Budapest, 2005. (28. évfolyam)

8. szám augusztus - Horváth Júlia Borbála: Bérbringázás

AUGUSZTUS 200 S/R BUDAPEST Ott Laci bácsi fogadja őket, készenlétben a vonó, hogy két király röpke életrajza között egy jó „Húzd rá, cigány"-nyal szórakoztassa az idegeneket. Azok meg idegenkednek rendesen, pedig Laci bácsi vadonatúj aranyfogait villogtatja igazán nyájasan, világoskék nyakkendője merészen kiemelkedik rózsaszínű és hasonlóan mintás ingmellén (a nadrág leírását hagyjuk). Elnézve más látványosság is akad. A mostanában valóban működő múzeumok közül lehet választani, eldől, hogy Dürer vagy Pauer, esetleg mindkettő kedves, a tér megtelik „gracias"-szal, „wunderschön"nel, „welcome"-mal és „arrivederci"vel. Nincs idő ugyanis sok bámészkára, tartani kell a tempót, délután négykor indul az újabb futam. - Speed is okay, everybody? -Yes! - mondja everybody, bár Mátyás kerékpár sofőrjével kis gubanc lett, mert John gondolatnyit elábrándozik Hunyadi szobránál, mekkora victory is volt az Nándorfehérvárnál, amikor a turkish nagyon ellenállt, később Beatrice patronált, than we lost. De hát, c'est la vie, egyszer majd csak kijelenthetjük akár hosszabb pillanatokra is, hogy „we are the champions", ha máskor nem, Londonban, '12-ben -jobb híján műholdról. Végül kis bolyongás után Mátyás vezérlője csatlakozik a többiekhez, és együttes erővel beveszik Vajdahunyad várát. Kós Károly - vele már nehezebb a dolguk, a szánkódombnál vett utolsó szippantás a tiszta levegőből nem tartana ki a Széchenyi fürdőig, ezért Zsuzsi vezér dugókikerülő utat javasol, hogy megközelíthessék az újabb nevezetességet. Szegény turisták nem ismerik a „strand" fogalmát, náluk csak „pool" és „bath" létezik, fogalmuk sincs, milyen egy forró nyári délután pecsenyére sült magyar családokkal lángost enni, és sört inni rá a Palán, majd visszapunnyadni a napolajjal és egyébbel kevert közös fürdővízbe, hogy aztán hétfő reggel sajgó bőrrel emlékezhessenek az élményekkel teli hétvégére. A helyi szokásokról ízelítőt kaphatnak a Szecskában, az előcsarnokból éppen rálátnak a medencékre. Legföljebb villantásnyi a pillantás, a biztonsági őrök nem engedélyezik a vízi sakkozók fotózását, pedig - a kiirtőskalács mellett - ez tetszik a legjobban a hidegvéren nevelkedett angoloknak. De aztán erőt vesznek magukon, sarkon fordulnak, nemsokára következik a nagy nekifutás, a Várdomb. Merthogy annak meghódításához, nincs mese, saját lábbal kell föltekerni! A hírre megremegnek a kormányok, de a többség pókerarccal veszi az akadályt, és a siklót megszégyenítő kanyargással kúsznak mindig magasabbra. Félútra a kockakövek kirázzák a gondolatot a fejükből, minek is bocsátkoztak Budapesten túrába, rendületlenül nyomulnak előre, néhányan maguk mellett tolják Tast, Hubát vagy Töhötömöt, ami éppen jutott nekik. Nem szégyen így bevonulni, a végeredmény számít: korabeli építkezést találnak, amikor lihegve fölbukkannak a Szent György térnél, a magyar építészet soha el nem készülő csöbörében. Kis szusszanás, kilátás, szieszta, a Zsuzsit nyergelő vezérbiciklis megszámolja a kerékpárokat, mert tavaly is elloptak vagy hármat, amikor valamelyik óvatlan mellékutcában leváltak a mezőnytől. De csak nem... - reménykedik, és csaknem kettészakad a mezőny, amikor a magyar közlekedési szokásoknak megfelelően még gyorsan áthajt a majdnem piros sárgán (a megfontolt külföldiek szépen kivárják az új zöldet).