Budapest, 2004. (27. évfolyam)

2. szám április - Őz Zsolt: Aluljárás

II U D A P F.ST Á L' R M

, I S és kissé eldugott sorstársa, ahol még a „látvány" szót is elfelejtették odabiggyeszteni a „pékség" szó elé, viszont rendes, régi vágású kakaós csigát árulnak. Elönt a nosztalgia, eszembe jut boldogult elemista korom és az iskolai jelmezverseny első díja, amikor két ilyen péktermék, egy fehér lepedő és némi smink bevetésével Leia hercegnőt domborítottam. Van még egy közért, ahol a piaci viszonyokat pontosan felmérve a féldecis kamu rövid és az olcsó árkategóriás sör jelenti a fő profilt, nézem egy darabig a fiatal, mérhetetlenül fáradtnak tűnő árus leányt, és: unatkozom. Egy óra elteltével statikussá válik a nyüzsgés, sehol egy ismert arc, politikus, médiamogul, bulvárművész, de még egy nyamvadt megasztár sem teszi tiszteletét, hát igen, ez szó szerint nem az ő szintjük. Kiegyeznék akár egy tarkopasz gengszterszerűség látványával is, de fekete BMW-vel elég nehéz lehet lehajtani a lépcsőn. Sanyi, mintha olvasna a gondolataimban, engedélyez magának egy szuszszanásnyi szünetet, és valami olyat Macska jaj mond, hogy ha nagyon akarok, álldogálhatok itt késő estig is, de szerinte nagyjából láttam már mindent, amit a föld alatt látni lehet. Még felhívja a figyelmemet egy fiatal társaságra, amely itt beszéli meg, hogy melyik moziba, bocsánat, kultiplexbe menjenek iskola helyett, a csapat létszáma órarendtől függően kettő és húsz között ingadozik. Köztük és Sanyiék között hallgatólagos megállapodás jött létre, mely szerint utóbbiak mindennap kapnak egy százast, aminek roppant mód örülnek. Ezután megszemlélünk egy baltaarcú egyedekből álló csoportosulást a hatos villamos megállójába felvezető lépcsőnél. „Zsebesek" - mondja informátorom, leplezetlen undorral a hangjában. „Mindenki tudja, hogy azok, de egyszerűen nem lehet elkapni őket!" - teszi még hozzá, aztán ismét munkába áll, én meg támasztom a falat tovább. Végjáték Egészen késő estig támasztottam. Fél óra erejéig engedélyeztem magamnak egy kimenőt a felszíni napsütötte sávig, álmélkodtam egyet, hogy rajtaütésszérűén beköszöntött a tavasz, majd magyarázkodtam egy régi arra tévedt ismerősnek, hogy most éppen inkognitóban vagyok, aztán vártam este tízig, miközben egyhangúan hullámzott az embersereg, végül szépen hazamankóztam egy szép, egészséges közhelylvel tarsolyomban: a föld alatt is van élet. Csak a természetes fény hibádzik. • Igazoltan jelen