Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Tosics Iván: Budapest és a közép-magyarországi régió - Lehet-e különzárni a megyét és a fővárost?

BUDAPEST gPfl^/O 8 helyi szintnek. Ennek jele, hogy a helyi adók rendszere - ahol egyáltalán bevezetésre került - erősen korlátozott maradt, és a helyi önkormányzatok továbbra is döntően a központi támogatásoktól függenek. További fontos tény a középszintű (pl. a megyei) kormányzati szint legyengítése, egyenes következményeként annak, amilyen nagy szerepet ez a szint játszott a szocialista rendszerben a felülről jövő politikai akarat végrehajtásában. Az uniós régiók tanácsának megfogalmazása szerint a szocialista rendszerben a megyék önkormányzat helyett inkább voltak tekinthetők „...többcélú dekoncentrált állami szervezeteknek, amelyek pontosan megfeleltek a demokratikus centralizmus' kommunista uralom alatti szervezeti modelljének." (COR, 1999:17) A politikai hatalom decentralizációja tehát korlátozott maradt a posztszocialista országokban. A független helyi önkormányzatok megteremtése a centralizáció nagyobb mértékével járt együtt, mint ahogy eredetileg gondolták volna „következményeként a helyi szint fragmentációjának, a középszint gyengeségének (hiányának), és a gazdasági átalakulási folyamat hatékonysága és gyakorlatiassága iránti vágynak". (Michalski-Saraceno, 2000:19) Sok elemző úgy látja, hogy a kialakult helyzetben a kelet-közép-európai országokban a további fejlődés egyik kulcsa a közösségi irányítás és a kormányzás modelljének továbbfejlesztése, hatékonyságának növelése elsősorban a helyi önkormányzatok és a központi kormány között lévő középszinten. A középszinttel kapcsolatban hosszú évek óta folynak a viták Magyarországon. Sok híve van a kormányzati középszint újragondolásának, a megyéknél nagyobb régiók kialakításának. A radikális, illetve óvatosabb regionalizálási elképzelések mellett vannak hívei a megyerendszer megtartásának is. A kormány által létrehozott Idea munkacsoport összegezte a viták eredményeit, és 2003 tavaszán előterjesztette javaslatát a közigazgatás reformjára. Nyáron a kormány állást foglalt a regionalizálás mellett, célul kitűzve az önkormányzati régiók kialakítását. Őszre azonban kiderült, hogy a radikális átalakításra a kétharmados politikai egyetértés hiányában nincs mód, így csak a jelenlegi területfejlesztési régiók fokozatos átalakítása lehetséges. Feles törvényekkel legfeljebb a küldöttek regionális rendszerét lehet kialakítani, s ennek a sikere lehetne az előfeltétele annak, hogy a politikai regionalizálásba, azaz önkormányzati régiók kialakításába bele lehessen később kezdeni. Még ha az Európai Unió nem is ír elő kötelező intézményi és területi modelleket, az uniós tagországok tapasztalata mégis egyértelműen az, hogy a strukturális alapok felhasználásában a leghatékonyabban azok a régiók működnek, amelyek erős és legitim vezetéssel rendelkeznek. A választott regionális vezetés nem előfeltétel, de hasznos eszköz ahhoz, hogy a régió együtt tudjon működni a partnerekkel, hogy hatékonyan küzdhessen forrásokért, hogy végre tudja hajtani a terveket. A tervezésistatisztikai régiók közigazgatási funkciókkal való felruházása, majd önkormányzati régiókkal való felváltása előbbutóbb tehát Magyarországon is elkerülhetetlen, és minél előbb következnek be ezek a lépések, annál nagyobb az esélye az előrehaladásnak az unitárius állam modernizációjában, a decentralizációban. Városfejlődés Európában, a városrégiók versenyképessége Nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy a nagyvárosok körüli funkcionálisan együttműködő területet több közigazgatási egységre bontani hiba, mert akkor ezek az egységek egymással versenyeznek, ahelyett, hogy egy régióként egymás partnerei lennének és optimális együttműködésben versenytársai lennének más nagyvárosi régióknak. A nagyvárosi térségek hatékonysága nagymértékben a területi tervezés, a közlekedés, a gazdaságfejlesztés, az adórendszer összehangolásán múlik. Az összehangolás nem feltétlenül igényel egy régióba tartozást, ugyanakkor világos, hogy a harmonizálás egy régión belül könnyebb, míg különálló régiók esetén speciális erőfeszítéseket, esetenként külön intézményeket is megkíván. Budapest esetében a funkcionálisan együttműködő terület természetesen nem a városhatárnál végződik, hanem kiterjed legalább a mai agglomerációs övezetre. Budapest csak a környezetével együtt, azzal együttműködve lehet igazán versenyképes, ezért a regionális és közigazgatási elképzeléseknek minél inkább a szerves kapcsolódások kanalizálására kell törekedniük. Áttekintve az európai példákat arra, hogy a fővárosok miképpen alkotnak NUTS-2 régiót (Waffenschmidt, 2003), megállapítható, hogy az uniós tizenötök fővárosai közül hét a körülöttük levő megyével alkot ilyen régiót, három az agglomerációjával, míg ugyanennyi önállóan (két országban az állam egész területe egy régiót alkot). A csatlakozó országok fővárosai közül háromban a környező területtel együtt, míg másik háromban önállóan alkot a főváros régiót. Egyáltalán nem állítható tehát, hogy általános tendencia lenne a fővárosok önálló régió-alkotása. Az európai fővárosok egy kisebb része ugyan önállóan alkot NUTS-2 régiót, azonban ez általában nem az adott város kérése, illetve döntése volt. - Berlin és Brandenburg szövetségi állam esetében az egyesítés már csak a népszavazáson múlott, amit a berliniek megszavaztak, a brandenburgiak azonban nem. „Politikai szinten jelenleg új próbálkozások irányulnak Rólunk, budapestiekről szól a régiók vitája