Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Tosics Iván: Budapest és a közép-magyarországi régió - Lehet-e különzárni a megyét és a fővárost?

2004/0 BUDAPEST veszítő régiók kezelésének módja. E vonatkozásban, az unió kibővítésének hatásait elkülönítendő, az Európai Unió két kategóriát állított fel. Az egyik a „normál kieső" régiók kategóriája, ami azokra a régiókra vonatkozik, amelyek 2007-től akkor is elveszítenék Objective-l-es státusukat, ha nem lenne bővítés, azaz a GDP/fő mértékegységben mért fejlettségük meghaladja az uniós tizenötök átlagának háromnegyedét. A másik a „statisztikai kieső" kategória azokra a régiókra vonatkozik, amelyek Objective-l-es státusukat 2007-től csak amiatt vesztik el, mert az EU bővítése megtörténik (a bővítéssel az Európai Unió GDP/fő-ben mért fejlettsége csökken), azaz a GDP/fő mértékegységben mért fejlettségük elmarad az uniós tizenötök átlagának 75 százalékától, de meghaladja az uniós huszonötök átlagának 75 százalékát. Ma, úgy tűnik, arról nincs különösebb vita, hogy a phasing out szabályozás alkalmazására 2007-től sor kerül a „statisztikai kieső" régiók esetében, hiszen a pusztán a bővítés hatásai miatt támogatásokat vesztő régiókat „csitítani kell", különben a bővítés legelszántabb ellenzőivé válnának mint konkrét kárvallottak. A hírek szerint jóval nagyobb vita van arról, hogy szükséges-e a phasing out szabályozást alkalmazni a „normál kieső" régiókra 2007-től. A legújabb álláspont szerint - takarékossági okokból - e régiók egy jóval kisebb összegű „Objective-2-be való phasing in" támogatást kapnának csak. A phasing out esetleges eltörlése a „normál kieső" régiókra nemcsak a magyar régiót érintené kedvezőtlenül, hanem német, spanyol, portugál, ír, angol, olasz, görög, svéd, finn régiók egész sora számára járna drámai hatásokkal. Az érintett régiókban összesen 19 millió ember, az uniós huszonötök lakosságának 4,2 százaléka lakik, és ez lényegében ugyanolyan nagyságrend, mint a „statisztikai phasing out" által érintett összesen 18 NUTS—2 régiónyi lakosság, amely 20,6 millióra, az EU-25-ös országok lakosságának 4,6 százalékára becsülhető (DG Regio, 2003). A phasing out szabályozás esetleges beszűkítése miatt érintett „normál kieső" régiók egy része 2003. áprilisában memorandumot is megfogalmazott, amely szerint az Európai Bizottság által felvetett „phasing-in" szabályozást nem szabad elfogadni, mert ez a támogatás nagyságát tekintve csak töredéke lenne a phasing-outnak. Lipcse polgármestere (aki egyben az Eurocities városszövetség elnöke is) levelet küldött a regionális politikáért felelős EU-biztosnak, érvelve a korábbi rendszer teljes fenntartása mellett. Barnier válaszában kiemelte, hogy nincs még döntés a phasing-out rendszer megváltoztatásáról, annak pontos paramétereiről. A „normál kieső" régiók phasing-out támogatásának egy jóval kisebb összegű másik támogatással való helyettesítése esetén a régió egyben maradásának a szétváláshoz képest kedvező pénzügyi mérlege leromlik, és a szétválás kerülhet fölénybe az Európai Uniótól kapható pénzügyi támogatás nagyságát illetően. Ebből azonban elhamarkodott lenne arra következtetni, hogy azonnal meg kell lépni a régió szétválasztását. Két mozzanat is meggondolásra kell késztessen ugyanis. Egyrészt az, hogy a KMR szétválasztását egy újdonsült európai tanácsi rendelet szerint 2003 év vége előtt be kellene jelenteni ahhoz, hogy az új régióhatárok 2007-től hatályosak legyenek (mivel a regionális beosztás változtatását csak hároméves késéssel veszik figyelembe). Ugyanakkor a phasing-out rendszer megváltoztatásának módjára vonatkozó végső döntés csak 2005-ben születik meg. Könnyen meglehet tehát, hogy „árnyékra vetődne" a magyar politika, ha túl korán bejelentené a régió szétválasztását. Másrészt — és ez az előzőnél is fontosabb - figyelembe kell venni azt, hogy a közép-magyarországi régió jövőjét illetően az Európai Uniótól néhány évig kapható támogatás nagysága csak az egyik, és nem is döntő szempont kell legyen. A régió jövője szempontjából ennél sokkal fontosabb a magyar közigazgatási rendszer reformja, illetve a régió nemzetközi versenyképessége. A magyar közigazgatási reform Az 1990 körüli rendszerváltás nagy sikere, hogy az új politikai rendszer első évtizede során a kelet-közép-európai új demokráciákban kialakultak a független helyi önkormányzatok. „Nincs többé közvetlen beavatkozás egyetlen központi kormányzati szerv vagy politikus részéről a helyi döntéshozás folyamatába, a központi kontroll a folyamatok jogszerűségének ellenőrzésére korlátozódik." (Bennett, 1998:38). Ugyanakkor az új kormányzati struktúra kialakulása problémákkal is járt. Ennek leginkább érzékelhető jele az új helyi önkormányzatok számának drámai növekedése (Bulgáriában több mint kétszeresére, Magyarországon kétszeresére, Csehországban másfélszeresére), melynek következtében az új helyi önkormányzatok átlagos lakosságszáma kicsi - Magyarországon háromezer, a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában kétezer alatti, és az önkormányzatok ötven-nyolcvan százalékának a lakosságszáma az ezret sem éri el. Következésképpen az új helyi önkormányzatok túl kicsik lettek ahhoz, hogy a szolgáltatások egy részét végezni tudják, és ez erős akadálya lett a kormányzati struktúrán belüli valódi decentralizációnak (Bennett, 1998:41). A központi kormányzatok a helyi szint politikai függetlenségének biztosításán túlmenően nem túl sok jelét adták annak, hogy valódi politikai erőt akarnának adni a Rólunk, budapestiekről szól a régiók vitája