Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - POSTA

posta 1036 Dugovics Titusz tér 15. Telefon: 886-410 A fogaskerekű vasútról „Szakmai érdeklődéssel olvastam a Budapest ez évi, júliusi számának Tékájában Csömör Tibor folyóirat-szemléjét, mely a Százéves a budapesti helyiérdekű vasút és villamosvasút címszó alatt összefoglalható, a Városi Közlekedés című folyóirat 1987. 6. számában megjelent tanulmányokat ismerteti avatott tollal az érdeklődőkkel." így kezdi levelét Bozó Emit villamosvasúti pályamester (1144 Budapest, Rákosfalva park 4.). A továbbiakban egy téves adatot tesz szóvá, majd rövid, tömörségében is világos, érdekes áttekintést ad a fogaskerekű vasútról. „A Képzőművészeti Kiadó gondozásában újszerű képeslapok jelentek meg fővárosunkról... Az egyik ilyen, kihajtós kivitelű képeslapon a korabeli, gőzmozdony vontatású, svábhegyi fogaskerekű vasút képe látható, illetve a belső képen a mai, szabadsághegyi villamos vontatású szerelvény. A képeslap négy nyelvű (magyar, angol, német, orosz) rövid ismertetőjében az olvasható, miszerint 1847-ben nyitották meg a Svábhegyen a fogaskerekű vasutat!... A képeslapon feltüntetett évszám, sajnos, téves. Ugyanis a fogaskerekű vasutat csak jóval később, 1874-ben adták át a forgalomnak. A Képzőművészeti Kiadó (8320/863. 4456-0006. sz.) kiadványa a fogaskerekű vasút megnyitását az 1848-as forradalom és szabadságharc előtti esztendőre datálja, pedig az első hazai, gőzvontatású vonat 1846. július 15-én pöfögött ki Pestről Vác felé, a Buda és a Pest nevű lokomotívok közreműködésével... képtelenség lett volna az első hazai gőzmozdony elindulását követő esztendőben már a Svábhegy ormaira is fölkapaszkodnia a gőzvontatású fogaskerekű vasútnak. Egyébként az ilyen jellegű fogaskerekű vasutak közt a miénk a harmadik volt a világon, és a pályát 1874. július 24-én adták át a forgalomnak, a szerelvény a Városmajorból, az Ecce homo rétről indult. A svájci alapítású vasút tervezője és építője Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnök volt, aki később véglegesen Budapesten telepedett le, itt is halt meg, a Farkasréten nyugszik. A vasútvonal az alsó és a felső állomás között 259 méter magasságkülönbséget hidalt át 2883 méter hosszon, ez átlagosan 90 ezrelékes emelkedőnek felelt meg. A pályát 1890-ben hosszabbították meg a Széchenyihegyre, így annak hossza 3700 méterre növekedett, a magasságkülönbség 327 méterre nőtt a két végállomás között, és a legnagyobb emelkedő a 110 ezreléket is eléri, azaz 11 százalékos, ez száz méteren tizenegy méteres szintkülönbséget jelent. Az alsó végállomás tengerszint feletti magassága 132, a felsőé 459 méter. A gőzvontatású szerelvény átlagsebessége 10 km/óra volt, a gőzmozdony hegyoldali végére kapcsolt pótkocsik 120 személyt szállítottak. Kezdetben — sok svájci fogaskerekű vasúthoz hasonlóan — csak nyáron közlekedett, a téli üzemet 1910-ben vezették be. A nyomtáv — fogaskerekű vasútnál szokatlan módon — nem keskeny, hanem normál, szabványos 1435 milliméteres. A fogason használatos menetjegyek — még a felszabadulás utáni években is — nagyvasúti jellegű, úgynevezett kéregjegyek voltak. A BSZKRT 1926-ban vette át a vasút fenntartását, a gőzvontatást 1929-ben váltotta fel a villamosvontatás, korszerűsítették a pályaberendezéseket is, így a megengedett legnagyobb tengelynyomás 12 tonna lett. A korszerűsítési munkálatokat Riggenbach nevű svájci mérnök vezette, róla nevezték el a nálunk alkalmazott és ma is használatos fogasrudat. Ebben a létraszerű szerkezetben egymástól 100 milliméterre találhatók a fogak. Budapest