Budapest, 2004. (27. évfolyam)

4. szám június - Végel László: Expedíció

Lankára nem hull vízesés, mondta akkor az író. Nem tudom, végül mi lett ezzel a sorral; a dilemma nem egyszerű. A fiatalember néhány év múlva egy fővárosi napilaphoz került, belső munkatársnak. Verseit az 1957 utáni idők első nagyobb szabású antológiájába is beválogatták. Valahányszor találkoztunk, felidéztük az éjszakai gyárudvart, az Ötéves terv füstjét, a lányt, akinek sötét vízesés volt a haja és a mozdonyműhelyt, ahonnan eltüntették az összetört gépet, amelyről hallgatni kellett. Az írót, aki a mozdonygyári irodalmi kört vezette, elvesztettem a szemem elől. Vagy talán nem is vesztettem el, csak nem ismertem rá. Majdnem minden könyvét olvastam és szerettem, de sohasem kaptam igazi választ arra, vajon galvanizált vonásai mögött mit gondolt, amikor azt mondta, pozitív hős, azt mondta, ragrím, azt mondta, az ember nem búg. Hiszen tudnia kellett, az ember mindenre képes. • Expedíció VÉGEL LÁSZLÓ • Az Újvidék Budapest között közlekedő villamos kalauza kedvezményes jegyet kínált abból az alkalomból, hogy Budapesten Krúdy Gyula úr felavatja Márai Sándor író szobrát. Amint eddigi fuvarozóm, Pacek fiákeros fülébe jutott a hír, azonnal megragadta a mobiltelefonját, és találkát beszélt meg velem az újvidéki Dornstädter cukrászdában. Jól gondolja meg, mondta gondterhesen, tegye mérlegre az előnyöket és a hátrányokat, de semmi esetre sem javasolnám, hogy villamossal utazzon Budapestre. Megsajnáltam, mert ennyire szívére vette a dolgot. Egyébként is, tiszta volt a lelkiismeretem, hiszen nem ígértem a villamoskalauznak semmit. Ne legyen gondja, Pacek úr, nyugtattam meg, hiszen tudomásom szerint szóba sem jöhet, hogy Krúdy úr felavassa Márai Sándor szobrát. Az öreg azonban hitetlenkedve csóválta a fejét. Budapesten mostanság különös dolgok történnek és minden lehetséges, válaszolta, miközben türelmesen kavargatta a kapucínerét. Valami történni fog, hiszen mindennap szoboravatással bolondítják a népet. Aztán meg a villamoskalauz vágja zsebre a pénzt. Hogy bizonyítsam, nem lettem hozzá hűtlen, másnapra megrendeltem a bérkocsit egy pesti útra. Tour-retour. Becsületből vállaltam az utat. Korán reggel népviseletbe öltözve várakozott a lakásom előtt. így jobban szeretnek bennünket a pestiek, magyarázkodott ezúttal is, mint minden alkalommal. Ha látják, hogy nem vagyunk olyanok, mint ők. Ráérősen poroszkáltak a lovak, miközben a bérkocsis biztatott, egy-két napon belül, ha törik, ha szakad, odaérünk. Legyintettem, és csak annyit válaszoltam, nem fontos, hogy megérkezzünk, az a fontos, hogy elindultunk. Úgy van, kiáltotta bele Pacek úr a végtelen pusztaságba. Már csak ezért is jobb bérkocsival utazni, mert nem vész el a személyes élmény. Akik automobillal vagy villamossal utaznak, azoknak fogalmuk sincs, milyen szép dolog poroszkálva Budapestre bekocsikázni. Gyakran megálltunk, hogy megpihenjünk. Ilyenkor elszundítottam, a bérkocsis pedig valamelyik tanyán abrakot szerzett a lovaknak, aztán ő is elszunyókált. Elmúlt két vagy talán három nap is. Pacek úr közben egyre buzgóbban vigasztalt: közeledünk, rövidesen megérkezünk. De nem volt szükségem biztatásra. Sejtettem én is, hogy hamarosan befordulunk a Soroksári útra. Ilyenkor mindig csodálkozva méregettem a várost, mintha nem is a valódi Budapestre érkeztünk volna, hanem valamelyik hasonmásába. Talán ha Krúdy valóban felavatná Márai szobrát, talán akkor megérkeznénk az eredeti Budapestre, gondoltam magamban, de erről már nem szóltam a bérkocsisnak, nehogy azt higgye, hogy bedőltem a villamoskalauz üzleti fogásának. •