Budapest, 2004. (27. évfolyam)

0. szám január - Szendrei Lőrinc: Nyárvégi séta a fuldokló Duna partján

B U 1) A I' F. S T 2QQ4/Q 10 Nyárvégi séta a fuldokló Duna partján Szöveg: SZENDREI LŐRINC Foto: KOVÁCS BENCE El lehet gondolkodni, hogy mikor teszünk jobbat a halaknak. Ha hazavisszük, és forró olajban megsütjük a zsákmányt, vagy ha visszadobjuk a Dunába? A döntéssel mindkét esetben a halálukra voksolunk. • Ropog a talpam alatt a rakpart. Keresem, vajon hol ülhetnék le a legalsó kőre. Olajos betontömbök, száraz faágak, fatörzsek. Nem tudom eldönteni, milyen színű a víz. Zöld? Barna? Esetleg szürke? A kék Duna szürke. Fölöttem a Petőfi híd. Előttem egy graffitivel összebarmolt tábla. Valaki, ki tudja ki ki tudja mit hirdet rajta. Itt, a víztől alig néhány méterre, azzal dicsekszik egy másik cég, hogy ő aztán igazán környezetkímélő technológiákkal szereli fel a házamat, ha netalán a lakásfelújítás kalandjába vágnék. Am én most mégis a rakparti sétát választom kalandnak. Illúziókat kergetek. A víz, legyen bármilyen, mindig, mindenhol vonz. Vannak szép emlé...nem tudom eldönteni, milyen színű a víz ...ahogy megpillantom a mederbe ömlő szennyvizet, biztosan tudom már, ez a kérdés költői