Budapest, 2005. (28. évfolyam)

12. szám december - Ráday Mihály: Találkozások Róth Miksával - Nyitott ház a Nefelejcs utcában

29 D E C E M B F. R flfl^ B IT D A P F. S T Találkozások Róth Miksával Szöveg és fotó: RÁDAY MIHÁLY Nyitott ház a Nefelejcs utcában • Megnyílt - újra - a Róth Miksa-ház. A Nefelejcs utca 26. szám alatt az emeleten a lakás-múzeum nem változott, de a földszint fogadószintjén létrehozott új kiállítótérben látványos kiállítás nyílt a mester munkásságának első húsz évét jellemző alkotásokból. Mellette, az udvari terasz előterében szalont, kellemes kávéházat és ajándéktárgyboltot rendezett be Fényi Tibor, a múzeum igazgatója. Restaurátorok munkájának eredményeképpen újra áll az udvaron a kőváza, és helyére került a lépcsőházban az „ars longa vita brevis" feliratú ólmozott üvegablak. A program folytatódik: a ház tulajdonosa, a VII. kerületi, vagyis az Erzsébetvárosi Önkormányzat (már elnyert) pályázati pénzből finanszírozza majd az egykori műhelyépület helyreállítását a következő években. Ennyi a lényeg röviden. De az út hosszú volt, míg idáig eljutottunk. A többes szám első személyben írt előbbi mondat nem véletlen elszólás. E sorok szerzője nehezen tudna személyes érzésektől mentesen írni „a projekt"-ről. A nyolcvanas évek első felében még Róth Miksa mindhárom gyereke élt. Erzsébet Budán, de Amália és József itt, a Nefelejcs utcai házban. Amália - becenevén Lili - közszeretetnek örvendett, rengetegen látogatták. Aztán szép lassan elhordták tőle - mert szeretett ajándékozni - sok mindent az apai hagyatékból. De még így is lenyűgözően sok érték volt a házban, s nemcsak az üveg- és mozaikművészet kincseiből, de a lakás berendezési tárgyaiból is. Lili az udvarra nyíló kisszobában lakott, s őrizte a többi szobát olyan állapotában, mintha az 1944-ben meghalt „papa" (ahogy ő nevezte) csak éppen leszaladt volna a boltba. És szívesen mesélt bármikor. Sajnos senki sem vette fel ezeket az elbeszéléseket, pedig ma gazdagabb képünk lenne a hazai építőművészet, képző- és iparművészet soksok évtizedéről. Róth Miksa 1885-ben, húszévesen már önálló volt, dolgozott Marosvásárhelytől Mexikóvárosig a (hosszú) kor minden jelentősebb alkotójának társaként, s ezekről az emberekről Lili majdnem mindent tudott. A „gyűjtők" dolgoztak, s én aggódtam, hogy a negyven éven át - többé kevésbé - megőrzött, fantasztikus kincs elvész, ha nem történik valami. Felkerestem a VII. kerületi tanács akkori elnökét, Csiha Juditot, aki elfogadta a javaslatomat: az albérlőnek adjon a tanács lakást valahol, s kössön a Róth gyerekekkel „eltartási szerződés"-!. Vagyis kapjanak havi apanázst annak a fejében, hogy a kerületre hagyják a házat a berendezésével együtt, a kerület pedig vállalja, hogy az együttest múzeumként fenntartja, ha annak majd eljön az ideje. Róth Miksának nem születtek unokái, József fia nemsokára elhunyt, s a Városmajor utcából én vittem Erzsébetet a Róth-lakásba, ahol a szerződés a két idős hölggyel megköttetett. Aztán a „jóakarók" még visszavonatták velük, de végül újra meglett. Debreceni Kálmán barátom, a Dunabank akkori elnöke adta az első milliót, s a tanács a másodikat, elindult a dolog. Legfeljebb az 1899-ben született Róth Amália furcsállta, miért kerül leltári szám a hamutartójára... Az első nagy veszteség a háború utáni években érte egyébként ezt a ma is páratlan hagyatékot. A honvédségnek el kellett hagynia a Park Szállodát, s a politikai tisztképző intézet bekvártélyozta magát Róth Miksa műhelyépületébe. Hogy legyen elég helyük, azt ki kellett üríteni, s rengeteg tervlapot, kartont, mindent elvitt - a Ars longa vita brevis