Budapest, 2005. (28. évfolyam)
2. szám február - Lévai Zita: Barangolók
17 FEBRUÁR ff lflgß BUDAPEST lamosra - mondja hányavetin. - Itt találkozom a haverokkal, beszélgetünk, meg egy kicsit iszogatunk. - Mit? - vetem közbe. - Tudod, tablettás bort, azt a két litereset. Vágod? - Mennyi pénzt tudsz az „újságáru íás"sal összeszedni egy nap alatt? - Hat-hétezret; de ehhez kiballagok az Attila útra is, és kocsisorozok. „Erőt, egészséget, szép napot!" Csak jót kell szólni, és már adják is a lóvét. Úgy délután kettő-három óra körül abbahagyom. Ha elég volt, játszok egy kicsit a gépen - mutat a kocsma felé -, vagy megyek kaját venni. A Nyugatinál van egy kínais, mindig ott eszem, négyszáznyolcvan forint a menü... Szar az élet, hallod?! El se tudod képzelni, mit kell küzdeni! -tűzi közbe váratlan, miközben elfordul. - Mással nem is próbálkozol kenyeret keresni? - Ha akad itt a téren valami alkalmi meló, akkor, persze, azt elvállalom. Tavaly márciustól novemberig engem itt nem látott senki. Most ez van, ezt csinálom. - Hol töltöd az éjszakát a XIII. kerületben? - Szabadszállás, Csillag Szálló. Vágod? Egy ház beugrója a fedél a feje felett, kiselejtezett paplanokkal és papírral takarózik. A házmester hagyja, mert cserébe Zsolti tologatja a kukákat ki-be, amikor kell. Korán fekszik, alváshoz mindig beszerez magának egy üveg ásványvizet. Nemrég a szemétben talált egy rádiós walkmant, azt hallgatja. Nagy hévvel mutogatja, hogyan működik. Télen-nyáron a Dunánál tisztálkodik, nem megy még ilyenkor sem menhelyre, és sohasem fordul meg melegedőkben. Nem szereti ezeket a helyeket, mert már többször szempillantás alatt ellopták összeguberált kincseit. Jobban kedveli a szabadságot és a kötetlenséget: - Oda megyek, ahol adják a holdat, adják a napot. Szeretem a világot, szeretem az embereket. Kérdezem a jövőről, de mosolyogva megvonja a vállát, ilyesmivel nem foglalkozik. Neki jó így, nem vágyik többre, szebbre, jobbra; de Istenben azért bízik! Laci A Moszkva téri melegedőben találkozunk. A kis helyiség tele van, még sincs nagy zaj. Az emberek csöndben majszolják a zsíros kenyeret és szürcsölik forró teájukat. Csak egykét széken ülve hajtja valaki a fejét az asztalra, mások halkan duruzsolva beszélgetnek. Nincs semmi kellemetlen körülmény, nyílt vagy durva elutasítás, maximum hosszú egykedvűség. Miután a társaság megtudja, miért érkeztem, Laci lép egyet felém, hogy ő bizony beszélne. Zakót, pulóvert és inget visel, látszik, nagyon ügyel a megjelenésére. - Huszonhét éves vagyok, Kaposvár környékéről származom. Kilenc éve vagyok Budapesten, mert vidéken nem volt kilátás, hogy rendes életet éljek. Édesapám, édesanyám meghalt, nem volt munkalehetőség, így az iskola után nehéz volt boldogulnom. Itt, Budapesten egy kicsit jobban ment a szekér, ezért van az, hogy nem kilenc, csak hét éve vagyok hajléktalan. - Mitől volt jobb akkor, amikor ment a szekér? - Akkoriban legalább volt albérletem, de az egész fizetésemet jóformán teljes egészében erre költöttem. Később megcsúsztam, egyedül voltam, még a párom nélkül, ugye, és sajnos a saját hibámból rámentem a piára. Ezt nem kellett volna. Amióta van a párom, hál' istennek a pia nem fenyeget, mert most már van kiben bízni, nem úgy, mint akkor. - Milyen munkát sikerült találnod Pesten? - Állandó, éjszakás fekete mosogató voltam öt évig. - Az mit jelent? - Nagy közüzemi kondérokat kellett mosogatni. - Mi történt az állással? - Nem bírtam a gőzt meg a párát. Ott kellett, hagynom a munkahelyet. Most megint van állásom, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban vagyok két hónapja betegszállító. Dolgozom, itt most van lehetőség, lehet tanulni, hogy az ember kicsikét följebb-följebb jusson. - Hol találkoztál a pároddal? - Hajléktalanszállón. Összemelegedtünk, és azóta jól megvagyunk. - 0 mennyi idős? - Negyvenhét éves, de nem ez a lényeg. Én vele találtam meg a nyugalmat és a békességet. Szerintem ez többet ér, mint ha egy 20-25 éves lánnyal élnék, akivel nincs meg a közös pont. - Hol élsz, hol éltek most a pároddal? - Létezik egy Lehetőségek Háza nevű szálló Budapesten, a Jövő a Hajléktalanokért Alapítvány teremtette. Itt kaptunk egy szobát, kis konyhával, havi húszezerért. A párom is dolgozik a fővárosi közterületeseknél; ő utcát seper, de a lényeg, hogy munka, és pénzt adnak érte. Ha van egy
