Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - TÉKA

okozott. Azt vizsgálja, hogy a magyar főváros alatti szakaszon 1872-ben végrehajtott mederrendezés miként hatott a Duna vízjárására, s a meteorológiai és vízjárási viszonyok évszázados változásai hogyan hatottak a folyamra. Bodolainé JakusEmma Az 1838. évi dunai jeges árvíz időjárási feltételeiről. (72-77. 1.) című tanulmánya történelmi visszapillantás után áttekinti az árhullámot okozó időjárási típusokat, elemzi a jeges árvízi helyzetek időjárási hátterét, megállapítja, hogy az 1838. évi árviz nem a legkedvezőtlenebb időjárási rendszerek kombinációja nyomán alakult ki, s figyelmeztet: a kemény jeges árhullámok kialakulásának időjárási valószínűsége továbbra is fennáll. Kaján Imre: Árvízképek és valóság (78-81. 1.). Az 1838-as árvíz a fővárosban élő művészeket képek, litográfiák készítésére inspirálta, ezekre igen nagy kereslet ígérkezett, hiszen az árvíz a főváros életének olyan meghatározó eseménye volt, amely képileg is jól kifejezhető. Az esztétikai szempontok mellett e képeknek fő értéke, hogy a történéseket hitelesen rögzítik, pontosan jelenítik meg a városnak vagy egy részének helyrajzát, mutatják be épületeit, az árvíz vagy a mentés mozzanatait, szereplőit. Megismerhetjük Kiette Károly 10 lapból álló albumát, amely a különböző városrészek pusztulását egy-egy jeleneten mutatja be az árvízkárok adatainak feltüntetésével, továbbá Schwindt Károly és Perlaska Domokos sorozatait, a bécsi Trentsenszky József kőnyomatait, Collar Ferenc fametszeteit, s megemlíti a hálaképeket, melyeket a megmenekültek készíttettek az árvíz emlékére. A korabeli képi ábrázolások sajátos darabja az az ezüstserleg, amelyet a pesti zsidó hitközség ajándékozott Lang Mihály evangélikus esperesnek. A serleg oldalán domborított tömegjelenet a terézvárosi zsidók menekülését örökíti meg a szárazon maradt evangélikus templomba. Kaján Imre: A Magyar Tudós Társaság pályázata Pest-Buda árvíz elleni védelmére (82-86. 1.). A korábbi figyelmeztetések ellenére csak az 1838. évi árvíztragédia után vált nyilvánvalóvá, hogy Buda és Pest reformkorban megcélzott világvárossá történő fejlődéséhez, a tőke betelepüléséhez most már múlhatatlanul szükséges a város árvíz elleni biztos védelme, mert másképp nem lesz vállalkozó, aki pénzét ilyen pusztulásnak kitett helyen fektesse be. Gróf Andrássy György, az Akadémia négy alapítója közül az egyik a Magyar Tudós Társaságot bevonva 1838 nyarán pályázatot írt ki a főváros árvíz elleni megóvására, s jeles szakemberekből bíráló bizottságot szerveztek. A szerző ismerteti a beérkezett hat pályamű szerzőit, javaslataik rövid tartalmát. 1842-ben az Akadémia közgyűlésén hirdették ki, hogy díjat egyik pályázónak sem adtak, de javasolták, hogy a pályaműveket s bírálataikat további komoly tanulmányokkal kiegészítve önálló kötetben publikálják. Gáty István és Győry Sándor készített e javaslat alapján minden részletre kiterjedő, időtálló megállapításokat tartalmazó kiegészítő tanulmányt. A kötet csak hat évvel az árvíz után, 1845-ben jelent meg, így szinte visszhangtalan maradt, de a pályázat nem volt hiábavaló, mert értékes, folyóink szabályozását sürgető összefoglaló mérnöki munkák megírására sarkallt. Varrók Ede A budapesti Duna-szakasz szabályozása (87-97. 