Budapest, 2005. (28. évfolyam)

7. szám július - Polgár Ernő: Kávéházi emlék

J ú l i ( s 2p05/7 budap k s t Morlay megrémült. Annak az embernek a hangja volt, aki őt a parkban leszólította. Kikapcsolta a telefont, és ült dermedten, majd újra megnyomta a gombot. „Fzt hallgassa meg!" Morlay két pisztolylövést hallott. „Nem Isten ítélkezik!" Morlay megint kikapcsolta a készüléket. A fürdőszobába sietett, még egy Xanaxot vett be, de amint a gyógyszert lenyelte, émelygés fogta el, kavarogni kezdett a gyomra, mélyeket lélegzett, hogy a hányást elkerülje. Visszament a könyvtárszobába, kimerülten zuhant bele a fotelba, hátrahajtotta a fejét, becsukta a szemét, és akarata ellenére elaludt. Órák teltek el, amikor a telefon újra megszólalt. Morlay fölriadt, és felkapta a telefont. Férfihang szólalt meg: -Jó estét kívánok!... Kovács rendőr százados vagyok... Morlay bíró úr? - Morlay. - Elnézést kérek a késői zavarásért!... Helyszínelünk egy öregek otthonában. Itt az egyik bennlakó főbe lőtte magát... és egy magának címzett búcsúlevelet hagyott hátra... Felolvashatom? - Megkérem rá! - Akkor olvasom... „A bíró úr mégsem tévedett. Az életfogytiglan súlyosabb büntetés, mint a halálos ítélet. Hiba volt annak megváltoztatását kérnem!" - Ki volt ez az ember? - kérdezte Morlay. - Moravek Károly orgonaépítő. - Moravek! Úristen!... - sóhajtott a büntetőbíró. - Zaklatta magát? - Fgyszer találkoztam vele séta közben. - Akkor minden rendben van, bíró úr? - Igen. Köszönöm, hogy értesített. - Én köszönöm a türelmét, bíró úr! Jó éjszakát! A nyomozó letette a telefont. Morlay elsápadt, ült és csak bámult kifelé az ablakon. A könyvtár csendes homályában, rövid töprengés után a telefonhoz ment, pszichiáter barátját hívta fel, s másnap reggelre találkozót kért tőle, hogy megkérdezze: menyének tudnia kell-e arról, hogy a kisfiára felügyelő, idős bébiszitter ex-férje, egy orgonaépítő mester kegyelmet kapott gyilkos volt? S az idős asszonynak, aki fiát és lányát egyedül nevelte fel, tudnia kell-e azt, hogy exférjét annak a gyermeknek a nagyapja ítélte halálra, akinek ő már fogadott nagyanyja? És unokájának kell-e egyáltalán tudnia valamit az egészből? Morlay visszaült a fotelba, és Bachot hallgatott, miközben nézte, nézte a hold fénykorongját, amint az a könyvtárszoba ablakkeretében észrevétlenül nyugovóra tért. • Az MNB száz forintos bankjegyének elő- és hátoldala 1946-ból