Budapest, 2005. (28. évfolyam)

5. szám május - Nemes Katalin: Az Idegennyelvű (2. rész)

27 M Á TUS

gflfl^j B l

'DAP K S I' foglalkozott, sok tanár, nyelvész, diák tartozott állandó vevői körébe. István 1983-ban „kijutott" Németországba, és mivel németül eladdig nem tudott, kénytelen volt azt is villámgyorsan megtanulni. Elvégezte a német könyvkereskedők négy hónapos Die Schulen des deutschen Buchhandels tanfolyamát, majd két évig dolgozott Tübingenben az Ostendeutsche Buchhandlungban. Korábban, 1977-ben, elutazott Izlandra, ott összeállított egy izlandi-magyar ősszószedetet, amit azóta szótárrá fejlesztett. 1990-ben hazajött, majd 1993-ban megvalósította régi vágyát, és megalapította a BookSchützöt, egy pici könyvesboltot az ELTE Ajtósi Dürer sori létesítményében. Németországi kiadói ismeretségét felhasználva a nyelvszakos tanárok, hallgatók és a tanszéki könyvtárak részére importált könyveket zömmel Németországból, de utóbb már három földrész 18 országából. Mindezt igen gyors határidővel, alacsony költséggel és haszonnal, igen kedvezményes áron. Az egyetem épületéből 2001 januárjában kénytelen volt kiköltözni. így szűnt meg - a sok többi között - egy pici könyvesbolti színfolt a magyar könyvkereskedelem tablójáról. A vég A korábbiakból az is látható, hogy a magyar „feljelentősdi" kiváló táptalajra talált az Idegennyelvű esetében. Működésem kezdetén, amígZ. I. volt az igazgató, könnyebb volt a helyzetem, mert lelkében jól tudta, hogy milyen bornírtak ezek a feljelentők. Mindent megtett azért, hogy maximálisan megvédjen bennünket. Sajnos Z. I. a minisztérium vállalati átszervezésével nem értett egyet, nyugdíjba ment, majd röviddel ezután hirtelen meghalt. Utódjául a minisztérium kijelölt egy igazgatót P. E. személyében, aki sem felkészültségével, sem képességével nem volt alkalmas rá, hogy egy ilyen nagy, országos vállalatot irányítson. Az addig úgyszólván nagy családként létezett ÁKV rövid idő alatt felbomlott, a vállalat legjobb szakemberei sorra elmentek más cégekhez, jobb állásokba. A boltunk ellen érkezett feljelentések az igazgatót mélyen érintették, ezt majdhogynem a személye és igazgatói léte elleni merényletnek tekintette. Nem igyekezett minket megvédeni, hanem minden bejelentésből óriási ügyet rendezett. írásban közölte velem, hogy minden könyvet tartozom elolvasni (cenzúrázni), mielőtt forgalomba hozzuk. Mivelhogy reggeltől estig dolgoztam, ezt legfeljebb éjszaka tehettem volna, nem említve azt az apróságot, hogy legfeljebb a német és angol könyveket olvashattam volna, hiszen franciául, olaszul, spanyolul ilyen szinten nem tudtam. Javasoltam, hogy állítsunk fel egy szakmai bizottságot, amely ellenőrzi a rendeléseket, de erre, nem tudom milyen okból, nem volt hajlandó. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy ezt a túlzottan összetartó társaságot szét kell robbantani. És úgy fogott hozzá, hogy K. Sylviát áthelyezte egy magyar könyvesboltba. O volt az üzlet legrégibb dolgozója, egész fiatal kora óta ebben a boltban dolgozott, és nem is akárhogyan. Áthelyezését -joggal - olyan felháborítónak tartotta, hogy felmondott, és elhelyezkedett egy másik könyves cégnél. Engem ez az éveken át tartó állandó zaklatás megviselt, egészségi állapotom megromlott. Tisztában voltam vele, hogy Sylvia nélkül, aki a helyettesem is volt, nem leszek képes ellátni a teljesen rám maradt feladatokat. Én is felmondtam, és egy másik könyves cégnél helyezkedtem el. Utánunk többen eljöttek, a bolt elindult a lejtőn lefelé. A vevők méltán gondolhatták, hogy bizonyára „csináltunk valamit", amiért az ismert arcok egyszerre eltűntek. P. E. igazgatónak még egy húzása volt: nyugdíjba küldte a mellettünk lévő antikvárium vezetőjét, Simoné Jutkát, aki az ország egyik legkiválóbb antikvár szakembere volt. Mivel vevőkörünk általában azonos volt, ezt már ők is megsokallták. Néhány közismert személyiség táblával tiltakozott az antikvárium előtt Simoné nyugdíjaztatása ellen, ami akkortájt hallatlan merészség volt. De mindez nem tántorította el az igazgatót elhatározásától. Az antikvárium ugyanarra a sorsra jutott, mint az Idegennyelvű. Közel ötven évet töltöttem a könyvszakmában, vezető állásban, megbecsült szakemberként. De mindig nagy nosztalgiával gondolok vissza azokra a nehéz, de szép évekre, melyeket az Idegennyelvű Könyvesbolt vezetőjeként eltöltöttem. A Kádár korszakban öt könyvesbolt volt a Váci utcának a Vörösmarty tértől a Kígyó utcáig terjedő szakaszán. A 8. sz. alatt a Gondolat, a 22. sz. alatt az Akadémia, a 28. sz. alatt az Antikvárium, a 32. sz. alatt az Idegennyelvű könyvesbolt és szemben, az ELTE épületében a Gorkij könyvesbolt. Ma egy könyvesbolt működik itt még, az Akadémia boltja, a többiben népművészetnek csúfolt giccs várja a külföldi turistákat. • Hevilaqua Borsodv Béla A VÍZIVÁROS MŰVF.I.FIDÉSTÖRTÉNETI TANULMÁNY M-CMLX (M-M V) A magyar művelődéstörténet emlékezetes alakjának, a minden művében Budapest múltját kutató, összetéveszthetetlen stílusú Bevilaqua Borsody Bélának új - posztumusz - kötete jelent meg a Budapesti Városvédő Egyesület és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiadásában, az ismert várostörténész, Buza Péter szerkesztésében. A Víziváros - ez az 1960-ban írt, utolsó műve, amelynek csak a kézirata maradt ránk - a máig népszerű Bevilaqua-munkák megjelenésének szokásos stílusjegyeit is gondosan követő bibliofil kiadvány. Megrendelhető (vagy megvásárolható) a Budapesti Városvédő Egyesületnél: Budapest, VI. Eötvös utca 10., telefon: 322-3870. A mintegy hatszáz oldalas, illusztrált mű ára a kiadónál 4500 Ft.