Budapest, 2004. (27. évfolyam)

3. szám május - Tosics Iván: Budapest uniós szerepkörét keresi - Lehet-e fővárosa a fővárosoknak Közép-Európában?

BUDAPEST 3QQ4/3 MATH S 4 Budapest uniós szerepkörét keresi TOSICS IVÁN Lehet-e fővárosa a fővárosoknak Közép-Európában? Kevesen figyeltek fel rá, de az Európai Unió legújabb, Magyarországot is érintő s eddigi legnagyobb bővítési hullámában Budapest a legnépesebb csatlakozó város. Lehet-e vajon más olyan nézőpontot is találni, amelyből vizsgálva a tényeket s lehetőségeket, fővárosunk több lehet, mint Varsó, Prága vagy Pozsony? S adódik egy másik kérdés is: fel tudja-e használni Budapest sajátos helyzetét a most csatlakozott városok érdekeinek szervezésében, képviseletében? Tud-e bármilyen értelemben „szószólója lenni" a csatlakozott városok különleges érdekeinek? ü Ismerkedjünk meg néhány most csatlakozó város egykét adatával. Budapest a legnagyobb a népességszámot tekintve (1 millió 710 ezer lakos, 87 ezerrel fővel megelőzve Varsót, 497 ezerrel Prágát), de nem Budapest a leggazdagabb, legalábbis az egy főre jutó GDP mértékét tekintve: Prága jelentős mértékben megelőzi Budapestet, Pozsony pedig alig marad el tőle (a 2001-es adat alapján Prága az EU-15 átlag 135 százalékán áll, Budapest a 105 százalékán, míg Pozsony 102 százalékán; talán Ljubljana adata lehet még magasabb Budapesténél, de ezt nem lehet elválasztani Szlovénia adatától). Az egy főre jutó GDP-ben mért „gazdagságnak" (ami egyébként sokak által kritizált mutató, hiszen végső soron nem a város lakosságának az életszínvonalát, hanem a városban előállított javak nagyságát méri.) különös jelentősége van az unióban, hiszen ennek alapján állapítják meg a Strukturális Alapokból történő támogathatóság mértékét. Az összefüggés természetesen fordított, azaz minél gazdagabb egy város, annál kevésbé jogosult támogatásokra. Hozzá kell még tenni, hogy nem feltétlenül csak a város adata számít, mert sok esetben a környező településekkel együtt alkot régiót. Ez az oka, hogy Budapest, relatív gazdagsága ellenére, 2004 és 2006 között jogosult a legnagyobb támogatottságot élvező „Objective 1" támogatásra, mivel nem önmagában, hanem Pest megyével együtt alkot régiót. Hasonló Varsó helyzete, Prága és Pozsony ezzel szemben önmagában, a városkörnyék nélkül számít régiónak, így már ma sem részesül a legnagyobb támogatásokban. Lakótelepek: negyven százalék! Az elkövetkező hónapok során a csatlakozó városok számára a legizgalmasabb téma az EU kohéziós politikájának 2007 utáni (át)alakulása (az erről szóló első fogalmazvány megszületése, illetve ennek befolyásolása) lesz. A 2000-2006 közötti időszakban az „URBAN 2" Közösségi Kezdeményezés típusú program közvetlenül támogatta a városok revitalizációját. Ennek keretében mintegy 70 kapott közülük támogatást, a hét évre összesen és településenként mintegy 10 millió eurót. Noha ez a támogatási összeg viszonylag szerénynek mondható, URBAN programot mindenki igen sikeresnek tartotta, a kiválasztott konkrét kisebb városrészek az integrált megközelítés eredményeként látványosan megújultak, s ez az unió számára is jó propagandát jelentett. Volt azonban a programnak egy hiányossága, az tudniillik, hogy a lehatárolt, a revitalizációban érintett városrészen kívül alig volt hatása. Emiatt ma már biztosnak látszik, hogy önállósága 2007-től megszűnik, s a városok támogatása „URBAN+" fedőnév alatt beépül majd a fő támogatási rendszerekbe (az Objective 1-et felváltó konvergencia és az Objective 2-t felváltó versenyképességi támogatási rendszerekbe egyaránt). Ez önmagában nem rossz hír, mert az elkülönített URBAN program - láttuk - szűkös pénzügyi kerettel rendelkezett. Sok függ azonban attól, hogy milyen módon sikerül 2007-től a szektoriális és regionális pénzeket is tartalmazó fő támogatási rendszereken belül a városokra költendő összegeket elkülöníteni, illetve ebben a körben a támogatási célokat meghatározni. Az elmúlt évek tapasztalata az volt, hogy sok régió nem engedte a fő támogatási rendszereken belül városokra koncentráló programelemek érvényesítését, illetve, ha volt is ilyen programja, annak kialakításába és végrehajtásába nem kapcsolta be megfelelően saját városait. Ha ez változatlanul így maradna, akkor az URBAN programnak a fő támogatási rendszerekbe való beépítése sok előnnyel nem fog járni. Ami Budapestet illeti, kétféleképpen járulhat hozzá a 2007-el kezdődő időszak támogatási rendszeréről folyó vitához. Egyrészt összefoglalhatja és képviselheti a csatlakozó városok speciális érdekeit, elősegítve, hogy a támogatási rendszerbe különleges elemek épüljenek be. Másrészt javaslatokat dolgozhat ki és terjeszthet elő (a többi csatlakozó nagyváros egyetértését megszerezve) olyan eljárási szabályokról, amelyek elősegítenék azt, hogy a városokra szánt támogatások ténylegesen ilyen célokra kerüljenek felhasználásra, akkor is, ha a nemzeti vagy regionális szint ezt magától nem támogatná. A csatlakozó városok speciális érdekeit illetően Budapest álláspontja szerint a városi tömegközlekedés és a nagy lakótelepek problémái érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. Az 1990-es években mindegyik poszt-szocialista városban drámaian megnőtt a gépkocsi-használat, s ezzel szemben a forráshiányos városi és városkörnyéki tömegközlekedés nem tudott alternatívát állítani. A 2006-ig terjedő időszakban a Kohéziós Alapból (a környezetvédelem mellett) csak a regionális közlekedés, az autópályák és vasútfejlesztés támogatható, a Strukturális Alapok vonatkozásában pedig a nemzeti szintre bízzák, hogy mekkora jelentőséget tulajdonít a városi tömegközlekedés kérdésének (Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési Terv-