Budapest, 2004. (27. évfolyam)

4. szám június - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Caffé Déryné

11 JÚNIUS 3004/4 BUDAPEST az Auguszt faragott pultja, rajta tálak, üveg- és porcelántárgyak, előtte négyszögű fehér márványasztal s egy bordó, támlás szék láthatók - azóta is, ma is a múzeum állandó kiállításán. A múlttal e ponton végezhetnénk is, ha az Auguszt-Déryné nem volna ma is fontos a számunkra. Ám az, s nem csupán azért, mert a Krisztinában hosszú időn át egymaga tartotta fenn a kávézási kultúra nyilvánosságának folytonosságát. Fontos azért is, mert a mai intézményi sokarcúság, funkciókeveredés és -keresés állapotai között egy régebben és jelenleg is létező átmeneti típust képvisel: a kávéházasodott cukrászdák csoportját. Hiszen a klasszikus Auguszt, nyomban igazolom, kávéház is volt kissé, míg ez a mai caffé cukrászda is maradt valamelyest, a szó (poszt)szocialista értelmében legalábbis. A háború előtt a cukrászda nevet csak az a hely viselhette, amely saját sütőműhellyel rendelkezett, utóbb ehhez elegendő volt egy odaszállított tortákkal megrakott süteményespult. S ebben az értelemben a Déryné cukrászda volt a kádári évtizedek során, és kissé cukrászda ma is, a caffévá alakulása óta. A csoport további tagjai amúgy egymástól is és a Dérynétől is sok mindenben különböznek: a várbeli kicsiny Ruszwurm éppúgy e sorba illik, mint a többszöri belsőváltozáson átesett Angelika, a svájci árszínvonalú Gerbeaud, a bankbejárattal megtaposott Lukács, az újabban caférestauranttá vedlett Károlyi vagy a Művész, amelynek utcafrontján jó ideje jellemző módon egyaránt olvasható a cukrászda, a kávéház és az eszpresszó felirat. Itt említendő végül Augusztck legújabb támaszpontja is. Nem csupán a Széna téri kicsiny, ám a legvalódibb cukrászda létezik ugyanis örömünkre évtizedek óta újra a városban, de tíz éve az a belső udvaros és meglehetősen kávéházi jellegű, Kossuth Lajos utcai hely is, amelyet oly nehéz észlelni az Astoriától a Ferenciek tere felé gyalogolva. A típus, mondom, létezett már a két világháború között, a nehezen átléphető iparűzési határok feszesebb feltételei ellenére is. A Budapesti Kávésok Ipatestületének éves listái nyolc nagyobb cukrászdát is a kávésok közt említenek meg-megtörő folytonossággal, a Váci utca 7. alatti Lukácsnál használják a „confiserie-kávéház", a Svábhegyi (I. Szépkilátás u. 1.) esetében már magyarul a „cukrászdakávéház" kifejezést, maga Auguszt József pedig nem csupán a már említett Pavillonjával szerepel az 1926-os listán, majd 1935-től a Pavillonnal és „télen" a Krisztina tér 3. alatti üzletével folyamatosan, de nevét a köztes években is említik a kávésipart épp nem folytató tagok sorában. Nyilvánvaló hát, hogy a nagyobb cukrászdák tulajdonosai rendre igyekezték elnyerni a kávésipar gyakorlásához szükséges hatósági jogosítványokat, s e törekvésükben olykor nem csupán sikerrel járt, de - mint látható, épp a kávésszakmában is nagy tiszteletnek örvendő Auguszt József esetében -az ellenérdekű kávés ipartestület jóváhagyása is megerősítette őket. Rózsa Miklós említett tanulmányában személyes élményére támaszkodva számol be róla, mint időzik pipafüstben Márai a legkávéházibb módon a krisztinai Auguszt egyik utcai páholyában. S valóban, a harmincas évekbeli belső tér egyik felvételén jól láthatóak a jellegzetes kávéházi alpakka hamutálcák. És a jelen? Elfogult vagyok, mert hibái ellenére szeretem és látogatom a Caffé Dérynét. Szeretem, mert leszállhatnékom van a Horváth-kert pompás fái láttán a túl gyorsan gördülő 18-asról az Alagútnál, de nem szállnék le, ha nem lenne hová beülnöm. Szeretem kényszerű, háborús földszintességét, a Roham utca járda menti fáit, a templomot, mely a téboly szűkületében építő grófra és kultúránk magányos istenére emlékeztet, szeretem mindezt a térbe szorult, abortált archaizmust. Szeretem a Dérynét, mert félhomálya növekvő felem homálya is, néma zongorája -az élő játékért is fizetni kell ugyanis a Szerzői Jogvédő Hivatalnak - nyugtatón szól bennem, belső terének tanácstalansága belsőm terének tanácstalansága, s a hatóságok általi szorongattatása az én szorongatottságom. Szeretem, mert kedves hölgyek fehér ruhában a kedvemért dolgoznak benne, Perté a Gafé, ha igaz, magyar cég keveréke, a közelmúlt Café Peléje, és szeretem, mert senkit nem zavar a szivarfüst. Régi öregek eszegetnek krémest, hölgytársaságok, komoly párok, jó arcú emberek kávéznak. Ereikben koffein iramlik, szép patakokban. S végül egy hír. Húsz méterrel odébb a Krisztinán nemsokára új kávézó nyílik, a neve: Csészényi. •