Budapest, 2004. (27. évfolyam)

5. szám július - N. Kósa Judit: Madách Sétány: örök átok vagy egyszeri esély?

BUDAPFST gflfl^fi I II í. 1 I! S 4 ben tervkoncepció készült a terület rehabilitációjára, amelyet 1992-ben a kerület elfogadott: ez az úgynevezett „Madách sétány"-elképzelés, amely immár a Király és a Dob utca között húzódó passzázsként fogja föl a régen vágyott föltáró útvonalat. Tanulmánya végén a következő ajánlást fogalmazta meg: „...azt kell biztosítani, hogy a feljavított tömbök keresztben és hosszában is átjárhatók legyenek ugyan, de eredeti jellegük, morfológiájuk, világuk ne sokat változzék. Bejuthassanak a járókelők, feltáruljanak az udvarok, nyíljanak üzletek, kávézók ott, ahova most senki se tud, még kevésbé akar vagy mer betévedni... Csak az a fontos, hogy minden apró részletet gondosan megtervezzenek, a házak konkrét adottságaiból induljanak ki." Aki ma sétál végig a Holló és a Kazinczy utcán, az láthatja a sétány első munkálatait. így azt is konstatálhatja, hogy gyakorlatilag semmi sem valósult meg a Román András által megfogalmazott elvekből. Eltűnnek a területre oly jellemző, száz-százötven éves házak, és a helyükön idegen megjelenésű, olykor négy-hat teleknyi tömbök épülnek. A beruházók mentalitására mi sem jellemzőbb, mint az úgynevezett Holló-ház televíziós reklámja. Eszerint a féltucat korábbi ház helyére telepedő monstrum „a régi idők pompája, modern kivitelben". A régi idők pompáját a klipben a Holló utca 11. szecessziós bronzdíszei illusztrálják. Pontosan annak az épületnek az ékességei, amelyet lebontanak, hogy a modern kivitelű - röviden: átlagosan csúf - Holló-ház bal oldali szárnyát felhúzhassák a helyére. Három ok vezetett oda, hogy mindez megtörténhetett. Az első a fővárosi törvény alkalmatlansága Budapest működtetésére; a második az állami örökségvédelem gyengesége; a harmadik pedig a civil érdekképviselet embrionális állapota. A huszonnégy városállamra szabdalt Budapesten ma nincs olyan szervezet, amelynek hatalma és ereje volna általános - városrendezési, esztétikai, erkölcsi - irányelveket ráerőltetni egy kerületi önkormányzatra. Ami a VII. kerületben történt, az bárhol megtörténhet, sőt meg is történik, csak a kár nem mindig ennyire látványos. Azáltal, hogy a kerületi önkormányzatok nemcsak az ingatlanvagyont, hanem a döntéshozatal szinte kizárólagos jogát is megkapták ajándékba a rendszerváltáskor, gyakorlatilag korlátlan urakká váltak a saját területükön. Nincs fölöttük egy egységes egészben gondolkodó Közmunkatanács, az állam vagy a főváros pedig alig szólhat bele abba, amit tesznek. Ok alkotják meg a rendezési és szabályozási terveket, ők az építési hatóság, olykor még a tulajdonos is. Abban azonban, hogy a Madách sétány szabályozási terve 2000-ben olyannak születhetett meg, amilyennek, az örökségvédelem gyengesége is benne van. Hiszen a koncepciót a főváros és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is elfogadta, annak ellenére, hogy akkor évtizedekkel korábban készült értékvédelmi tanulmányok voltak csak a kezükben, viszont már szóba került a terület világörökséggé nyilvánítása. A szabályozási terv mégis megszületett, és a Fővárosi Önkormányzat főépítészi irodájának csak 2003-ban jutott eszébe részletes felmérést rendelni a régi pesti zsidónegyedről. Akkor, amikor a városrész már egy éve szerepelt a világörökség listáján, és megindult a sétány nyomvonalán a bontás. Perczel Anna és munkatársai ekkor mutatták ki feketén-fehéren, hogy a szabályozási terv megvalósulása esetén a Károly körút és a Csányi utca között a házak harmada eltűnhet a föld színéről. Egy részük azért, mert bontandónak mondja ki őket a terv - ezek javarészt önkormányzati tulajdonban is maradtak a többi pedig bonthatónak minősül. Bár az utóbbiak zöme magántulajdon, az eddigi tapasztalatok megmutatták, hogy a nagyot álmodó beruházók nem sajnálják a pénzt olyan lakások megvásárlására, amelyektől - mivel rossz állapotúak - szívesen megszabadulnak a tulajdonosok. Az örökségvédelmi hatóság még később kapott észbe: bár a legutóbbi időkben maga is kimutatta, hogy a korábban nyilvántartott 34 műemlék mellett csaknem hetven további ház is érdemes az állami óvásra, a terület ideiglenes védelmét csak akkor rendelte el, amikor civilek kezdtek el akciózni a helyi szimbólummá lett Holló utca 11. előtt. Akkor sem történhetett volna meg az, ami történt, ha Magyarországon izmosabb a civil szféra. Tény ugyanis, hogy építészek és egyszerű érdeklődők már 2002-ben, nem sokkal a világörökségi cím elnyerése után iparkodtak felhívni a figyelmet a fenyegető veszélyre. Világos volt ugyanis, hogy ami addig csak papíron volt meg, „Régi idők pompája - modern kivitelben"