Budapest, 2005. (28. évfolyam)
8. szám augusztus - Jolsvai András: Visszajáró XVII.
29 AUGUSZTUS flflS f l BUDAPEST múzeumát magában foglaló egykori trinitárius kolostorépületet, valamint az itt felhalmozott nagyszámú műtárgyat. Nagy részüket azután a főváros elárverezte, elcserélte, a bútorok egy részét pedig közintézmények, mint például a köztársasági elnöki palota berendezéséhez használták fel. Az 1990-es években kezdődött meg a Schmidt-hagyaték feldolgozása, restaurálása, majd 2001-ben kiállítást is rendezett a múzeum a legszebb darabokból. Az új, látogatható bútorraktár megnyitásával a Kiscelli Múzeum szeretné megmutatni és hozzáférhetővé tenni azokat a műtárgyait, amelyeket a kiállításokon nem vagy csak ritkán láthat a nagyközönség. Közelről megszemlélhető például a Lajta Béla által a Wechselmann-féle Vakok Intézetébe tervezett szék vagy a Batthyány téri Szent Erzsébet-apácakolostor refektóriumából az 195l-es államosítást követően beszállított hatalmas barokk szekrény. A népies bútorok 19. század végi konjunktúrájára igen jellemző a Schmidt Miksa által a 19-20. század fordulóján készített, 18. századi formájú festett szekrény, amelyet 17. századi felirattal láttak el. A közeli szemrevételezés leleplezi a Schmidt gyárban készített, színházi díszletként szolgáló rokokó garnitúrát is: kis távolságból vizsgálva látható, hogy sokkal felületesebben dolgozták ki. A sokféle bútor egymás mellett egyúttal többletélményt is nyújt: alkalmat ad a 18-20. századi bútorművészet „egyben" látására, az egyes stílusok és technikák összehasonlítására. A bútorraktár a kastély egykori kocsiszínjében nyílt meg 2005 májusában. Földszintjén és emeletén szintenként egy-egy kisebb (mintegy húsz, illetve 24 négyzetméteres) és egy-egy nagyobb teremraktár (mintegy százhúsz, illetve kilencven négyzetméteres) található, itt Dexion polcokon hozzáférhetők és megtekinthetők az egyes bútordarabok. Visszajáró XVII. JOLSVAI ANDRÁS • Mikor jártak utoljára a Fő utcában? Ugye, hogy régen! Nem is igen tudna az ember okot találni a Fő utcában járásra - keresztülhaladás, benzinkút fölkeresése nem számít -, hacsak nem idézték be a katonai bíróságra (és,/vagy ügyészségre), de ilyesmi civil halandóval, ugye, nem nagyon történik. Igen, a Fő utca első szakaszát (a Bem tér meg a Batthyány tér között, mondjuk, és persze rögtön hozzá is tesszük, hogy csak nekünk első, inkább-észak-pestieknek, akik leggyakrabban a Margit hídon kelnek át Budára, de ez a definíció csak nagyon korlátozottan állja meg a helyét, számozásilagpedig egyáltalán nem) túlságosan beárnyékolja az állami erőszakszervezetek baljós palotája, mely egész utcatömböt foglal magában - a másik oldalon a Gyorskocsi utca zárja le a házat -, s mely oly sok szomorú történelmi eseménynek volt helyszíne az elmúlt évtizedekben. Erre emlékeznek az oldalirányú márványtáblák, és erre emlékszik az ügyészség oldalágán kezdődő kis tér is, amely újabb időkben a mártír miniszterelnök, Nagy Imre nevét viseli. De a Fő utca nemcsak ebből áll. Érdemes hát szép nyugodtan végigsétálni rajta. A Bem tér csendes így nyaranta. Osztrolenka véres csillaga előrenyújtott bal kezével kitartóan mutatja a túloldalon a képviselői irodaház helyét, körötte szépen ápolt virágágyás, előtte hervadó koszorúk. Mögötte elcsendesedett a hatalmas pártház is, kiköltöztek a rendszerváltás héroszai, már semmi nem emlékeztet itt a daliás MDF-es időkre. A kapu zárva, az egyik ablakon transzparens hirdeti: „Irodák kiadók". Bezzeg srégen csillog-villog a Külügyminisztérium felújított szárnya, mostanra ide tevődött át főbejárat is, ha jól látom, a rakpart felé eső régi környékén mindenesetre nagy a nyugalom. (A minisztérium egyébként jóideje kinőtte ezt a háztömböt -új szárnyai már a Nagy Imre téren épültek fel.) A túloldalon apró üzletek nyitják az utcát, virágos, drogériás, turkálás, zöldséges (a felújítás alatt zavartalanul zárva tart), és régi kedvencem, a trapperfarmeros: aki szereti a retrót, el ne kerülje semmiképp. (Plusz, hogy magyar áru.) Es ha ezzel mind megvagyunk, akkor jön az utca legszebb része: de tényleg, olyan az egész, mintha a történelem forgószele magával ragadta volna a sétálót, és harminc-negyven méteren belül ideoda rángatná néhány évszázadot. Ed is szédülünk bele mármár. Úgy kezdődik, hogy lesz egyszeresük egy nevenincs terecske. Padokkal, zöldekkel, galambokkal. Rajta mézeskalács templomocska, a görögkatolikusoké: angyalian szép kívül-belül. Műemlék is, persze, épült 1759-ben, Christ Antal adományából. Szent Flórián oltalmában. A csöppnyi templomban megannyi márványtábla, ki mindenki vett részt a felújításában, kik szolgáltak a templomban (a színészeti és sajtóberkekben jól csengő Sztankay névvel is találkozhatunk, nem véletlenül), s a kitartó olvasó még azt is megtudhatja, hogy „szent egyházunk jótevői Koszorús Imre és neje Puskás Jolán ". A templom után kiöblösödik a tér, ott beljebb kezdődik a Ganz utca, a téren kis fogaskerék-emlékmű hirdeti a gyáralapító Ganz Ábrahám érdemeit - e helyütt állt ugyanis az első épülete a híres fábrikának. (Később meg a közelben.) Néhány lépés, és máris a Király fürdő előtt állhatunk - egyike a legszebb török kori emlékeinknek, s mostani formájában is 1827 óta működik -, bátrabbaknak a belső terek megtekintését is javallhatom, az udvar például nemcsak nyugalmas, de szépséges is. A tér túloldalon borostyánnal benőtt kis ház, benne budai eszpresszó, épp olyan, mint a régi idők sanzonjaiban: szerelmes pároknak való, annyi bizonyos. Szemben, a 79. számú átjáróházban dolgoztak egy évtizede a halhatatlan (és láthatatlan) Respublika szerkesztői -meggyőződésem, hogy egykor emléktábla fogja hirdetni ezt is. Mi is álljunk meg itt egy pillanatra, egy másodperces néma főhajtással - mi mással is, a Fő utcában - emlékezzünk a daliás redakcióra. Aztán menjünk el, mint a hajdani szerkesztők tették, a Csalogány utcai kifőzdébe, és egy fenséges orjalevessel keressünk gyógyírt a múló idő ütötte sebekre. •
