Budapest, 2005. (28. évfolyam)
12. szám december - N. Kósa Judit: Pótkötet
39 DECEMBER ZflQ^ff BUDAPEST Pótkötet N. KÓSA JUDIT • Nincs rá jobb szó, diadalordítással adta tudtunkra jó egy évvel ezelőtt Saly Noémi, hogy megtalálta „a Simli"-!. Hogy őszinte legyek, örömében az első perecekben nem tudtam osztozni, hiszen korábban soha nem hallottam Simli Mariska nevét. De szerencsére az ordításhoz történet is járt. A fiúnak nevelt, jó eszű kislányról, aki excentrikus, habár gyönyörű fiatal nővé cseperedett, és aki rövid életét éhezve, hitelezők elől menekülve, a lapszerkesztés bűvöletében élte, miközben reverendában és cilinderben száguldozott fel és alá az országban. Akkoriban már úgy tekintett rá Saly, mint jó ismerősére; csak képet nem talált róla korábban sehol. Mígnem végül mellé szegődött a szerencse: az Akadémia kézirattárában, Eötvös Loránd hagyatékában egyszer csak rábukkant a fotóra. Hála a Simli azon szokásának, hogy az ország nagyjaihoz címzett, férfias kézírással rótt, szenvedélyes hangú és borzadályosan hosszú leveleihez portrét is csatolt önmagáról. Ezeket a történeteteket persze Saly tudja igazán jól elmesélni. Benne az irodalom és a hajdan volt kávéházi élet iránti rajongás elképesztő bölcsészi alapossággal párosul ugyanis, így aztán évtizedes munkával eljutott oda, hogy ha holnap valami csoda folytán a századelő Budapestjén ébredne, abban a városban is fölöttébb otthonosan mozogna. Ismer mindent és mindenkit, és ha véletlenül mégsem, egy vadászkutya kitartásával kutatja föl a renitens, rejtőzködő adatot. így esett, hogy most pótkötetet fűzött Krúdyhoz. Összegyűjtötte azokat a „pesti csodabogarak"-at, akiket az író is meg- megemlített írásaiban, s akikről akár azt is hihetnénk, kizárólag a szerző fantáziájának teremtményei. Pedig nem: Krúdy - így Saly -nem talált ki semmit. Csak figyelt. A teljességgel elképzelhetetlen, szürreális figurák egytől egyig éltek, bejelentett pesti lakcímmel, polgári foglalkozással, felmenőkkel és ismerősökkel rendelkeztek, sőt - szerencsénkre - nyomot is hagytak a világban. Lankadatlan kitartás és kicsi szerencse kellett csak ahhoz, hogy jószerével mindent megtudjon róluk. Most már ott sorakoznak szépen, 8 VESE-VE LŰ Óriási! Óriási! Nagyszerű Nagyszerül ÚJ! Hogy készül a Pesti Hírlap színházi kritikája (Nyomtatott kutyanyelv blanketta.) A modern Irodalmi technika vívmánya. (Szerkesztői utasitda): Ezen rovat két perc alatt kitöltendő és kész egy kéthasábos színházi kritika. Tessék! A darab cime Síinmű j Bohózat felvonósban irta Dráma ) bemutatták 191 hó napján a — -bon -a ízerző ISSX,*"«"} egyéniség. A mostan előadott amö darabja azt mutatja, hogy a szerző sokkal jobban tenné, ha bővebben foglalkozna az Nem tudjuk őt eléggé azért, hogy ilyen darabbal {lSL?y«tetl j a mi agyonfáradt hétköznapias kedélyünket. i A nagyhatású ) A faffengetö meséje a következő: ! Ez a vacak smonca 1 bAK^MiiSSr"} és minden lehető módon meg akarja őt j JjJ^3 ) alapon közelíteni | jgjj ] szívesen látja I ) szándékát és igyekszik ,A i I elmenekülni. 1 ",0 1 I hozzásimulni. | A Bakti Gyula szerkesztette szatirikus kétheti lap - a Vese-velő - egy oldala 1913-ból fotókkal, idézetekkel, gondosan meglábjegyzetelve a kötet lapjain. Vasvári Kovács József, „a nemzet fnnerátora", azaz a népszínművek örök korhelye, aki magyaros öltözékben, festőien lobogó szakállal hordta a keresztet-koszorút a legnagyobb magyarok temetésén. Pilisy Róza, akinek útja Apponyi Alberttől vezetett egy Magyar utcai palotácskáig, amelynek árát részvénytársasági alapon adták össze legelszántabb hódolói. Hazafi Veray János, a jótékony fűzfapoéta, aki nemcsak tisztesen megélt sajtcetlikre nyomtatott, borzasztó rigmusaiból, de valóban áldozott is azokra a szent célokra, amelyekre hivatkozva a gyanútlan vásárlókra rásózta zengeményeit. Aztán ott van Simli Mariska és Bakti Gyula, az Adyén rajongó rikkancs-költő. Végül pedig a Puella Classica, azaz az Andrássy úti kávéházak túlművelt éjszakai pillangója, aki magát mindig is írónak tartotta legelébb. És lám, az utókor őt igazolta: ma márvány emléktábla őrzi Marecsek Jozefin szlovák írónő emlékét annak az Almássy utcai háznak a falán, ahol egykor a Puella lakott. S hogy az ember végül mégis egy kicsit elszontyolodik? Hiába, hogy könnyeit törülgetve röhög az egyedülállóan gazdag Hazafi Veray-válogatáson, és hiába, hogy Pilisy Róza maga is imponáló öniróniával írt melengetően bensőséges leveleket a nálánál húsz évvel fiatalabb Krúdyhoz - az egész, így együtt, mégiscsak elég szívfacsaró. Pest csodabogarai, ezek az elszánt alakok, akiknek persze legalább az a bizonyos tizenöt perc kijutott a hírnévből, kétségkívül nem a könnyebbik utat választották. Felháborodtak rajtuk, megmosolyogták őket, aztán annak rendje és módja szerint feledésbe merültek, szinte visszavonhatatlanul. Most viszont tényleg meg vannak örökítve. Egyszer és mindenkorra. (Saly Noémi: Pesti Csodabogarak. Ab Ovo Kiadó) •