1.) című tanulmánya a kezdetektől a 19. század végéig terjedően részletes történeti áttekintést ad az árvizekről, az árvízvédelmi és folyamszabályozási munkálatokról, bemutatja a különböző műszaki elképzeléseket, terveiket és alkotóikat, a megvalósítást befolyásoló tényezőket, a védművek kiépítésének fontosabb állomásait. A nagy árvíz után hatvan év telt el addig, amíg a budapesti Dunaszakasz szabályozási munkáit lényegében befejezettnek lehetett nyilvánítani. A hajdani elkeseredett viták tárgyai, a szabályozási művek mindmáig helytálltak, s ezzel igazolták mindazokat, akik építésük mellett foglaltak állást. Gáli Imre Az árvíz és az az állóhíd című tanulmányában (99-103. 1.) a budapesti Lánchíd megépítését ellenző nézetekről ír, széles körben uralkodott ugyanis az a felfogás, hogy a híd pillérei fokozzák a jégtorlaszképződést és növelik az árvízveszélyt. Ismerteti a kérdéskörben kialakult véleményeket, a kor kiváló szakembereinek nézeteit és vitáit, majd vizsgálja: milyen mértékben befolyásolta az 1838. évi árvízkatasztrófa az ál- * lóhíd ügyét, akadályozta vagy éppen elősegítette a híd létrejöttét? Az állandó híd építése mellett kardoskodók igazán a Lánchíd pilléreinek jeges árvizekben való „helytállása" is fényesen igazolta. A tanulmányfüzért Fejér László: A dunai árvizek válogatott bibliográfiája zárja (104-113. 1.). GARANCSY MIHÁLY: MIKOR RENDELNEK EL BUDAPESTEN SZMOGRIADÓT! (Búvár, 1988. 1. sz. 19. I.). Kedvezőtlen időjáráskörülmények esetén, nagy mennyiségű szennyezőanyag felhalmozódása miatt, Budapesten is elképzelhető szmogriadó elrendelése. Megismerhetjük a legveszélyesebb légszennyező anyagokra vonatkozó normákat, a riadó különböző fokozatait és a kapcsolódó tennivalókat, gyakorlati intézkedéseket. LEHOTAY-HORVÁTH GYÖRGY: (F)AGÓNIA (Búvár, 1988. 1. sz. 21-23. 1.). Beszámoló a fővárosi útvonalak mentén élő (tengődő?) fasorok helyenként fenyegető méretű pusztulásáról, a fellépő kártevőkről, a fapótlás munkálatairól és nem bíztató esélyeiről, a Fővárosi Kertészeti Vállalat erőfeszítéseiről a budapesti fák fenntartása, pótlása érdekében. SCHMIDT GÁBOR: FASORMENTŐ JAVASLATOK (Búvár, 1988. 1. sz. 34-36. l.J. A városok utcai sorfáit a száraz és meleg városi klíma, a járművek kipufogó gázai, az utak sózása, a talajt takaró aszfalt- és betonréteg most már katasztrofálisan károsítja. Az ismertetett várostűrő fafajok ültetésével, vízellátásukat, életfeltételeiket és fizikai védelmüket biztosító segédeszközök alkalmazásával eredményesen telepíthetők, újra tarthatók fenn a fővárosi fasorok, padok, ligetek. VARGA JÚLIA: TÖRTÉNETEK A BUDAPESTI ÁLLATKERT MÚLTJÁBÓL (Természet Világa, 1988. 2. sz. 88-89. I). Adalékok az állatkert alapításáról, tevékenységéről működésének első éveiben. Állományának alakulása, fenntartásának adatai és más érdekességek az 1880-1890-es években. KOMÁRIK DÉNES: WIESER FERENC (1812-1869) (Magyar Építőművészet, 1988. 1. sz. 46-47. 1.). 