Budapest, 2005. (28. évfolyam)

4. szám április - Marafkó László: Manzárd a csillagokra

9 Á_P RII.I S gflfljff R1TDAPKST Juhász Gyula-, Tóth Árpád-, Ady-, Kosztolányi-kötetek kerültek le a polcról ezután. A verseket Attila olvasta fel, vagy mondotta el, némelyiket annyiszor egymás után, hogy egyiket-rnásikat kívülről fújtuk mind a ketten. Párhuzamokat vontunk közöttük, érzés gondolatazonosságok után kutattunk bennük, elemeztük szavaikat, boncolgattuk formai megoldásaikat s a módszert, ahogyan kifejezték magukat. (...) Különösen élénken emlékezem Kosztolányi két költeményére: a Hajnali részegségre és az Enek a semmiről címűre. A Hajnali részegséget magától Kosztolányitól hallottam a vers kétnapos korában, de az akkori ámulatot még csak hasonlítani sem lehetett ahhoz a döbbenethez, ami ezen az estén annak kapcsán rám zuhant és hatalmába ejtett. Csodálatos, hogy Attila fejtegetései nyomán, de sokszor csak a szavai által: ahogyan elmondotta azt, vagy bármelyik verset, mint világosodott meg pillanatok alatt azoknak az a legtisztább értelme, amit addig a költő megközelíthetetlen képzeletvilágába zártnak s onnan kiáshatatlannak vélt az ember. (...) Attilának magáról valló szavai nyomán jöttem rá, mily hallatlan mértékben szenved a szegénységtől. Jól vigyázzunk: nem az éhezéstől, a fázástól, hanem mindattól, amit ez rombolni tud az emberi lélekben. (...) Pedig roppant egyszerűen le lehetne venni a napirendről ezeket a gyötrelmes dolgokat: fizessék meg a verseit. Csak annyira, amenny it érnek azok! Nem jutalmat kér ő, hanem bért. Ugyanazt, amit a szakmunkásnak is követel. A többit pedig bízzák csak rá nyugodtan. (...) Ugy mondotta, hogy annyit fizessenek a verseiért, amenny it érnek." Egy alkalommal József Attila a frissen elkészült Számvetést adta át sógorának: „Fölnéztem a papirosról a mellettem álló Attila szemébe és ekkor (...) a megérzésnek a megismétlődése, de most már erősítő bizonykodása döbbent hirtelen belém, mert azt láttam Attila szeméből ekkor, hogy (...) el van veszve." A környék és az ismerősök szinte sorsszerű összekapcsolódása, hogy amikor a költő tragikus halála után a barátok közül Remenyik Zsigmond szinte bibliai átkokat mond Juditra, felelősnek tartva a végkifejletért, A megátkozott asszony című cikkében Wallesz Jenő kel az egykori élettárs védelmére. A háromszög harmadik oldala, ahova gyakorta ellátogatott a költő, az Amerikai út 37. alatti, még ma is világháborús golyóktól pörsenénes villa. Az egykor Picard Rosina műlovarnő birtokolta házban akkoriban Anton Straka csehszlovák diplomata (1893— 1945) lakott, akinek pénteki teaestéi nevezetesek voltak értelmiségi körökben (ma egykori lakójára emlékező tábla jelöli meg az épületet). A kassai születésű, magyarul folyékonyan tudó diplomata 1925-1936 között kulturális attaséként dolgozott Budapesten, s lakására olyan írók jártak, mint Herda József, Féja Géza, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán és természetesen József Attila. Megismerkedésük nem volt szokványos. 1930-ban a költő Csehszlovákiába szeretett volna utazni, s - Zsolt Béla ajánlásával - bement a követség-Korong utca, manzárd, emléktábla