Budapest, 2004. (27. évfolyam)

2. szám április - Őz Zsolt: Aluljárás

R II n A P F. S T aflflflff ÁPRII.I S 12 Aluljárás Szöveg: ŐZ ZSOLT Folg: G L Ó D I BA L ÁZS • - Na végre! - Félhangosan szakad fel a sóhaj, a takarítóbrigád meghatározhatatlan korú hölgytagja fel is kapja a fejét, végigmér, majd bólint, a mozdulat üzenete félreérthetetlen: jól van, öreg, egy kasztba tartozunk. Nem tudja ugyan, minek is volt köszönhető a hirtelen érzelemkitörés, de arckifejezése elárulja: azon sem lepődne meg, ha fejhangon elbömbölném a Kalevalát. Nincs is nagyon min csodálkozni. Tulajdonképpen nem történt semmi különös azon kívül, hogy a város egyik részéből sikerült eljutnom a másikba. A túrát amúgy az nehezítette, hogy egy csípőprotézis friss birtokosaként - mint átmeneti mozgássérült - bóklásztam idáig a hajnali Budapesten, hogy a lehető legkorábban belevethessem magam a melóba, testközelből szemléljem végig a város frekventált aluljárójának egy napját. Itt támasztom hát a Blaha Lujza téren a falat, öt óra húsz perc van, kitűnő időt mankóztam. Rápöffentek egy, a minél gyorsabb beilleszkedés okán olcsón és frissen vásárolt, irgalmatlan bűzt árasztó, szivarkának aposztrofált dohányipari termékre, és békés fuldoklás közepette rövid, de alapos önpszichoanalízisnek vetem alá magam, hogy kiderítsem: minek is volt köszönhető a hajnali sóhajba foglalt üdvözlet. Lássuk csak! Előjáték Csepelről eljutni a belvárosba végül is nem embert próbáló feladat, még úgy sem, hogy beleszámítjuk a Plévutazás heringshow-produkcióját. így gondolhatja az egészséges átlagpolgár. Fogyatékosként azonban más a baba fekvése. Jöhettem volna persze autóval, akár családi, akár baráti alapon, de inkább az élet sűrűjét választottam, egy régi típusú autóbuszra szerencsétlenkedtem fel magam, majd a gyorsvasúton is küzdöttem egy jót, igaz, itt már segítséggel. Lehet, véletlenül fogtam ki a divatos közvélekedés által apatikusnak és önzőnek tartott társadalom egyetlen jó napját, de azonnal átadták az összes tömegközlekedési eszközön a helyet, sőt egy kedves asszonyság egészen a büfé ajtajáig kísért a Boráros téren, ahol egy kávénak nevezett meleg lötty társaságában még a célállomás elérése előtt tudományos alapúnak cseppet sem nevezhető elmélkedésbe kezdtem a városi aluljárókról. Persze nem közönség előtt. Egyrészt - jöttem rá - ismertek ebben a műfajban a pusztán helyváltoztatásra szolgáló típusok, boltok és egyéb, a planktonléten túlmutató építmények nélkül. Ilyen például a kisföldalatti Mexikói úti végállomása közelében a Szőnyi útra vezető, kedélyes, apokalipszis előtti hangulatot árasztó, viszonylag ízléses graffittókkal telemázolt föld alatti folyosó, de a Perspektíva