Budapest, 2005. (28. évfolyam)

5. szám május - Zappe László: A báb is ember

B U II A P F. S T GFLFL^G M Á | I! S 32 csaptak a dinamikus Want To Break Free című slágerbe, már a középkorúak is csápoltak a küzdőtéren. Rogersnek remekült állt A Little Bit Of Love is, hát még a Want To Break Free. Következett a Fat Bottomed Girls és Crazy Little I lling Called Love sorrendben. Frenetikus sikerük volt, pedig Mercury mellett, annak idején úgy tűnt, a tagoknak csak amolyan zenekari személyzetként osztottak lapot. Bizonyos értelemben klasszikus Queen-koncertet adtak, megspékelve egy akusztikus és egy instrumentális blokkal. Az eredeti felállásból John Deacon ugyan nem jött el, ő Freddie halálával szögre akasztotta a basszusgitárját, helyette egy chicagói muzsikust szerződtettek a ritmusgitáros és az orgonista mellé. May és Taylor viszont - állíthatjuk - megújultak, és a Queen-repertoárt színesítve még énekeltek is. A dobos Feel Like Making Love után nemcsak vérpezsdítő dobszólójával, hanem az I'm In Love With My Car eléneklésével is elkápráztatta a rajongókat. Utána May gitárszólójával állítottak emléket az AIDS-ben elhunyt énekesnek, a kivetítőn Freddie nagy pillanatait nézhette a tömeg. Többek könnyes szemmel. Taylor újra hallatta a hangját, ő kezdte az általa írt Queen-indulót a Radio Ga-Gá-t. Majd csatlakozott May, végül Rodgers fejezte be a nótát. Az iilőszektorokban pedig a térdükön verték a ritmust. A buli hatalmas lendületet kapott, amit csak fokozott a Kind Of Magic, majd az I Want It All című gigasláger. A koncert csúcspontján a kultuszfigurává lett Mercury is énekelt, a vásznon ült a zongora mellett, és játszotta a Bohemian Rhapsodyt. A szám utolsó körébe Rogers is beszállt, az utolsó hangok kíséretében vonult le a csapat a színpadról. Vastapsra, ütős ráadással tértek vissza, a We Will Rock You és a We Are The Champions, a két stadionhimnusz nélkül haza sem mehettek volna. Az pedig Rodgersnek is dukált, hogy ő is elbúcsúzzon a Free legnagyobb slágerével, a rockünnepélyek All Right Now számával. A báb is ember • Játszik az ember, és játszik a tárgy. Ha a bábu embert formáz, akkor az élő ember nyilvánvalóan valami más lesz. Legalábbis másként lesz ember. De meglehet, hogy ő lesz a mozgató, az isten, esetleg a figura másik énje, freudista előadásban: a felettes énje. Modern vagy pláne posztmodern előadásban természetesen ezek az összefüggések sohasem jelenhetnek meg tisztán, mert mi lenne akkor a játék sokértelműségével, a befogadó kreativitásával. Nemrég a Budapest Bábszínház Játszó-térnek nevezett negyedik emeleti próbatermében, ahol délutánonként az A gyáva kistigris látható, a Sade márki 120 napja című „perverz bábjáték"-ot mutatták be. Korabeli dokumentumokból és Sade márki műveiből írta Vörös Róbert. Rendezte Alföldi Róbert. Ebben a játékban tulajdonképpen egyvalami egyértelmű: a bábok szerepe. Ők az áldozatok, velük szemben („sérelmükre", ahogyan a rendőri zsargon mondaná) követik el az erőszakos perverzitásokat. Bizonyos köznapi, átlagos értelemben talán csak ők emberek itten. Merthogy összesen háromféle lény lép színre: a bábok mellett a bábszínészek és csak két színész. Kaszás Gergő adja Sade márkit, Udvaros Dorottya pedig a primadonnának nevezett Madame-ot, aki mintegy oktatásképpen elmeséli a szexuális szolgáltatások bonyolult szakmájában töltött kalandos életét. Éppúgy kétértelműek a márki heves indulatai, fékezhetetlen szenvedélyei, mint a primadonna ironikus-bizarr történetei. A márki éli és szenvedi, gyűlöli és imádja teste leküzdhetetlen és leküzdeni nem is kívánt vágyait, a primadonna kiszolgálja és cinikusan leleplezi ugyanezeket az emberi, általában férfiúi szenvedélyeket. Merthogy a márki és a primadonna egyaránt gyűlöli, ha papok és egyéb képmutató urak és polgárok engedik szabadjára perverz vágyaikat, másfelől fennen hirdetik a testi szenvedélyek kiélésének szabadságát. Ráadásul e szabadság korlátlansága szükségképpen mások szabadságának korlátozásával jár. Sade márki szabadságfogalma csakis saját személyére látszik érvényesnek. Mindenkit saját élvezeteire kényszerít, ha teheti. A Bábszínházban látható játék persze nem eszmék, elvek hirdetésének katedrája akar lenni. A történet két oldalról mutatja be Sade márki életét. Látjuk őt a börtönben vagy börtönszerű elmegyógyintézetben nemcsak szenvedélyei tombolása, de iszonyú szenvedései közepette is. Kaszás Gergő mindkét állapotában remekül ábrázolja: a szenvedésben majd annyi öröme telik a márkinak, mint amenynyi kínt okoznak neki szenvedélyei. Udvaros Dorottya a profi szenvtelenségével és szakismereteinek hivalkodó élvezetével adja a primadonnát, egy orvos szakszerű részvétlenségével és felsőbbrendű megvetésével fogalmazza a testi esendőségeket. A játék jórészt vaskos humorba, trágár játékosságba csomagolja a rémségeket és ocsmányságokat. Hatalmas, kéjében tüzet okádó pénisz, felfújt léggömbökből képzett óriási farpofák, nagy tál ürülék, bőven ömlő vizelet egyszerre szatirikusán eltúlozza és viccesen el is jelentékteleníti a különben sem túl változatos perverziók tárházát. Az ember méretű, meztelen bábok pedig tehetetlenül, mégis kínlódva viselik el az orgiákban rájuk mért szerepet. Boráros Szilárd, aki az egyszerűségében is kifejező, sokértelmű díszletet is tervezte, elnagyoltnak, vázlatszerűnek képzelte őket, ember voltuk jelzésszerű, egyéniségük nincsen, jóformán csak nemi hovatartozásuk egyértelmű rajtuk. Talán ha emberszerűbbek lennének, el sem viselhetnénk a nézőtéren megaláztatásaikat. Bartha Andrea jelmezei a 18. századot és korunkat egyaránt idézik. Van azért szépség is az előadásban. A vége felé félhomályban egy - meztelen, fiatal - eleven emberpár jelenik meg. Szépek és gyöngédek, mintha szeretnék egymást. Mintha nem csak a báb lehetne ember. •