Budapest, 2004. (27. évfolyam)

3. szám május - Matits István: Stilizált hímzésminta - Csatlakozási ünnepség az időkeréknél

szédből amúgy is kiderül, hogy lélekben itt van mindenki. A szöveget Pataky Attila ihlethette: „A csodát nem az EU-tól kell várni. A csoda ti vagytok. Csoda a lelketek. Csoda a szívetek. Az izmotok. A fejetek. A magyar szellem." Ezek a sorok mélyen megindítják a riportert, egyenesen a Hősök tere irányába. Azt azért még megvárom, hogy a konferanszié nietzschei körmondatokkal fesse le a Magyar Posta ünnepi bélyegsorozatát. A Műcsarnok környéke a vonulóktól és az egyik vendéglátó egység remek, posztmodern esztétikai jártasságáról tanúságot tevő breakbeat zenéjétől hangos. A Hősök terén ugyanis néptánc előadás folyik párhuzamosan két színpadon, a hegedű és más tradicionális hangszerek hangját el kell nyomni valami elektronikus tánczenével, ugyebár. A lüktető, tört ritmusú muzsika táncra csábít néhány tizenéves, proletár származású leányzót, egy lepukkant, alkoholista csöves kinézetű úriember pedig a földön ülve, üvöltve kínálja portékáját: „Négyszázé a villogókat!" A villogó tizenöthúsz centiméter hosszúságú, „úvés" fényt kibocsátó műanyag rúd technopartikon és a szórakoztatóipari zsargonban parasztdiszkónak nevezett intézményekben divatos. A csatlakozók nem kapkodnak érte. „Tiszta Sziget!" - kiált föl örömtelin egy rosszul tájékozott, kora harmincas éveiben járó marketing-aszszisztens hölgy, bár kétségtelen, hogy a hömpölygő tömeg kiválthat ilyen képzettársításokat. A Dózsa György úton az Ajtósi Dürer sor irányába egy kismotorból átalakított fagylaltárus száguld éjjel egy óra körül. Teljesen kiszámíthatatlan időközönként lelassít, nem áll meg, bekapcsolja hangszóróit (nem a jól ismert fagyis dallam, de hasonló; ügyes húzás), majd továbbhajt. Aki a lassításkor a közelben van, kap fagyit, a többieknek fityisz. Én azért utánuk rohanok és megkérdezem a sofőrt (mögötte a barátnője kucorog): „Miért rohantok? Arra van Európa?" Nem, „arra hazafelé van", jön a válasz, ezen jól elgondolkozom. Két srác üres műanyag flakonokkal passzolgatva halad az átlag csatlakozónál gyorsabban a Thököly út irányába. Ad hoc labdájukat időnként elorozza egy-egy szembejövő társaság, ilyenkor nyomban találnak másikat. Némelyik átadás kimondottan látványos: négysávnyi szélességben, két tizenöt fős csoport lábai között megy a halálpontos kiugratás a szélre, amit első érintésből visszatesz a címzett, aztán flottul helyet cserélnek: összeszokottak. A Damjanich utcánál az autók miatt abbahagyják, ekkor beszól egy keserű női hang: - Még ilyet, így ünnepelni a csatlakozást! •