Budapest, 2005. (28. évfolyam)

4. szám április - Nemes Katalin: Az Idegennyelvű (1. rész) - Egy különleges könyvesbolt a Kádár-korszakban!

23 Á P K ) 1. I S gflflj^ R II H APES T ha nem értettek egyet a kommunista pártvezetés vagy a Szovjetunió politikájával, kiléptek a pártból. így tettek sokan 1968-ban, Csehszlovákia megszállásakor. Ilyenkor ezeknek az íróknak a munkáit el kellett tüntetni a polcról. A könyvek a raktárba kerültek. Aki kérte valamelyiket, annak pult alól kiadtuk, majd néhány hónap elteltével visszaszivárogtattuk őket. így az is a feladatunk volt, hogy a francia politika ismeretével naprakészek legyünk. Hasonló, ma már nagyon mulatságos történet J. Steinbeckx'óX, aki a haladó írók közé számított, és 1963-ban hazánkban is járt. Steinbeck a vietnami háború idején egy jelentős amerikai napilapban egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben helyeselte az amerikaiak Vietnam elleni háborúját. Történetesen a Steinbeck-kötet volt a kirakatunk közepén, amit valaki -bizonyára boltunk megfigyelésével megbízott személy - illetékes helyen azonnal jelentett. Jött a telefon: bevonni Steinbeck könyveit. E könyvekkel ezután ugyanaz zajlott le, mint a franciákkal. És hogy már a nyelvkönyvekkel se érezzük magunkat teljes biztonságban, a következő eset: a későbbiekben itthon is ismertté vált német Hueber Kiadó (tankönyveit a nyolcvanas évektől itthon nyomtuk sok tízezres példányszámban) egy nyelvtankönyvet jelentetett meg, melyben egy újságban megjelent Kádár János-'iáézetet használt fel nyelvtani példamondatként. A könyv terjesztése ellen feljelentés érkezett az alábbi indokkal: „Hogy jön ahhoz egy nyugatnémet kiadó, hogy Kádár elvtárs szavait használja fel!" Történetesen ez idő tájt Magyarországra látogatott az idős Hueber úr, aki - kultúrás kísérettel - ellátogatott üzletünkbe. Alkalmam nyílt rá, hogy négyszemközt elmondjam a problémát. A kiadó megértőnek mutatkozott (csak nekem égett a bőr a képemen), a következő kiadásban megváltoztatta a szöveget. Még egy jellemző eset: az NDK külügyminisztere látogatóba érkezett Magyarországra. És, hogy miért, nem tudom, de eszébe jutott az Idegennyelvű boltba látogatni. Az elhatározás váratlan lehetett; mert jött egy telefon, hogy az összes nyugatnémet könyvet egy fél órán belül tüntessük el a polcokról. A bolt valamennyi dolgozója rohanva hordta hátra a raktárba a könyveket, és mire a miniszter megérkezett, átalakultunk NDK-s könyvesbolttá. Fegyelmi eljárások Említést kell tennem arról, ami az Idegennyelvű vezetésének legsúlyosabb problémája volt. Az évek során rengeteg feljelentés érkezett az üzlet ellen. Jöttek a Honvédelmi Minisztériumból, a Pártközpontból, a Kiadói Főigazgatóságtól, mindig az igazgatónak címezve, aki aztán a felelősségre vonást továbbította a boltvezetőnek. Tudni kell azt is, hogy nagyon sok NDK-állampolgár dolgozott nálunk a követségen és a kereskedelmi kirendeltségen. Boldogan vásárolták a számukra tiltott nyugatnémet írókat - és ha a regényben találtak egy mondatot az NDK ellen, feljelentést tettek. (Ma már azt is gondolhatom, hogy ebben a Stasinak is szerepe lehetett.) A feljelentőkről soha nem szerezhettem tudomást, kilétüket csak feltételezhettem. Ilyenkor jött a felelősségre vonás, jelentéstétel, hercehurca, majd, írásbeli figyelmeztetés, ennek következményeivel. De hogy mik voltak ezek a szörnyű „vétkek", álljon itt néhány példa. Férjemmel szabadságunkat töltöttük a mátraházai Akadémia üdülőjében. Telefonhívás az akkor igazgatótól, P. E.-től: miért hozattunk be Berlin útikönyvet? Ez egy füzet volt a Polyglott Reiseführer sorozatban, ami most magyarul is megjelent. Közöltem, hogy rengetegen utaznak Berlinbe, az útikönyvre szükség van, magyar kiadás pedig nincsen. A bűn a következő volt: Berlin története évszámokban felsorolva, köztük az, hogy 1961-ben falat emeltek. Kérdem, mi ebben a baj, ezrek és ezrek látják saját szemükkel a falat. A válasz: lehet, hogy látják, de mi nem propagálhatjuk! Azt gondoltam hirtelen, hogy annak, aki ezt mondja, elment az esze. De nem. Jelentés a következőkről: ki rendelte (én), ki adott rá engedélyt (mint mindig: senki), hány példányban rendeltük (ötvenben) és ki vette meg! Kár, hogy nem igazoltattuk a vevőket. A könyveket bevontuk, a pihenésnek vége szakadt, a fegyelmi megérkezett. Politikainak mondott ügyek Más, komolyabb politikai ügy lett a következőkből: az egyik német kiadó zsebkönyvsorozatában megjelent egy kétkötetes, kitűnő irodalmi tanulmánygyűjtemény. A német tanárok, hallgatók részére nagy segítséget adhatott. Igen ám, de a kötetben Lukács György két tanulmánya is ott volt, az egyik Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című könyvéről (amely akkor már magyarul megjelent), a másik a szovjet irodalom kapcsán elhatárolódása a sztálinizmustól. Nos, ebből nagy botrány lett. Indoklás: a két tanulmány magyar folyóiratban még nem jelent meg, hogy jövünk mi ahhoz, hogy németül behozzuk. Az ekörül támadt viharban megkértük igen kedves vevőnket, Tordai 7.ádor filozófust, aki hosszabb levélben magyarázta a cikket P. E. igazgató részére. Persze a fegyelmin ez nem segített. Olyan is előfordult, hogy „jóindulatú" kolléga a központból meglátott egy aktfotókönyvet a kirakatban. Azonnal bejelentést tett az igazgatónál. Igazoltuk, hogy a könyv az NDK-ból érkezett. így mindjárt más a helyzet. Keletnémet meztelen nő jöhet, nyugatnémet nem. Baj volt Luise Rinser német íróval is, aki hiába volt a háború utáni irodalom egyik kiválósága, „klerikális" írónak minősült, így tiltás alá esett. Bonyolultabb volt M../. Simmel esete. Az ő könyvei rendkívül kedveltek voltak a németül olvasók körében, szórakoztató lektűrök, általában politikamentes olvasmányok. Kivéve egy regényét, a Lieb Vaterland magst ruhig sein címűt. Ennek témája egy NDK-ból nyugatra menekülő társaság története. Ez már jó alkalom volt egy kiadós eljárásra. • (Májusi számunkban folytatjuk)