Budapest, 2005. (28. évfolyam)

4. szám április - Nemes Katalin: Az Idegennyelvű (1. rész) - Egy különleges könyvesbolt a Kádár-korszakban!

21 Á P R I T. I S gflflSfl BUDAPEST súlyosabb dolgok kerülnek mérlegre, mint az, hogy miként működik egy könyvesbolt. A kultúra szerepe és a devizaellátás Az ország könyvbeszerzésére felhasználható deviza összegét a Külkereskedelmi Minisztérium adta meg a Kiadói Főigazgatóságnak (KF), majd a KF továbbította a Kultúra Könvv-és Hírlap-kereskedelmi Vállalatnak. Könyv- és hírlapimportban a Kultúra határozta meg azt, hogy mennyi pénz fordítható könyvbeszerzésre, és menynyi a hírlapokéra. A keretből természetesen elsősorban a könyvtárak részesültek, feltételezésem szerint legalább nyolcvan-kileneven százalékban, amit annak idején sehogy sem tudtam elfogadni. Ma már másképp látom a helyzetet. A Kultúra megadta az ÁKV-nak, hogy mennyit fordítson a Könyvtárellátó beszerzésére, és mi az a maradék, ami a kijelölt könyvesboltoknak juthat. Ebből kétségtelenül mi kaptuk a legtöbbet, de egy kis összeg erejéig hozathatott szakkönyveket az Orvosi, a Mezőgazdasági, a Jogi Könyvesbolt, valamint a Rózsavölgyi Zeneműbolt is. A. Kultúra adminisztratív felügyeleti szervként is dolgozott. Az általunk címenként megírt rendelőszelvényeket csak onnan küldhették ki a kiadóknak, külföldi kiadóval közvetlen kapcsolatba lépni szigorúan tilos volt. Ha a külföldi cég képviselője eljött Magyarországra, csak a Kultúra fogadhatta, és a könyvesboltokba csak a Kultúra egyik dolgozójának kíséretében tehette be a lábát. A külföldi cégek legalább a hetvenes évek közepéig úgy képzelték, hogy a Kultúra egy országos könyvkereskedelmi cég, nagy raktárbázissal, eladói apparátussal. Aligha képzelhették el, hogy a Kultúra dolgozói a megrendelt könyvek közül soha egyetlenegyet sem láttak, csak a rendelőszelvényeket szortírozták és továbbították. A könyvek a Könyvtárellátó raktáraiba érkeztek, onnan osztották széjjel a rendelések alapján a könyvtáraknak és a boltoknak. A rendszer következménye volt az is, hogy bár én a tilalom ellenére sokszor írtam a kiadóknak, kérve, hogy küldjenek katalógusokat, amelyek alapján új könyveket rendelhetünk, ezt nem nagyon teljesítették, mivel megrendelőként csak a Kultúra nevét ismerték. A Kultúra rendelési szisztémájából a vevőknek is hátrányuk származott, mivel a Kultúra nem volt érdekeit benne, hogy közvetlenül kiadóktól rendeljen, ami által a könyvek nagyobb engedménnyel, olcsóbban érkezhettek volna. Főleg nagykereskedőkkel állt kapcsolatban, azok pedig az engedmény egy részét, esetenként a teljeset, megtartották, így a könyv alapára drágább lett. Erre rátevődött a Kultúra haszna, az ÁKV haszna, és a könyv forintban fizetendő ára sokszor elérte a hivatalos devizaárfolyam kétszereset. Tartozom a volt Kultúrában dolgozó kollégáknak, köztük több barátomnak annyival, hogy elmondjam: sokszor próbáltak segíteni. A devizakeret általában a harmadik negyedév elejére elfogyott, később, ahogy nőtt az igény, már a félév elejére is. Ilyenkor devizaátcsoportosítással vagy a KF-től nyomással próbáltak némi pótkeretet kiszorítani, hogy például karácsonyra is legyen valami készletünk. Ezzel együtt arról, hogy a rendeléseinkből mikor, mennyi és milyen anyag várható, soha felvilágosítást nem kaptunk. Ezt a vevők soha nem hitték el, és ez rengeteg kellemetlenséggel és reklamációval járt. A könyvek megrendelése A vásárlók meg voltak győződve róla, hogy a politikai viszonyoknak megfelelően legalább egy grémium határoz arról, hogy milyen könyvek érkezhetnek be az országba. Ezzel szemben az a szinte hihetetlen helyzet állt fenn, hogy a rendelésekről egyedül a boltvezető határozott - de természetesen mindenért őt vonták felelősségre. A rendelések ellenőrzése látszatellenőrzés volt. A rendelőszelvények ugyan bekerültek a központunkba az osztályvezetőhöz, aki kiváló nyelvérzékkel megáldott, sok nyelvet beszélő kolléga volt, de a könyvekhez ugyanúgy nem volt semmi köze, mint a kultúrásoknak. Ebből a helyzetből keletkeztek olyan mulatságos esetek, mint például amikor megrendeltük Carlo Levi Christo si é fermato a Eboli című, nemrégen magyarul is megjelent híres könyvét, a rendelőszelvényt visszakaptuk azzal a megjegyzéssel, hogy vallási könyveket nem hozhatunk be. Ugyanígy jártunk a híres etológus, Konrad Lorenz könyvével, akinek Er sprach mit den Vögeln, mit den Fischen und mit dem Vieh című könyve emlékeztette egy Szent FerenctőX elhíresült mondatra, ez is visszaérkezett mint „szent" könyv. A magánrendeléseken kötelező volt a rendelő nevének és foglalkozásának feltüntetése, egy nem átlagos könyv megrendelésekor döntő szempont volt az illető foglalkozása. Ma már arra is gondolhatok, hogy ez egyéb „nyilvántartásokhoz" is támpontul szolgálhatott. A „három t" alkalmazása a könyvimportban Ezek a szempontok teljesen megegyeztek a magyar könyvkiadás politikájával. Ebben a témában kitűnő tanulmány jelent meg a Kritika 2001. jan.-febr.-márc.-i számaiban Bart István tollából Világirodalom és könyvkiadás a Kádár-korszakban" címmel. (Azóta a szerzőnek egy átfogó könyve is megjelent.) Könyves jelmezbál