Budapest, 2005. (28. évfolyam)

12. szám december - Zappe László: Nyavalygási gyakorlatok

BUDAPF.S T gflflS^ n F n F. M R F R 36 ben és az élettől jön is, már mást talál, mint akinek szánni vélték. (Az utolsó lakásunk előtti Reviczky tér, kedves Ilonka, ma nevemet viseli.) Nézem az előttem siető boldogtalan pesti népet, s nem feledhetem, ebben a városban egykor mindenki vidéki volt, csakhogy az egyik elfeledi, míg a másik ápolgatja a gyökereit. Ezért vettük meg, Ilonka, annak idején Horpácson Szontágh Pál kúriáját az örökösétől. Kegyelmesek kézfogása. Szontágh szavak nélkül is barátja, Madách Imre kézmelegét adta tovább nekünk. S ha mai boldogtalanoknak nem sikerül ásónyomnyi földet maguknak megszerezni valahol a dohogó város határain túl, akkor e kis szigeteken, mint amilyen a Múzeum-kert vagy akár egy falatnyi park, az anyaföld lélegzik a talpuk alatt. Nyavalygási gyakorlatok ZAPPE LÄSZtÖ A Boldogtalanok a Nemzeti Színház Stúdiójában Dübög, dobog a nagyváros, de ezeken a szegleteken, a lélek csendjében gyökerezik meg irodalom és születik megbékélés. S megtérni is ilyen, néhány lábnyi földbe fogunk. Mintha egy gerle vesztette volna tollát, itt lebegett át előttem - a magasságos üzenetét illik tisztelettel fogadni, köszönöm hát, hogy Magának szánhattam e maguktól sorjázó sorokat, Ilonka! • Füst Milántól a Boldogtalanokat előadni nagy kockázat. Ha nem igazán jó az előadás, magunk is hajlunk arra, hogy a darabot se érezzünk nekünk valónak. Még szerencse, ha fölsejlenek bennünk régi élményeink. Csak hát ezekhez már meglehetősen öreg színháznézőnek kell lennünk. Igaz, vannak, akik szerették Bodó Viktor elvadult rendezését is, Forgách Péter főiskolásokat nyúzó félreértelmezéséből viszont az elvakult rajongók is csak egy hajmosási jelenetre emlékeznek szívesen. S ráadásul ezek az előadások, a dolog természeténél fogva, csak szakmabeli lelkesültekhez jutottak el. Igazán emlékezetes Pártos Géza Madách-beli és Székely Gábor Katona-beli előadása lehet. Az előbbi azonban valóban nagyon régi, az utóbbiból viszont televíziós változat is készült. A Nemzeti Színház mostani előadása Acs János rendezésében ugyanis megtévesztő. Úgy látszik, mintha jó lenne. Kitűnő színészek játszanak odaadóan, nagy munkával, biztosan tartva stílusban magukat. A néző mégsem ért semmit. Leginkább a főszereplőt nem érti. Miért utál mindenkit Húber Vilmos, azokat is, akik ragaszkodnának hozzá? De a többieket sem érti. Miért ragaszkodik a nyomdászhoz Róza, ha ennyire képtelen magához kötni? Miért megy bele Víg Vilma a szerelmi hármasba, ha olyan ártatlan, jámbor lélek, amilyennek látszik? Nem könnyű az előadásban nyomára jutni az értetlenségérzés okának. A szövegben megszólaló érzéseket, szenvedélyeket valamennyi fontosabb szereplő pontosan, erőteljesen hozza. László Zsoltban (Húber) izzik a lefojtott szenvedély, Schell Judit (Róza) ridegen ragaszkodik, kiszámítottan szeret, Vass Teréz (Vilma) megadó és értetlen, Gazsó György (Sirma) öntudatosan alá- és fölérendelt egyszerre, Söptei Andrea (Húber testvére) látványosan önző, magának való, Mertz Tibor (Húber orvos barátja) maga a megtestesült józanság a bolondos boldogtalanok között. Csak éppen az ok hiányzik. Mi a bajuk ezeknek az embereknek? Menczel Róbert tervező a század eleji kispolgári világ külsőségeiből stilizált és főképp könnyen átalakítható teret hoz létre. Ötletesen használja ki a Nemzeti stúdiójában is kiváló technika lehetőségeit: a nyomdaasztalok egyszerűen a padlóból emelkednek ki csuklós lábakkal. Gyarmathy Agnes ruhái jellemre szabottak. A látványvilág mégsem látszik determinálni a jellemek, az életek torzulását. Ács János rendezésében is csak apró következetlenségeket, fölösleges ötleteket lehet fölfedezni, a legfeltűnőbb, hogy egyetlen, s így önmagában teljesen fölösleges epizódot meghagy. Mihálynak, az öreg szolgának (Spindler Béla) a mosakodással való ellenséges viszonya ebben az előadásban teljesen fölösleges. Lényegi problémának tetszik azonban az anya alakjának értelmezése. Törőcsik Mari megnyerően játszik egy kedves, habókos, hazudozós, nassoló vénasszonyt. A rendezői értelmezés szerint azonban ő epizódszereplő, színes, érdekes, jelentékeny, de mégis csak színfolt. Holott, ha visszagondolunk Gobbi Hilda alakítására a Katona József Színház előadásában, úgy emlékezünk, ő volt az egész dráma mozgatója. Az anya nagy élethazugsága torzít el maga körül mindent, ő hozza be a sunyi, hazug társadalmi környezetet a nyomdász lakására és munkahelyére korlátozódó térbe. A hozzá való bonyolult viszony torzítja el Húber életét, és rajta keresztül terjed ki a nagy hazugság mindenki másra is, aki kapcsolatba kerül vele. Az ő hatalmas alakja nélkül jól megcsinált, ám steril nyavalygási gyakorlatokká egyszerűsödik a tragédia. • Dohány utca 28