ostroma során a járműpark pusztulása olyan méretű volt, hogy a forgalmat 1944. december 25-től 1945. június 16-ig szüneteltetni kellett, kezdetben csak két szerelvényt tudtak üzemképessé tenni, a többit 1946-ban sikerült helyreállítani. Jelen soraimmal... csupán a „fogas" hőskoráról kívántam szólni. A fővárosi közlekedés igen kedvelt eszköze már több mint százéves, e sorok írója pedig pontosan harminc évvel ezelőtt mint ifjú pályakezdő, vasútépítő technikus kezdte szolgálatát a Fővárosi Villamosvasút Fogaskerekű vasútjánál." Köszönjük Bozó Emil ismertetését, levelét, további eredményes és jó munkát kívánva tisztelettel viszonozzuk üdvözletét. István király Budapesten Dr. Beck Béla igazgató (Fővárosi Fürdőigazgatóság) leveléből idézünk. „A Budapest 1988. augusztusi számában nagy tetszéssel olvastam az István király Budapesten címet viselő cikket. (A cikk szerzője P. Szabó Ervin — a szerk.). Az ehhez tartozó művészeti emlékek képsorai pedig még az 1938-as évforduló alkalmából készült egyik domborművei zárulnak. Ehhez kapcsolódva szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Fővárosi Fürdőigazgatóság 1. István királyunk halálának 950. évfordulója alkalmából ez évben csináltatott egy szobrot Polyák Ferenc fafaragó népművésszel I. István királyunkról. A szobor jelenleg a Palatínus strandon található... Az évforduló alkalmából más módon is hozzá kívánunk járulni a megemlékezéshez. A Széchenyi fürdő melletti második kutat 1938-ban fúrták, és az akkori 900 éves évforduló alkalmából Szent István kútnak nevezték el. A felszabadulás utáni években az 1878-ban fúrt Zsigmondy kutat 1. sz. kútra, a Szent Istvánról elvenezett második fúrást 2. sz. kútnak nevezték el. Az évforduló alkalmából mindkét kútnak vissza szeretnénk adni az eredeti nevét: az 1. sz. kutat Zsigmondy kútnak, a 2. sz. kutat pedig István király kútjának nevezve." Ha nem is teljesen az eredeti elnevezésről van szó, örvendetes, hogy hagyományainkat, nagy történelmi alakjaink emlékét nemcsak hivatalos helyen, hanem különböző vállalatoknál, szervezeteknél is ápolják, őrzik. Megéri? ,,Látványosság vagy takarékosság?" Ezt a címet adja levelének egy magát megnevezni nem kívánó olvasónk. Ő is a hagyománymegőrzésről szól, az augusztus 20. ünnepélyről. Kérdése elgondolkodtató, éppen ezért idézünk leveléből. „Vajon nem felesleges pazarlás, hogy ne mondjam: rongyrázás a mai viszonyok között az augusztus 20-i parádé? Mi pénzbe, mennyi időbe, energiába kerül a begyakorlás, a hajók felvonulása, a transzparenseket húzó repülőgépek üzemanyaga — és közben mennyi olaj, mocsok kerül a Duna vízébe. Egyébként aki egyszer már látta a parádét, a következőt behunyt szemmel is közvetíteni tudná, ugyanazok a repülők, ugyanazok a tankok, kétéltűek, csak a transzparensek szövege változik. Nem lenne elég csak olykor-olykor megrendezni a felvonulást, a bemutatót, hiszen elég lenne az ünnep méltó koronája, a tűzijáték is. A döntéshez, persze, tudni kellene, mibe kerül az ilyen parádé, mert ha nem kibírhatatlan az összeg, akkor ám legyen, de van ma hazánkban „kibírható" pénzkiadás? Mindenesetre mi, adófizető polgárok jobban szeretnénk, ha pénzünkből lakások, közművek, kórházi szobák épülnének, nem pedig a Duna hullámain lövöldöznék el őket a levegőbe. Mérlegre kellene tenni a látványosság hasznát — mert ilyen is van — meg az érte járó költségeket, akkor látnánk, merre húz a mérleg nyelve, és ennek alapján jöjjön a döntés: megéri-e vagy sem." Kedves olvasóinknak, lapunk minden barátjának kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánunk! A Szerkesztőség 48