Budapest, 1988. (26. évfolyam)

2. szám február - Stenczer Ferenc: Sajtóvisszhang 1944-1945

SAJTÓVISSZHANG 1944 -Budapest nehéz napjai (Dr. Gábor Áron, az 1944. március 20-án betiltott budapesti 8 Órai Újság munkatársa Szegedre érkezett és a fővárosi helyzetről a következő tudósítást közli.) 1944. október 15-én, hosszú hónapok lidércnyomása után fellélegzett a város. A kormányzói szózatot mámoros öröm fogadta. Ismeretlenek rázták egymás kezét, utcai járókelők csókolóztak össze. Vendéglőkben, kávéházakban szilveszteri hangulat kerekedett. Mindenhol azt figyelték, mit csinálnak a németek: csomagolnak vagy maradnak-e. Nyilas jelvényt véletlenül sem látott senki. A hidakon Buda felé gördülő német oszlopok után öklök emelkedtek, az utcákról pedig pillanatok alatt eltűnt a német egyenruha. Aztán — a többit a rádióból tudta meg mindenki. Estére kihaltak az utcák, és a szomszédok félve súgtak össze: hogy történt az árulás, mi van a kormányzóval? A hajnal harci zajt hozott magával. Német Tigrisek dübörögtek az utcákon, és SS rohamosztagok szállták meg a középületeket. A Vár felől gépágyú ugatott, géppuska kattogott, és nyilas karszalagos katonákkal megrakott teherautók száguldottak az útvonalakon. Kilenc óra felé csodálatos gyorsasággal terjedt el a hír, hogy a Várat védő egyik őr-zászlóalj Mészáros alezredes parancsára átpártolt a németekhez, és az SS-legényekkel együtt bekerítették a testőr csapatokat. Mészáros alezredes árulását gondosan előkészítették, a zászlóalj katonái zsebében már ott volt a nyilas karszalag, és az első puskalövések után az áruló alezredes a német parancsnoknál jelentkezett utasításokért. Déltájban a Vár kihalt utcáin a két Tigris között három személyautó suhant át. Az egyikben a kormányzó, a másik kettőben pedig a kormányzói család többi tagja indult el Németország felé. Az autósor két oldalán SS rohammotorosok száguldottak, és csőre töltött géppisztollyal „fedezték" a menetet. A következő napokban olyan volt a város képe, mint a megbolygatott méhkas. Német tankok és páncélkocsik után nyilaszászlós teherautók robogtak az utcán, a főútvonalakra pedig ágyúkat állítottak. Megmozdult a külvárosok söpredéke: nyilasruhás géppisztolyos és puskás, fiatal suhancok és a börtönökből szabadult bűnözők jártak házról házra, bekerítették a zsidó negyedeket, megkezdődött a fosztogatás. A Népszínház ucca Teleki-tér környékéről napokon keresztül ágyúdörgés hallatszott, és a nyilas propaganda azt terjesztette, hogy kommunisták és zsidók rálőttek a német katonákra. Pedig csak annyi történt, hogy nyilas gyerkőcök behatoltak a házakba, és kézigránátokat dobáltak az uccára, hogy okot szolgáltassanak a németeknek a harc megkezdésére. A falakat plakát-erdők lepték el, ocsmányhangú falragaszok, hazaárulónak, zsidóbérencnek hirdették a kormányzót, mert fegyverszünetet kért. Bolsevista ellenes gúnyiratok és grandguignol képek izgattak a Vörös Hadsereg ellen, s közben nagyhangú ígéretek, naiv vezércikkek és dühös fenyegetések buzdították harcra a lakosságot. Himmler rendőrminiszter pribékjei élén bevonult Budapestre, német erősítések is érkeztek, és tíz-húsz német harckocsi ötször is körüljárta a várost, hogy azt a benyomást keltsék, mintha egész 1945 páncélos hadsereg tette volna át a székhelyét Budapestre. A letartóztatások pedig éjjel-nappal folytak. Akiket nem érintett a Sztójay-kormány „tisztogatási" akciója, most sorra kerültek. Politikusokat, újságírókat, miniszteriális tisztviselőket és gazdasági szakembereket kísértek a svábhegyi Gestapó-negyedbe. Derűs pillanatok is adódtak. Báró Kemény Gábor külügyminiszter beszédjének megfejtésére asztaltársaságok alakultak, a Szálasi-hadparancs legérthetetlenebb részeit pedig mosolyogva ismételgették egymásnak az emberek. A véres terror közepette is mosolyt csalt elő a táviratváltások özöne, melyekkel Szálasi és Kemény az indiai Bőset és a jeruzsálemi főmuftit is köszöntötte. Közben a Vár díszes termeiben beiktatták a nemzetvezetőt, — a felsőház és képviselőház tagjai közül összesen harmincegyen jelentek meg az „ünnepélyes aktuson." Hamarosan megteltek a börtönök és zsúfoltak lettek az internáló táborok. A letartóztatásokat nem is indokolták, elég ok volt az is, ha egy minisztériumi vagy városi tisztviselő nem jelent meg a Szálasi eskütételen. A Margit körúti katonai fogház udvarain heteken keresztül a szabadban őrizték a letartóztatott tiszteket; akiknek az volt a bűnük, hogy a Szálasi esküt nem elég hangosan mondották. Minduntalan felhívások és újságcikkek buzdították munkára az emberket, közben a hivatalokban megállott a munka, mert az „őrségváltás" heteket vett igénybe. És hogy sikerült? Úgy, hogy szakminisztériumok legfontosabb osztályai élére is analfabéta nyilas vice-vezérek kerültek, és az elnöki osztályok vezetését elcsapott könyvelőkre és részegeskedésért nyugdíjazott altisztekre bízták. A laktanyák kapuiban német katonák és nyilas pártbizalmik őrködtek a rendre. A náci kormány első miniszter-tanácsa sem folyt le a legsimábban; a „testvérek" a legkülönbözőbb kérdéseken vesztek össze, sőt a zsidókérdés megoldásánál a vita odáig fajult, hogy Kovarcz Emil nemzetmozgósítási miniszter három hatalmas pofonnal győzte meg Vaj na Gábor belügyminisztert saját álláspontja helyességéről és nem feledkezett meg arról sem, hogy Vajnával ordítva közölje: „Nagyon jól tudjuk, hogy zsidó feleségedet és három félvér kölyködet akarod megmenteni..." Esténként pedig a Sándor-palota miniszterelnöki lakásán egy bárgyún vigyorgó hülye horoszkópokat csinált és spiritiszta seansokon a szellemektől kérdezgette: meddig tart nemzetvezetői dicsősége. A nyilas lapok jólétet ígértek, mialatt a fekete piac hihetetlen módon felburjánzott, az árak toronymagasságra szöktek, és a kenyér kilója a 10 pengőt is elérte. Amikor a Vörös Hadsereg ágyúinak dübörgése reszkettette a budapesti lakások ablakait, egy-két napra enyhült a helyzet, a nyilas vezérek és csatlósaik hirtelen Sopronban és Szombathelyen ütötték fel tanyáikat. Mikor november 2-án délben két órakor a németek a levegőbe röpítették a Margit-hidat, egyetlen miniszter sem tartózkodott a fővárosban. A merényletről másnap rövid híradást közöltek a lapok: gázvezetékszerelés közben sajnálatos baleset történt a Margit-hídon, úgy, hogy a gyalogos és autós közlekedés néhány napig szünetel... Arról sem szólt a hír, hogy több mint ezer járókelő és kilenc zsúfolt villamos kocsi utasa lelte halálát a hullámsírban. A néhány napos csöndet újabb terrorhullám váltotta fel. Az esős novemberi napokon szomorú menetek indultak el Óbuda felé, terhes zsidó anyák, megrokkant öregek, tipegő gyerekek vánszorogtak a pocsolyákon keresztül, és ha valaki nem bírta már, két golyó megváltotta a szenvedéstől. Temetéséről a Duna 29