Budapest, 2005. (28. évfolyam)

12. szám december - Kirchner Péter: Civiliáda - A kultúrtörténet múzeuma

BUDAPEST aflflSfl; n F. CEMBER 38 CÁviliáda A kultúrtörténet múzeuma Szöveg: KIRSCHNER PÉTER Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ Költözések és változások az ötven éves Rátkai Klubban • A Városligeti fasor elegáns, mára kissé megkopott villaépületében működik az egykori Munkás-Művész Klub örökségét őrző Rátkai Márton Klub. 1955-ben még a Petőfi Színház társalgójában találkoztak tagjai, majd a mai Mikroszkóp Színpad épületében. Kezdetben művészklub volt, hasonló a FÉSZEK-hez. Majd megszületett az emlékezetes párthatározat (ki emlékszik már erre a fogalomra?): esténként együtt kell tölteniük a szabad idejüket a színészeknek, muzsikusoknak - a kétkezi dolgozókkal. Nem nehéz kikövetkeztetni: nem valami sok valósult meg az „irányelv"ből. De annál több a találkozásokból, amelyeken a művész alkotását, tehetségének ajándékát osztja meg közönségével. A rátkaisok 1985-ben költöztek jelenlegi székhelyükre. Más lett a profil. Intimebb a kapcsolat: beszélgetések, pódiumműsorok. Aztán 1991-től önálló egyesület született - ez volt az aktuális folytatás -élén Moldován Stefániává, Gyimesi László\d\. Programját áttekintve azonnal kiderül: a Rátkai tulajdonképpen művészetközpontú művelődési ház. A környék elegáns, szép a szeceszsziós környezet. De a közönség nem a szomszédból jön. A vonzást a hagyományok, a kapcsolatok, és a jó PR-munka teremti. A programok körül szorgoskodó Zalkai Ilona, a klub titkára sem tudja, igazából miként is sikerül elérniük, de a média mindig hírt ad a műsoraikról. Talán azért, mert minden előadás ingyenes. A fellépő művészek nem kérnek és nem fogadnak el tiszteletdíjat. A közönség, a miliő jó lehetőség számukra ahhoz, hogy kipróbáljanak új műsorokat, esteket, zenei produkciókat. Az évi kétszáz-kétszázhúsz előadás nagy része siker. Persze vannak bukások is. Nem illendő ezeket talán itt és most konkrétan megnevezni. Ami viszont határozottan érdekes jelenség: a könnyű, szórakoztató programok, noha próbálkoztak ilyenekkel, nem tudtak gyökeret verni a patinás falak között. A Rátkai Klub egyesületként is komolyan veszi magát. A közel négyszáz tagdíjfizető rendszeresen és határozottan fogalmazza meg igényeit: mit és kit szeretne látni, hallani. Többségük olyan idős ember, akiben mélyen él a művelődés, a művészetek iránti igény, de a piaci alapon árazott belépőjegyeket másutt megvenni már nem tudnák. Sikeres produkciók indulnak innen aztán országjáró útjukra. Az már inkább csak emlék, hogy a produkciókon kívül is találkoznak itt egymással a művészek. A Rátkai Klub: a művészetbarátoké. Hagyományai sok mindenre kötelezik. Egykori képzőművész tagjainak gyűjteményes kiállítása, amellyel az alapítás ötvenedik évfordulót köszöntötték, egyszerre nem is fér el a falakon. A fél évszázad történetét dokumentáló fényképek, tablók, hivatalos iratok egyszerre tükrözik a kulturális politika elvárásait, hol reális, hol pedig a valóságtól elrugaszkodott elképzeléseit. A képeken pedig ott játszanak s élnek a színészek, muzsikusok, előadóművészek, akiknek lételeme volt a közönséggel itt találkozni. - Ha arra gondolok - mondja Zalkai Hona -, hogy minden forintot pályázaton kell megszerezni, egy évnél aligha tervezhetnénk tovább. De azok az igények, amelyek nem csupán a hagyományok folytatására buzdítanak, mindig lendületet adnak. Mert a fiatal művészek, a konzervatórium növendékei is megtalálták itt azt a helyet, ahol saját közönségükkel együtt lehetnek, úgy próbálgathatják oroszlánkörmeiket. S valahonnan mindig jönnek új tagok is, akikhez eljut a hírünk. Kezdődik az újabb ötven év. •