Budapest, 2004. (27. évfolyam)
1. szám március - Zappe László: A kecskeméti Csiky Gergely vígjátéka a Nemzeti Színházban
27 MÁRCIUS 2 QQ 4/1 BUDAPEST A Buborékok buborékja •••••••KXDnSlinBHBHBHM A kecskeméti Csiky Gergely vígjátéka a Nemzeti Színházban bántott", s most egy pofás roncstelep vállalkozás hasznából él. A pár nem igazán tud beilleszkedni, az amerikai álomba vetett hitüket lassan elvesztik. Jancsi egy baleset miatt mozgássérült lesz, Juli elkeseredésében eltéved a „latin Famour" útvesztőiben. Egyedül a huszonéves Szandi boldogul, aki, miután kiheveri budapesti barátja elbocsátó szép üzenetét, hamar vigaszt talál egy különlegesen megértő helyi férfipéldánynál. Persze később vele is megtörténik a baj, nehogy neki legalább (és nekünk, ártatlan nézőknek) jó legyen. A kellően szájba rágott mondanivalót értjük, érezzük, de nem csak tárgya miatt nem tesz bennünket nézőként boldoggá. Átlépni a földrajzi és a kulturális határokat, a természetes környezetből kilépve keresni a boldogulást, a jobb jövőt - ez volt az alaphelyzete Salamon András rendező korábbi két játékfilmjének is. Az 1991-ben készült Zsötemben szerelmi háromszögben vergődők Bécsben próbálnak szerencsét. A hosszú szünet után, 1999-ben forgatott Közel a szerelemhez címűben pedig egy kínai lány és a magyar vidékről származó együgyű rendőrfiú Budapesten próbálja megérteni egymást. Salamon hű maradt témájához, a Getno azonban művészi mélyrepülés. Ha definiálni kellene a közhelyes műalkotás fogalmát, ez a film lenne az első számú példa. Már a forgatókönyvből jóformán teljesen hiányoznak az ok-okozati viszonyok, az alapvető logikai kapcsolódások. Persze tudjuk, hogy a film hősei a rendező által megálmodott sorsnak kiszolgáltatott bábuk, azaz ami rossz megtörténhet velük, az meg is történik. Csak az a baj, hogy minden kiszámítható: precíz menetrend szerint adagolják a néha már kínos szintre süllyedő drámát. Ezen nem javít a banális jelenetek sora, és az sem, hogy számos szálat elvarratlanul hagynak. Alapvetően naiv elképzelés, hogy manapság valaki előadja a nagy meséjét Amerikáról. Ráadásul ennyire hiteltelenül. A gyors információcsere korában már egy tízéves gyerek is hangosan hahotázik Salamon erőltetett tanmeséjén. Ez így nagyon kínos. • Vitathatatlan: gondos aprómunkát mutat az előadás. Horesnyi Balázs két ötletes díszlettel aranyozta be a széles teret, Dó'ry Virág dekoratív hölgyeket és elegáns urakat öltöztetett a színpadra. Ügyeltek a karakteres maszkokra is. Nyilván Törőcsik Mari játékmesteri közreműködésnek is betudható a szokatlanul pontos játék, majdnem mindenki kicsit jobb a szokott formájánál. Intenzív a színészi jelenlét, karakteresek a figurák, s még a kevésbé jelentékeny alakítások is a helyükön vannak: Blaskó Péter érzékeny lelkű papucsférj és papucsapa; Udvaros Dorottya harciasan irányítja lányait a férjekért, illetve a férjek ellen folyó elleni csatákban; Hollósi Frigyes lehengerlő vidéki rokon; Stohl András ostobaságában is méltóságteljes szerelmes; Hevér Gábor cinikus politikus; Rátóti Zoltán a hivatalnokbecsület akkurátus őre. Markáns karikatúra felé viszi el szerepét Újvári Zoltán, Mészáros István, Orosz Róbert, Söptei Andrea és Murányi Tünde. Varga Mária spröden. Major Melinda és Szalay Mariann áttetszőbben fogalmazza meg a lányok szerepeit. Jordán Tamás rendezése pontos: csaknem mindig ülnek a poénok, és csak ritkán, főképp a második felvonásban ül le az egész. Az ilyesféle dicséreteket természetesen hosszasan lehetne még részletezni. És talán így is illenék, merthogy az előadásnak már a bemutató előtt jó híre van, ami a siker biztos előjele. Ha a szakmában egyszer suttogni kezdik valamiről, hogy jó, azt a közönség is bomba biztosan beveszi. Éppen ezért most másról szeretnék beszélni. Feltett szándékom, hogy előre elrontom az ünnepet. Csiky Gergely patinás, százhúsz esztendős darabja, a Buborékok ugyanis arról szól, hogy az asszony költi a pénzt, a férj pedig pipogya. Korlátlanul fizeti a toaletteket feleségének és lányainak, nagyobbik fiának pedig a képviselői mandátumokat, a kisebbiknek meg a kártya- és lóversenyadósságait fedezi. Az így képződő buborékhalmazt aztán a vagyon fogyta kipukkasztja. Persze csak vígjátéki módon, csak annyira, hogy a papa végre a sarkára állhasson - hivatkozva arra, hogy nincs miből fizessen. A buborékok kipukkadása nemcsak megtisztulást, de boldog véget is hoz. Szerény vidéki boldogulás léphet a fővárosi proccolás helyébe. Lappang ebben társadalomkritika is, ám gondosan elmismásolva a családi mizériák alatt. És vannak benne ma is érvényes mondatok és olyan motívumok, amelyek éppen azért lehetnének hatásosak, mert ma képtelenségnek hatnak. A magas közhivatalt betöltő vő például azért mond le állásáról, mert felesége könnyelműsége korrupció látszatába keveri. Kellő éllel adva ez ma fantasztikummal operáló szatíraként szólhatna. A Nemzeti Színház szokatlanul meg munkált előadása azonban nem bíbelődik a darab értelmezésével, s pláne nem annak kibontásával, ami ma is szólhatna belőle. A látványvilág természetesen nem korhű, de nem is a mi világunk felé mutat. Sőt, a díszlet pompája inkább még a darab játszási idejénél is egy évszázaddal előbbi kort idéz stilizálva és szétdarabolva. A precíz játék pedig örök figurák örök vonásaiból építkezik: óvakodva attól, hogy kortársainkra ismerhessünk az alakokban. A gondos kidolgozás végül is magába zárja a darabot: inkább eltávolítja, mintsem hogy közelítené hozzánk. Vagy egyszerűbben: a szellemi erőfeszítés megspórolását hivatott elfedni. Amitől az előadás buborékja is kipukkad.
