Budapest, 2004. (27. évfolyam)

3. szám május - Schwartzenberger István: Sürgősségi, sebészi beavatkozás a Józsefvárosban

11 M Á I II S GFL&ÄFF BUDAPES T vanadik felé járó Anna néni hangja, aki valami rossz varázslat folytán ragadt itt emlékezni a múltról. Visszahátrál a lakásába, ahogy erősödik a hangos szó az egyik földszinti ajtó mögül. A fehér köntösös, ősz jelenés eltűnik a kopott ajtó mögött, és az ember inkább érzi, mint hallja, hogy kettőre zárja az ajtót maga mögött, miközben magával viszi a múltat. A Kisfaludy utca 20-as számú házban szemét ázik az udvaron a csendes esővel táplált kora tavaszi hólében. Etelmaradék, mocsok, használt óvszerek, felismerhetetlen eredetű roncsok, amelyek között a mindent elviselő ecetfa is kipusztult. Az udvart a másik oldalán határoló téglafal tövében is szemét... „egy vaslábasban sárga fű virít". A helyiségekben nincs világítás, az ablakkeret üres, elvásott a falról a vakolat. A higiénét hírből sem ismerik, a felismerhetetlen helyiségben, az egykor padlásra vezető rozzant létra alatt készült étel láttán pedig elmenekülne még egy sokat próbált tisztiorvosi ellenőr is. A latrina pedig... a latrinát inkább hagyjuk. - Ha látta, akkor, ugye, nem kell magyarázni semmit - mondja Takács Gábor alpolgármester, akinek meggyőződése, hogy okosan lépett az önkormányzat, amikor a sebészeti beavatkozás mellett döntött. - Nemrégiben a testület kétszázötvenmillió forintot szavazott meg, az összeget a költségvetésből arra fordttjuk majd, hogy a bontás után a jogszerűen ott lakók számára másik, élhetőbb lakást biztosíthassunk. A tizenkét házból, amelyekről szó van, körülbelül kétszáz emberről kell gondoskodni, és legalább ugyanennyien vannak azok, akik illegálisan élnek az épületekben. Hogy pontosan mennyien, azt nem lehet tudni, a számuk folyamatosan változik. Ezt mondja Sanyi bácsi, a postás is, akinek szeme láttára pusztult le néhány ház itt a környéken az elmúlt évtizedben. Nem csak műszakilag, főleg szociálisan. Ma már nem tudja, kiknek hoz levelet, mert a többségnek ez nem a lakása, csak megadott címe. A postás szempontjából pedig közömbösek a tulajdonviszonyok. Az viszont biztos, hogy hamarosan nem kell a Kisfaludy utca 20. vagy a Dobozi utca 41. címzésű leveleket kézbesítenie. Ez a két ház lesz az első, amelyet ki kell metszeni Józsefváros testéből. A műtét nem lesz egyszerű, és főleg nem lesz olcsó. A bontásra kijelölt tucatnyi házban legalább száz lakásban élnek illegálisan. Van úgy, hogy egyegy kicsiny helyiségben tízen-tizenöten zsúfolódnak össze. Sok köztük a gyerek és a fiatal felnőtt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy velük mi lesz. Ahogy idevonzotta, úgy most ki is veti magából a város azokat, akik csak a lepusztult házakban találták meg átmeneti helyüket a világban. Az önkormányzat szerint mégis ez az egyetlen megoldás. Ha drága is. A tucatnyi házzal számolva csak a bontás tizenöt-húsz millió forintba kerül, és további tízmillióra rúg a megüresedett ingatlanok kitakarítása és őrzése. Azután építkezni is kellene. Az alpolgármester azt mondja: meg kell tartani az itt épülő házakat szociális bérlakásoknak, nem keresnek befektetőket, hiszen egyelőre nem teljes háztömbök rehabilitációjáról van szó, csak sürgősségi beavatkozásról. A tacskós öregúr, visszafelé a napi körsétáról, ismét megáll egy pillanatra a ház előtt, és egy félmondattal jelzi: egyetért a hivatal szándékával. - Csak bontanák már! És hintenék be sóval a helyét! • A hangok már az udvarról szólnak. Bizalmatlanul méreget az ember, miközben kiabál a fiatal lánnyal. Ijedt, piszkos gyerekarc tűnik fel az ajtófélfa és a lány combja között. A férfi mocskos gumipapucsban áll a szitáló esőben, cigarettára gyújt, és ordít valami miatt, majd panaszkodni kezd, szidja az önkormányzatot, hogy így hagyja élni őket, ha ad segélyt, azt is csak szűken méri, most meg a fedelet is le akarják bontani a fejük fölül. Ennek hallatán újabb emberek jelennek meg: hivatal, segély, támogatás, megélhetés, lakás...