Budapest, 2004. (27. évfolyam)

6. szám augusztus - Föld S. Péter: Ez vicc! - Ha felépül végül a házunk

31 AUGUSZTUS JJFLFLFLß RI1 PL APEST • A rakodópart alsó kövén éltem... Jó itt, bár lehetne jobb is. Szemben velünk egy szép, bazi nagy épület. Régebben, amikor időnként arra tévedt a pillantásom, eltűnődtem, hogy ők egész fazékkal esznek. Ha egyszer felépül a házam, sokkal kisebbet építek. Engem speciel zavar ez a sok szoba, a rengeteg torony, a ciráda. Szép, nem mondom, meg biztosan sokba is kerül, talán még étellift is van benne, de mégis. Minek az a nagy felhajtás, mondtam is a minap az asszonynak, csak a baj van vele! Nézd csak, mondom neki, azoknak ott szemben tengernyi termük van, azután ugye állandóan csak veszekednek. Hiába a gazdagság, mégsem boldogok. Anyázzák egymást, pártoskodnak ezerrel. Nálunk, ugye, ideát, ilyen nem fordulhatna elő. Mi itt, a mi oldalunkon, szépen elvagyunk az asszonnyal, mint a befőtt. Nekünk itt, a rakodópart alsó kövén élve, mindenünk megvan. Folyóvíz kéznyújtásnyira, és nem kell órákig keresni, hova dobja az ember a dinnyehéjat. Sajnálom is azokat odaát. Hiába vastagok a falak, a lármázás azért csak kihallatszik, tudom, hogy nem boldogok. Dúlnak-fúlnak, ölik egymást - egy ismerősöm, aki időnként szokta nézni Ez vicc! Ha felépül végül a házunk a televíziót, ő mondta, hogy állandóan mérgesek egymásra. Talán nem is egy ház kellene nekik, hanem kettő. És akkor talán vége lenne ennek a parttalan pártoskodásnak. Akkor végre békesség lenne. Mert az a legfontosabb, a békesség. Meg, hogy legyen mit enni, és jusson néhány pohár bor az emberfiának. Ha szólnának, el tudnám intézni, hogy legyen még egy házuk. Én jó áron tudnék szerezni készbetont, közvetlenül a gyártótól. Téglájuk, ha jól tudom, van, nem is egy, a bebetonozáshoz is értenek, gond egy szál se. Még mi is mennénk malterozni az asszonnyal; persze nem ingyen, nem ettünk mi meszet! Egyszer, de tényleg csak egyszer, azt álmodtam, hogy én is ott vagyok közöttük. Elegáns öltöny volt rajtam, felszólaltam, közbekiabáltam, nyomkodtam a gombokat, mikor mi kellett. A szünetben meg a büfében nyomultam, nehogy elegyék előlem az utolsó szalámis zsemlét. Azután persze, felébredtem, mert a kezem beleért a Dunába. Egy másik alkalommal - akkor, ha jól emlékszem, ébren voltam - azt álmodtam, hogy épületszobrász vagyok. Nagyon jó világ volt, ha kerítést kértek, kerítettem. És készbetonban is nagyon büfé voltam. Látom, azok ott szemben, már megint fel vannak állványozva. Amióta csak itt élek, mindig javítanak valamit. Ahelyett, hogy egyszer csinálnák meg rendesen. Én tudom, hogyan kell! Ismertem egy épületszobrászt, tőle tanultam mindent. Jó fiú volt, nagy arc, valami Attilának hívták. Ha ő egyszer megütött valakit... Persze soha nem ütött meg senkit, arany szíve volt, fát lehetett volna aprítani a hátán. O szokta mondani, ez az Attila nevű haver, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. Soha nem értettem, miért mondja, egyszer el is küldtem a sunyiba. No de most már látom, hogy tényleg igaza volt! • FÖLD S. PÉTER