Budapest, 2004. (27. évfolyam)
2. szám április - Ritoók Pál: A város első kálváriája volt
7 ÁPRILIS 2084 /2 BUDAPE S T vét, az építkezés 1749 tavaszán fejeződött be. Sajnos egyik forrás sem említi a mű tervezőjének a nevét. A 20. század elején még Johann Bernhard Fischer von Er/ach alkotói közreműködését feltételezték. Kapossy János és Bruno Gri/nschitz az 1920-as években Johann Lucas H 'ddebrandtnak tulajdonította a tervet. Eleinte Révhelyi is ezt a nézetet vallotta, de egy 1929. évi publikációjában Mayerhoffer András személyét valószínűsítette. Feltételezését azóta sem cáfolta senki: Révhelyin kívül senki sem folytatott alapos kutatást a témakörben. A teljesen kész építmény első leírását az 1756-ban megtartott egyházlátogatás jegyzőkönyve rögzíti. Akkorra már igen népszerű lett, s egyre többen tettek adományokat a kálváriaalap javára. Maga a városi tanács is hozzájárult az építmény fenntartásához, szépítéséhez: 1773-ban elhatározta például, hogy díszes vasrácsot készíttet köréje. Batthyány József prímás 1777. november 14-én szakította ki a józsefvárosi és a terézvárosi plébániát a belvárosiból. A kálvária ezután már a józsefvárosi plébániához tartozott. Az 1780-as canonica visitatio jegyzőkönyve szerint az együttes időközben kiegészült Mária, Mária Magdolna és János evangélista szobraival. Ebben a forrásban maradt ránk két belső helyiségének: a kör alaprajzú kápolnának és a lépcsők alatti úgynevezett Krisztus börtönének az első leírása. A kálvária-jelenethez szokásosan Krisztus keresztútját bemutató szobrok is kapcsolódtak. Mivel az építmény árkádsorában kilenc teljes magasságú árkádszakaszt találunk, felmerül annak lehetősége, hogy az építményt a kilencstáeiós kálváriák típusába soroljuk. 1786-ban 11. József rendelkezése nyomán bezárták a kápolnát. A hozzá tartozó remetelakot a város használatába adták. Ennek ellenére a nép nagy számban gyűlt össze körülötte ünnepi alkalmakkor. S a szent hely - az érseki helynök jóváhagyásával - 1806-ban ismét megnyílt a hívek előtt. Az 1822. évi egyházlátogatás jegyzőkönyve szolgáltatja a legbőségesebb adatokat az együttesről. Alaposan leírta külsejét, belsejét, a hozzá kapcsolódó ájtatosságokat, a kálváriaalap sorsának alakulását, német nyelvű leltárában tudósít a kálvária ingóságairól. A plébánia és sok hívő régi kívánsága volt, hogy adományokból stációkat emeljenek a kálváriahegy körüli üres telken. Korábban a városból a kálváriához vezető úton néhány ház homlokzatán, falfülkéiben szobrokat helyeztek el. Ezekből négy volt, és három másik hasonlóval együtt (utóbbiak feltehetően szabadon álltak a Stáció, a mai Baross utcában) a házak tulajdonosai tartották fenn azokat. Sajnos a következő, az 1846-os canonica visitatio nem tesz említést ezekről a szobrokról. Azt kell gondolnunk, hogy bár az 1838-as árvíz nem tett kárt a kálváriában, a kőalakok a katasztrófa során tűntek el. Ez a canonica visitatio egyébként az utolsó részletes leírás, mely épségben állítja elénk az Másfél esztendeje annak, hogy a Budapesti Városvédő Egyesület kezdeményezése nyomán megszületett a Barokk Kálváriákért Alapítvány. Programjának első elemeként fogalmazta meg a feladatot: össze kell hozni minden lehetséges partnert - akaratot, erőt és pénzt -, hogy véget érjen egy gyalázatosan hosszan elhúzódó, a mindenkori hivatalok tehetetlenségét folyamatosan bizonyító kudarctörténet: Pest első kálváriaépítményének pusztulása, 2002-ben már közelinek tetsző végromlása. Korán kikerült az építmény az egyház kezeléséből, már több mint száz esztendeje elvesztette liturgiái szerepkörét. Mégis úgy tűnt eleinte, ha újra régi helyére, a józsefvárosi Kálvária térre kerülhetne vissza, olyan társadalmi aktivitást lehetne a rekonstrukció köré építeni, amely megoldaná zökkenőmentes finanszírozását. Mára ebből az elképzelésből két elem maradt, de azért ezek is fontosak. A kálvária megmentésének tervét, ha nem is születése helyén visszaépítve, a főpásztor, Erdő L'éter védnökként támogatja (az akció másik védnöke Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke), s megszületett a döntés arról is a kuratórium kebelében, hogy az időszakosan nyilvános köztérként működtetett Epreskertet az év fontos egyházi ünnepeinek heteiben az egyetem megnyitja a nagyközönség előtt. A kertben, a rendbe tett kálváriaépítmény egykori kápolnaterében egyházművészeti produkciók kapnak rendszeres pódiumot. Végre lesz hol rendszeresen és rendszeresítve bemutatkozniuk a vallás ihlette zenei, képzőművészeti, irodalmi, színpadi produkcióknak. Azzal, hogy a kuratóriumban minden, az ügyben érdekelt intézmény és testület képviselteti magát, sikerült összehangolni a kálvária sorsáért felelős tényezők munkáját, a szükséges lépések megtervezését, hozzárendelve a programhoz az anyagi erőforrásokat is, meddő évtizedek után végre közelébe kerültünk a végkifejletnek, a kivételesen értékes műemlék régen várt újjászületésének. A Terézvárosi Önkormányzat támogatásával a kuratórium készül megvásárolni az újrafaragásra váró kőelemek anyagát, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal erőforrásainak igénybevételével rajzolják a kiviteli terveket, visszabontották az építmény részben pótlással, részben konzerválással rendbe tehető elemeit, védőtető került a munkaterület fölé, s nyáron megkezdődhet a kőelemek elkészítése. Ebbe a munkába a kezelő, a Magyar Képzőművészeti Egyetem is aktívan bekapcsolódik: szobrász és restaurátor növendékei részt vesznek a faragásban, így olcsóbb a kivitelezés, és pedagógiai célokat is szolgál. Budapest, és nem utolsósorban a tulajdonos, a Magyar Államkincstár pedig hivatalosan kifejezte szilárd szándékát: a teljes újraépítéssel 2006 húsvétjára befejeződő rekonstrukciót jelentős összeggel támogatja. Ami ugyan bármilyen jelentős summa, nem elegendő a tekintélyesnek ígérkező számlák fedezésére, de az alapítvány is hozzáteszi a programhoz a maga forrásait: elsősorban az ügy körül szervezett társadalmi segítség mobilizálásával. V. Z.
