Budapest, 2005. (28. évfolyam)

12. szám december - Ráday Mihály: Találkozások Róth Miksával - Nyitott ház a Nefelejcs utcában

BUDAPEST n F. flEMBER 30 »'Sí U i f 1 u ii m III SSL MÉH. Amália - mint mesélte - hat­van forintot kapott értük. S még örült is, hogy ennyi pénzt adnak a régi raj­zokért! Később az ORSZAK mozaikműhe­lye költözött a házba, majd a Kartog­ráfia Vállalat. A „paktum" része volt az ő kiköltözésük is, ami hamarosan, már a nyolcvanas évek végén meg is történt. Maradt két („társbérlő") lakó még a főépület földszintjén; aztán ők is kaptak lakást másutt. Hiába volt azonban „menet köz­ben" a nagy óvatosság (bár azért nem is teljesen). A pincében ládaszám állt a felhasználásra váró üveganyag (Lili még elvégzett kisebb restaurálásokat), ennek a készletnek nyoma veszett. A lakásból is sok érték került idegen kézbe - a leltár alatt vagy utána, an­nak ellenére. A rendszerváltás után megalakult Erzsébetvárosi Önkormányzat 1991-ben megválasztotta a Róth Miksa Ala­pítvány kuratóriumát, s megkezdő­dött az átépítés Zsuffa András és fia, Kálmán tervei szerint. A tetőteret be­építették irodáknak, s öt „kutyaól"­ablak került a tetőre. Elbontották a fürdőszobát, Róth Amália szobáját, a konyhát (csak a vörösmárvány moso­gató maradt), s kiállítótérré alakítot­ták át. így lakás-múzeum csak az egy­másba nyíló három utcai szobából lett végül. Ezeket szépen helyreállí­tották, s berendezték a megmaradt tárgyakkal. A falakra nagy mintájú tapéta került. Az összes többi helyi­ség divatos kerámia padlólap burko­latot kapott, s a falakra ugyanazt a ta­pétát ragasztották, mint bent, a szo­bákban. Ez elé helyezték el a bemu­tatandó színes üvegeket, mozaikokat. Amikor a megnyitón az eredményt láttam, már csak abba szólhattam be­le, abban hallgattak rám, hogy leg­alább az ólmozott üvegű ablakreme­kek mögötti sárga fényű lámpákat cseréljék a napfény színhőmérsékle­téhez közelebb álló „kék" színekre. Ez megtörtént. Az 1994. év végén, a megnyitó után gondolkodtam el - mint jó néhány­szor már - azon, hogy vajon mi a kró­nikás dolga, ha valaminek az avatásá­ról számol be, ami végre elkészült, megvan, és gratulálni, örülni kellene, de nem megy. Mi van akkor, ha a tap­solók közt állva tudja az ember, hogy az egész nem sikerült igazán, csak olyan, mintha? A tető síkját az utcai fronton 1998-ban visszaállították, de az udvarra né­ző oldalon maradtak a „kutyaólak". Az­tán kicserélték a lakás kiállítótérré alakított helyiségeiben a tapétát. Az „Emlékház" fenntartása meg­oldatlan kérdés maradt évekig, válto­zást csak 2000 hozott, amikor Szabó Zoltán akkori polgármester pályázatot írt ki a ház igazgatói állására. A pályá­zatokat elbíráló bizottságot én vezet­tem, s állítom, szerencsénk volt: Fé­nyi Tibor, a bécsi Magyar Kulturális Intézet korábbi igazgatója is jelentke­zett. Fényi visszaszerzett vagy visszavá­sárolt az elmúlt évek során számos Róth-alkotást, restauráltatott sokat, s elmélyülve a feladatban és a Róth­életműben, megírta és közreadta Róth Miksáról szóló első könyvét, amely - akárcsak a most megnyílt kiállítás - az 1885-1905 között éve-

Next

/
Thumbnails
Contents