Budapest, 2005. (28. évfolyam)
1. szám január - Tőzsér Árpád: Egy pretrianoni magyarnak pestbudai utazása
21 JANUÁR 2flg5 /1 B UDAI'ES T a menet elején a ma már megboldogult Czine Miska meg az erdélyi Sütő András a népi irodalmat vitatták, én a nyomukban a már szintén néhai kolozsvári szerkesztővel, Gáli Ernővel a közép-európai irodalmak esélyeit, s a menet végéről a panyiti Cselényi Laci barátom fejhangját hallom: „Az avantgárd, az avantgárd, az avantgárd!" Krúdy Mélypincéje akkor már szintén réges-régen néhai volt, így hát a Búsuló Juhászban kötöttünk ki. Annak a hordói még, akárcsak korábban a Mélypincéé, édes szerelmi órákat, suttyomban átélt szerelmi izgalmakat őriztek, a csorba poharakon régi nők szájának a méze érződött, az asztalok kecskelábai a valaha itten ölelkezett lábaktól voltak kopottak, s mi a pesti táncosnőkkel, akik a mi bohó fiatalságunktól elfeledték lábszáruk kék visszereit, derekuk ráncait - reggelig mulattunk. Buda talán még ma is őriz valamit az egykori város emberi méreteiből, Pest már semmit. A tudósok megállapították, hogy ha bizonyos állatok, például a patkányok között a természetes teret, távolságot a minimumra csökkentik, annyira agresszívvá válnak, hogy akár fel is falják egymást. Ezt a minimális távolságot nevezik zéró tértoleranciának. Pest már régen zéró tértoleranciájú. Csak a lakói egyelőre még nem falják fel egymást. Vagy már igen? Néhány éve, amikor még új volt Nagy Imre pesti merengő szobra, a szobor mellett állva megkérdeztem egy arra haladó idősebb úrtól (nem látva a szobron feliratot), hogy ez-e Nagy Imre? Az úr nagyot köpött a szobor fele, és gyűlölködve mondta: „Az, a gyalázatos!" S még távoztában is vissza-visszamorgott a szoborra. Meg talán rám is. Meg talán az egész Pestre. Pestet már csak Budán lehet szeretni. Egy kicsit. 1968 táján Vojtech Kondróttal, a kitűnő szlovák műfordítóval (azóta már ő is néhai!) álltunk a budai oldalon, a Gellért-hegyen, s Vojto szomorúan jegyezte meg, hogy Budapest valóban nagyon szép, s őszintén irigyli tőlünk, magyaroktól. S én, mint holmiféle önzetlen Sátán a Biblia magas hegyén, azt mondtam a szomorú szlovák költőnek: „Ezennel neked adom az egész Budapestet, hiszen úgyis legalább annyira a tiéd, amennyire az enyém." Vojto nagyot nevetett, s azt mondta, hogy én nem adhatom neki a várost, mert én is csak virtuális örökös vagyok itt, nekem nincs hagyatékozó jogom. S ebben meg is egyeztünk. T amás Gáspár Miklósnak egy régi tanulmányában olvastam: „A poszttrianoni »magyarnak« nincs hagyománya, a pretrianoni »magyarnak« nincs valósága." Mi, ott, a Gellért-hegyen Vojtech Kondróttal, mint afféle pretrianoni hungarusok, eljátszottunk a gondolattal, hogy a régi Magyarországnak (és így a régi Budapestnek is) tulajdonképpen azok az úgynevezett határon túli magyarok (és persze azon kevés szlovákok, románok, zsidók, németek stb.) az igazi örökösei, akik 1918 után is a 19. századi reformnemzedékek, Kölcseyék, Eötvösek etnikum fölötti „politikai nemzetének" a platformján maradtak, nem járták ki a két háború közötti poszttrianoni magyar etnokulturális nacionalizmus iskoláját, s mentesek maradtak (ha azok maradtak!) a negyven évig a szocialista internacionalizmus mezében dühöngő (orosz, szlovák, román stb.) fajbiológiai-genetikai reprimitivizálódástól is. Ok megmaradtak pretrianoni magyaroknak (szlovákoknak, zsidóknak stb.), s nincs ugyan „valóságuk", de annál érzékenyebbek a hagyományokra. A törzsi-ősemberi „szellem"-hez visszaprimitivizálódott fogyasztó tömegembernek viszont van valósága, de ezt a valóságot, a környezetét többnyire csak használja, s nem alakítja. Nem érdekli, hogy azt Budának, Pozsonynak, Károlyi Mihály utcának vagy ferences templomnak hívják... Nem tehetek róla, néha valóban azt hiszem, hogy Magyarországot s benne Budapestet ma már csak Kolozsvárott, Szabadkán és Pozsonyban lehet igazán szeretni. Ahonnan kevésbé látni a jelenét. S jobban látni a múltját. A hajdan volt lelkét, az emberi méreteit, az arcát... A Károlyi-palotát egyébként útbaigazítás nélkül is megtaláltam. Afféle pretrianoni és hígpesti magyarként ösztönösen is jó irányba mentem. • Torony FELVIDÉKI ANDRÁS
