Budapest, 2005. (28. évfolyam)

8. szám augusztus - Kálmán Attila: A kiváló ivóvíz milliárdos hátteret igényel

5 AUGUSZTUS flflSfl BUDAPEST tó rendszerhez, azonban elképzelése szakmai körökben élénk vitát és el­lenkezést váltott ki. A talajfeltárások kedvező eredménye és a Szentendrei­sziget közelsége végül mégis Wein János ötletének kedvezett, és az az­óta eltelt évszázad is az újító szak­embert igazolta. 1893 augusztusában már négy aknakútból termeltek vizet a János gőzszivattyú segítségével. A következő években kutak, szivattyúk épültek, majd, amikor százkilenc év­vel ezelőtt elkészült az I. számú át­emelő telep is, hivatalosan üzembe helyezték a káposztásmegyeri vízmű­vet, amely 1904-ig több gépházzal bő­vült; elkészült a Szentendrei-szigeti kútsor és kiépült a Duna alatti cső­hálózat. Ez ma is meghatározó eleme a vízellátásnak. gáltat a főváros egész területén. Ve­zetékei csaknem ötezer kilométer hosszan hálózzák be a várost. Víztisz­títási, hibaelhárítási és vízminőség­vizsgálati tevékenységét világszínvo­nalú technológiák segítik. A főváros és a hálózatához kapcsolódó agglo­merációs települések napi hat-nyolc­százezer köbméternyi vízigényét tér­ségünkben egyedül csak a Duna tud­ja biztosítani. A második világháború majdnem véget vetett a budapesti ivóvízellátás sikertörténetének: 1944-ben a vissza­vonuló német alakulatok a Duna alat­ti alagutak felrobbantására készültek. Lindenmayer Kálmán, a vízművek ak­kori vezetője azonban elárasztatta víz­zel az alagutakat, így megakadályoz-Jelenleg már hétszáznál is több ivó­víztermelő kút üzemel az északi víz­bázison - azaz a Szentendrei-szigeten - és a délin - a Csepel-szigeten -, valamint a Margit-szigeten, továbbá a Duna bal és jobb partján, összesen naponta 1,2 millió köbméter ivóvíz továbbítását tehetnék lehetővé, vagy­is mintegy hétszázezer köbméterrel többet, mint amennyit Budapest la­kossága egy átlagos nap leforgása alatt elfogyaszt. A társaság ma Budapest és 21 agglomerációs település több mint kétmillió lakosjának ellátásáról gondoskodik, emellett ipari vizet szol-A Ferencvárosi Szivattyútelep ma A Ferencvárosi Szivattyútelep 1900 körül A Ferencvárosi Szivattyútelep az ostrom után

Next

/
Thumbnails
Contents