nyüzsgés, de már megindult a hétvégi gyalogosforgalom. Zsolti is munkába lendült már, ajánlgatja a Fedél nélkül című újságot, hozzám is odalép vidáman. - Erőt, egészséget, szép napot! A Jóisten legyen önnel! Csak pár forintot legyen már kedves! - mondja a cirka százhatvan centiméter magas, zöld, Budapest-Milánó távolságra utaló baseballsapkás férfi. Szóba elegyedünk. Kiderül, 35 éves, Vásárosnaményból keveredett Budapestre hét évvel ezelőtt, azóta fedél nélkül él a XIII. kerületben. A Moszkva tér számára csak munkaterep és találkozási pont a haverokkal. - Reggeltől estig mindig megszerzem, ami kell. Nem lopok, nem török be, nem rablók, csak ezt az újságot árulom. Összesen kettő van, egy régi meg egy új - vigyorodik el. - Nem hiszed el. Ezt bocsássa meg a világ nekem! A szóban forgó barátok, amint beszélgetésbe kezdtünk, eltűntek, mint a kámfor. Zsolti nagyon is szívesen beszél, nincs alkoholos mámorban, sőt kifejezetten örül a társaságnak. Néha elei kalandozik a témától, mindig azt mondja, ami épp eszébe jut, de aztán valahogy mégis csak kikerekedik a története. Nyolc általánost végzett, majd burkolónak tanult, de nem fejezte be az iskolát. Dolgozgatott ittott Szabolcsban, megnősült, egészen fiatalon, két gyermeke született. - Nem bírtuk egymást az asszonynyal, öt év után szétmentünk. Feljöttem Pestre, találtam jó munkát, rendesen kerestem. Csak nagyobb lett az alkohol, mint az ember. Aztán voltam maffiózó is két évig, de kiszálltam, amikor még lehetett. Erről viszont nem beszélek. Nem, nem... Szülei már meghaltak, nővérével és volt feleségével, gyerekeivel teljesen megszakadt a kapcsolata. - Mikor szoktad kezdeni a napotf - Hajnal fél négykor. Elindulok kukázni. Nézem, nézem, jó, semmi, semmi. így gyalogolok egészen a Moszkva térig. Nem ülök fel se buszra, se vil-