Budapest, 2004. (27. évfolyam)

9. szám november - Mikes Éva: Kocsis partitúra nélkül - Zappe László: A túl jó díszlet

34 A túl jó díszlet ^HmnmE^H BUDAPKS T ZFLFLFL

FL NOVEMBER Kocsis partitúra nélkül MIKES ÉVA • A Zeneakadémia lassan tényleg elviselhetetlen (vagy csak én öregszem). Székei recsegnek, széksoraiban nem fér el a láb, ülőhelye kevés, levegője tíz perc alatt eláporodik (igésíthető az áporodott? - ezennel igen). Legfőbb ideje lenne a rekonstrukciónak. A hangversenyterem költözik az új csodapalotába: de nincs hely az oktatásnak, ehhez épület kell, ahhoz pénz, hát erre várunk. Addig meg szorongunk, izzadunk. Egy olyan koncertre, mint a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikusoké, ahol Ránki Dezső játssza Bartók II. zongoraversenyét (nyitó darab Dohnányi: Szimfonikus percek, a 2. részben Schubert IX., nagy C-dúr szimfóniája), szóval egy ilyenre meg már, minden eddigi tiltással szemben, állóhelyeket is kiadnak. Egyszóval tele volt az akadémia. És szuper volt a koncert. Az AHZ Ferencsik János halála utáni hányattatott évei után Kocsis keze alatt néhány évbe telt, újjászületett (és persze már nem is ÁHZ). Ügy játszották a Dohnányi-darabot, ahogy néhány éve még képtelenek lettek volna. Kiválóak a vonósok, jók a fúvósok, veszik Kocsis remek, bravúros tempóit; de ami mindennél nehezebb, szívszakasztó pianókat tudnak, majdnem csendeket, áttetsző nyugalmat, és rájuk csattanó erőteljes fortékat, eksztatikus dinamikákat. Ránki Dezső mesterien, szenvedélyesen játssza a megunhatatlan Bartókot. (M. E.J • • A díszlet, melyet a rendező, Alföldi Róbert rendelésének megfelelően Kentaur pontosan kivitelezett, elbeszéli a darab teljes rendezői értelmezését - és nem hagyja eljátszani a művet. Néhány óriási bútordarab - asztal, két szék, fotel, hűtőszekrény - tölti be a Thália színpadát. Az ajtó kilincsét elérni lehetetlen. A hűtőt ha kinyitják, hatalmas fény tör elő belőle. Az ülőbútorokra lépcsők vezetnek, az asztal alatt simán átsétál a Loman házaspár. Arthur Miller drámájának kétségkívül fontos közlendője, hogy tárgyaink foglyul ejtenek minket. Mire megszerezzük és kifizetjük őket, ránk telepszenek, agyonnyomnak, elveszik az életünket. Nem ők vannak értünk, hanem mi értük. Bodrogi Gyula Willy kománként beoson a nagy ajtón, átmegy az asztal alatt, és mindezt már tudjuk is. És alig tudunk meg sokkal többet az előadás végéig. A bútorokkal való küzdelem a színészi játékot is nehezíti. A rajtuk való közlekedés nehézségei nem mindig tartalmasak. Néha komikus persze, amikor a két apró emberke - Bodrogi és a feleségét játszó Vári Eva - eltörpül a széken, és alig éri föl az asztal szélét, vagy a fotel pereméről lógatják lábukat a semmibe. Ám sokszor csak elnyújt egy-egy jelenetet a lépcsőkön való közlekedés, a helyzet feszültségét csökkenti, a szavak élét tompítja. Miller drámája pedig sok egyébről is szól. Nem véletlen, hogy címe nem A részletre vásárló, hanem Az ügynök halála. A kis üzletember álmairól, ábrándjairól, s azok összeomlásáról, csődjéről szólna a darab. Az üzlet poézisa, a kapitalizmus ígérete és rideg valósága közti lényegi eltérésről. Willy hisz kisemberi létének fontosságában. Ebből hiú remények táplálkoznak. Köztiszteletnek örvendő öregséget képzel magának és nagy jövőt a fiainak. Tragikus vétke, hogy ezeket egészen komolyan gondolja, képtelen szabadulni tőlük, még akkor is, amikor képtelenségük már egészen nyilvánvaló. Ennek ábrázolásához az írónak igen fontos eszköze a múlt megidézése. A múltbeli jelenetekben láthatnánk az ügynök élethazugságának eredetét. Azt az álomvilágot, amelyet maga és családja, főképp nagyobbik fia köré épít. Ezeket a jeleneteket azonban ebben a díszletben nem lehet eljátszani. Ennek megfelelően kimarad az előadásból a segítőkész szomszéd, praktikus tehetségű fiával együtt. És ennek felel meg az is, hogy Ben bácsi, a példakép, elmosódott videofelvételen és Jordán Tamás elmosódott hangján idéződik föl. Az egyetlen megkerülhetetlen múltbeli jelenetet, amikor fia nővel kapja rajta egy szállodában az ügynököt, igen körülményesen sikerül megoldani egy ráccsal, amelyre a Biffet játszó László Zsoltiiák föl kell másznia. A többi külső helyszín ugyancsak nehézkesen emelkedik ki a zenekari árokból. Megoldatlan a fiúk tetőtéri szobája is. Mintha a nagyszoba hátsó falának tetején lennének. Ki tudja, miért? Pedig színészileg - és a színészvezetés tekintetében is - alighanem meglenne a darab. Bodrogi érzékeny profi. Tudja, milyen embert játszik, és pontosan tudja, mennyi részvét és menynyi ítélet jár ki neki. Tárgyilagosan ábrázolja Willy elmebajig fokozódó ábrándosságát, de kivívja neki a minden embernek kijáró tiszteletet. Vári Éva Lindája ugyancsak tárgyilagos részvéttel van iránta. A tragédiát bekövetkeztének biztos tudatában próbálja föltartóztatni. László Zsolt Biffje világosan látja magát és apját, de képtelen megküzdeni azzal, hogy az öreg ügynök számára az igazság éppoly halálos döfés, mint az egyre alaptalanabb álmok fenntartása. Czapkó Antal jelentéktelenségéről nem tudható, a szerepé-e, vagy a színészé. Hever Gábor precízen állítja elő a rossz lelkiismeretű fiatal főnököt, aki kínosan érzi magát, mert részvétlennek kell lennie, s ezért még jobban utálja az öregembert, aki e kínos helyzetbe hozza. Mészáros István jeles epizódot ad elő egy éles szemű és eszű pincér szerepében. • Kocsis Zoltán és Ránki Dezső