Budapest, 2004. (27. évfolyam)

2. szám április - Őz Zsolt: Aluljárás

13 ÁPRILIS 2004/2 B U D A P E S T Móricz Zsigmond körtéren nemrég griindolt építmény is a puritánságával tüntet, a városi polgárság meg azzal, hogy még csak véletlenül sem használja, leszámítva néhány eltévedt, talán csehszlovák turistát. Vannak aztán - tudom meg magamtól - a hibrid egyedek. Ilyen mondjuk a Déli pályaudvarnál található komplexum, vagy éppen a Boráros téri. Ezek aluljárók is, meg nem is. Van fedett rész, de Isten szabad ege alatt is meg kell tenni pár métert, hogy eljussunk a becélzott villamosig, amely megoldásnak kétségtelen a panteisztikus bája, bár esős időben a kényelemre nevelt modern kori ember hajlamos elfeledkezni róla. Ennek megfelelően itt jelentek meg egyedül kibekkelési célzattal létrejött vendéglátó-ipari egységek, de a prehumán létformából örökölt nyájmeleg iránti vágy még ezeken a végtelenül szomorú helyeken is ki tudott alakítani egy bizonyos törzsvendégkört. Aki esetleg eleven szociológiai tanulmányokat kíván csekély befektetéssel testközelből látni, ne is keresgéljen tovább. A harmadik, „klasszikus" aluljárói csoportban nincs szükség ilyesfajta intézményekre. Ide nem nyaralni jár az ember. Hirtelen csak a népligeti építmény ugrik be ellenpéldaként, ám ott meg a közelben időről időre futballmérkőzéseket rendeznek, úgyhogy a rejtélyről ezennel fel is lebbentettük a fátylat: irány a tett helyszíne. Lecsóba csapás: a Blaha Három hely jött szóba, hogy elbriiggöljünk egy napot, de sajnos Kőbánya-Kispest autentikus underground fílingje ellenére végeredményben és tulajdonképpen nem is alul-, hanem felüljáró, az Astoria meg túl kicsi. Maradt a Blaha. A város szíve, írhatnánk, ha egy városnak lehetne szíve, de sajnos nem lehet, úgyhogy mondjuk ki csak bátran: centrum. Egyelőre ebből csak annyit látni, hogy álmoskás tömegecskék bóklásznak a dolgukra, az igazi csúcsforgalom - csöves szlenggel: az aratási időszak - hat óra körül gerjed be. Ezt a meglátását már a Sanyi keresztnevű, magát „szakképzett hajléktalannak" nevező, kék nejlondzsekit viselő úriember osztja meg velem, miután sikeresen eloszlattam a gyanakvás felhőjét magam fölül. Állandó lakhelyét könnyű betájolni: a metrókijárattal szemben lévő újságostól balra a második telefonfülke. Sanyi nem is tagadja, hogy első blikkre kéretlen konkurenciát lát szerény, de feltűnően mankós személyemben, titokban adok is magamnak egy piros pontot. A gyógyászati segédeszközök, a többnapos borosta, a kölcsönkért, szakadt ballonkabát parádés együtteséből tényleg csak a lábhoz igazított kalap hiányzik. Sanyi maga a főnyeremény! Közlékenységét jelentősen növeli, hogy a nála található hatvan forintot háromszázzal pótolom, s e tett eredményeképpen nevezett röpke tíz perc múlva két liter kunsági rettenetes büszke tulajdonosának vallhatja magát. Sajnos, elvegyiilésem fokát többféle elvi és gyakorlati okból kannás bor fogyasztásával nem kívánom emelni, Sanyi viszont szemmel láthatóan jobban érzi magát. Ugyan szabálysértést követ el, minthogy közterületen fogyaszt szeszes italt, de - mint mondja - a rendőrök békén hagyják őket, csak hívásra jelennek meg a territóriumon, itt ők maguk, a Sanyiék tartanak rendet. A közteresek csak az engedély nélküli árusokat zaklatják. illetve zaklatnák, mert mióta szinte folyamatos a járőrözés, a szürkegazdaság jeles képviselői más, veszélytelenebb terepekre helyezték át működésüket. Sanyiék szervezettsége bámulatos. Mindenkinek kijelölt s körülhatárolt a munkahelye meg a munkaideje. Két viselkedésmód tilos: agresszívnak lenni és szemtelenkedni. Egyetlen, hajléktalanlapot árusító férfiút tűrnek meg maguk között, a bevételen risztéinek. Koldusmaffiáról Sanyi nem tud, pislogásáról ítélve talán mégis, de a gentlemen's agreement szellemében nem forszírozom a faggatózást. Amúgy is beleveti magát a körülbelül fél nyolcig tartó csúcsidőszak torlódó emberhullámaiba. Mintha régi ismerősök lennénk, szabadkozik egyet szőrmentén, hogy kénytelen magamra hagyni, mondom, hogy semmi gond. Addig is körbenézek. Ami meglep: tisztaság van és rend. Egy vigyort elnyomok a harisnya- és kenceficebolt előtt a parfümökön látható feliratok láttán, eszembe jut a rendszerváltozás környékére tehető Adidas és Reebok cipődömping. Az üvegen egy ifjú hölgy fényképe, minden bizonnyal a szépségkirálynőé, aki a felirat szerint az üzlet tulajdonosa. Sajnos, fogalmam sincs, ki ő, leragadtam szegény Molnár Csillától. Két pékséget tesztelek most. Az egyik kifejezetten szem előtt van, csicsásabb és drágább, mint szerényebb, Foglalt