125 éve született Pesten múlt századi építészetünk kiemelkedő mestere, romantikus építészetünk Feszi Frigyes mellett, legeredetibb, ez ideig kellőképpen nem értékelt alkotója. Bécsi tanulmányai után, 1837-ben hazatért Pestre és Hild József szolgálatában dolgozott egy ideig, majd Európa számos országában szerzett építészeti tapasztalatokat. 1840-ben folyamodott mesterfelvételért a pesti tanácshoz, 1842-ben jegyezték be a mesterkönyvbe. Nevéhez fűződik a mai Majakovszkij u. 22.—Káldy Gyula u. 1. helyén állott háromemeletes Pietsch-ház (Alpáry Gyula u. 9.), mely romantikus építészetünk egyik legjelentősebb műve, talán az egyetlen velencei gótika ihlette épületünk; a pesti ferences templom tornyának kősisakja, mely 1863-ra készült el és a londoni St. Martin-in-the-Fields templom hatását hordozza; a kétemeletes Treichinger-ház (VI., Révai u. 10.); a négyemeletes Tarczalkovicsház (V., Tüköry u. 5.); az 1845-48-ban épült sashegyi Weber-villa (XII., Meredek u. 5.), a gótizáló romantika jeles emléke; a háromemeletes Horváth-ház (V., Kossuth Lajos u. 3.) romantikus stílusú átalakítása 1852-53-ban történt (ezt a házat eredetileg Pollack Mihály építette); a háromemeletes Földváryház (V., Október 6. u. 5.); a hétemeletes Vogel-ház (VI., Paulay Ede u. 33.). Ismeretes továbbá 1861. évi ideiglenes országház terve, melyet az országgyűlés bizottsága a legjobbnak ítélt és elfogadásra javasolt, valamint egy ismeretlen időpontban készült terv egy vigadóval összekapcsolt színházra. SZABÓ DEZSŐ: A BUDAPESTI HELYIÉRDEKŰ VASUTAK EGY ÉVSZÁZADA (Közlekedéstudományi Szemle, 1988. 2. sz. 65-79. 1.). A tanulmány nem eseménytörténeti összefoglaló, hanem azokat a változásokat követi nyomon, amelyek a vasút eredeti koncepciója (konvencionális helyiérdekű vasút) és a jelenlegi igény (városkörnyéki gyorsvasút) fellépése között felmerültek. Az út hosszú és változatos volt, a kezdeti igény az olcsó megvalósításban jelentkezett, s ezt kellett évek során szinte metró igényűvé alakítani. A feladat napjainkban korántsem befejezett. Először kronologikusan áttekinti a BHÉV működési viszonyait, tulajdonformáit és a partner vállalatok változásait. Ezután részletesen ismerteti alapvető működési koncepcióit, a személy- és teherforgalom fejlődését, a technikai fejlesztést, a motoros vontatás és a villamosítás bevezetését, hatásait, a hálózat bővülését, a kapcsolatok alakulásáta MÁV-val, a környéki autóbuszközlekedéssel, a BSZKRT-tal, a viteldíj-politika alakulását stb. A továbbiakban a pályák műszaki fejlődéséről, az állomások telepítéséről, a járműparkról, az energiaellátásról, a forgalom lebonyolításáról és eszközeiről olvashatunk a számos rajzzal, adattal illusztrált tanulmányban. DANA MIKLÓS—NAGY VINCE: A BUDAPESTI FOGASKEREKŰ VASÚT (Városi Közlekedés, 1988. 2. sz. 70-85. l.J. A szerzők bemutatják a fogaskerekű vasutak általános jellemzőit, ismertetik az 1874-ben megindított budapesti gőzüzemű fogaskerekűt, villamosítását 1929-ben, felújítását 1973-ban. Ennek kapcsán részletesen foglalkoznak a pálya, az áramellátás, a járművek, az üzembiztonság építési, forgalomtechnikai és műszaki kérdéseivel, megoldásaival. CSOMOR TIBOR 47