Budapest, 1988. (26. évfolyam)

2. szám február - Nyíri Éva: A „Goli”

A „ Goli" nyúlt. Ebben az alig 240 négyzetméteres kis manufaktúrában a mintázó legények egy-egy tanonc segítségével 120-130 rőf (90-100 méter) kékfestővásznat készítettek tíz óra alatt. Ez a kis műhely a mai Goldberger Textilművek őse... Herz Józsefné néhány nappal az érettségi után került anyagkönyvelőnek a Pamutkikészítőbe. Ennek, bizony, már 21 esztendeje. Végigjárta a szakmai „szamárlétra" minden fokát; volt kontírozókönyvelő, állóeszköz-nyilvántartó, árukönyvelési csoportvezető, majd — a Golival történt összevonáskor — 1981-ben pénzügyi csoportvezető lett. Családja valóságos „Golis dinasztia": innen ment nyugdíjba az édesanyja s az apósa; itt dolgozik a férje, és itt tesz szert egy kis nyugdíj-kiegészítésre az anyósa. Itt kezdték munkáséletüket a gyerekei is, de ők, bizony, hűtlenek lettek a Goldbergerhez. A fia a Magyar Hajó- és Darugyárban keresi a boldogulás útját, a lánya pedig felcserélte az irodai munkát a jobban fizető fizikaival: felszolgáló a gyár Sport vendéglőjében. „Közgáz" érettségi ide meg oda, éppen négyszer annyit keres azóta... A műhely az 1800-as évektől kezdve állandóan növelte termelését. A család újabb lakóházat s műhelyeknek, nyersanyag- és készáruraktáraknak való ingatlanokat vásárolt. Goldbergerék kifogástalan minőségű áruit kapkodták a vevők. Nemcsak Pesten, vidéken is. 1810-től Goldberger Sámuel vette át a „fabrika" vezetését, apja pedig kizárólag értékesítéssel foglalkozott. Sámuel zseniális üzleti érzékkel fejlesztette tovább a manufaktúrát közepes üzemmé, majd gyárrá. Szerencséje is volt: 16 gyermeke (!) közül a legidősebb, Fülöp kiváló vegyésztehetség volt. Gyerekkorától fogva sok időt töltött a gyárban, szívesen tanult az idősebb mesterektől, később maga is új festékrecepteket készített, új színezési technológiát dolgozott ki. 1826-ban Goldberger Sámuel barátja, Spitzer Gerzson textilkereskedő is kékfestőműhelyt alapított, mintegy 200 méternyire Goldbergerék gyárától. Az üzem később — a Magyar Pamutipar Rt. részeként — majdnem egy évszázadig volt a Goldberger művek versenytársa. Aztán — 1963-ban — a Panyova társgyára lett, végül 1981-ben egyesült a konkurenciával: megszületett a Goldberger Textilművek. A múlt század derekán a Goldbergergyár a harmadik legnagyobb üzem a fővárosban 140 munkásával, raktárainak és képviseleteinek országos hálózatával. Goldberger Sámuel halála után özvegye, Erzsébet asszony vette át a gyár vezetését. Ez a nagyszerű üzleti érzékkel megáldott asszony nemcsak megmentette a gyárat a csődtől a szabadságharc bukása után kirótt hadisarcok, büntetések ellenére — holott például a Goldbergernél nagyobb Valero-féle Selyemgyár tönkrement —, de tovább gyarapította a családi vagyont. Fiaival egyetértésben 1851-ben közkereseti társasággá alakította át a vállalatot, s ezzel újabb jelentős beruházásoknak vetette meg az alapjait. Ekkortájt került a gyárba az első hengernyomógép, az első 30 lóerős gőzgép; ekkor rendeztek be a telepen asztalos-, bognár-, lakatos- és kovácsműhelyt, modellező- és rajzolószobát. A gyár egyébként 500 munkást foglalkoztatott, s évi árbevétele meghaladta az egymillió forintot. 1851-ben nagy esemény történt: I. Ferenc József és Erzsébet királyné kíséretével meglátogatta az Óbudai Hajógyárat és a Goldbergert. Az uralkodó párt a gyár kapujában Goldberger Erzsébet asszony fogadta, 16 gyermekével. Jó másfél évtizeddel később az iparfejlesztés során elért érdemei elismeréséül Ferenc József a Buday előnevet, nemességet és nemesi címert adományozott a Goldberger családnak. Bindis Mihályné életútja tipikus „szocialista karrier": 1954. január l-jén belép takarítónőnek a Spitzer-gyárba; rövidesen tanulni kezd, s 1957-ben leérettségizik; ekkor irodába kerül, SZTK-ügyintéző lesz; innen idővel áthelyezik a munkaügyi osztályra, s hogy muníciója is legyen a feladataihoz, tanulni küldik: alap-, közép- és felsőfokú munkaügyi tanfolyamot végez. Aztán beiskolázzák a marxista-leninista esti egyetemre, s amikor ezt az akadályt is sikeresen veszi, kinevezik munkaügyi osztályvezetőnek. A Goli 200 éves jubileumán — 1984-ben — ipartörténeti monográfia jelent meg a gyárról. Megtudtam belőle, hogy amilyen sokat áldoztak a család tagjai a gyár bővítésére, a technológia fejlesztésére, olyan keveset a dolgozók egészségének védelmére, a munkakörülmények javítására. A munkaidő koronként változott, de 10 óránál rövidebb sosem volt. A védőruhát nem ismerték. A mérgező savakkal, lúgokkal, festékekkel végzett munka nemcsak kékre fogta a munkások bőrét — el is nevezték őket „kéklábúnak", „blauhaxlernak" Óbudán —, de nehezen gyógyuló bőrbajokat, kiütéseket is okozott. Meg lassú sorvadást, korai halált. A munkásokat már azért is megbírságolták, „ha egyetlen perccel később fogtak munkához, ha munka közben szót váltottak, ha egy falat kenyeret ettek". — A mai helyzet már a 15-20 évvel ezelőttivel sem hasonlítható össze, nemhogy a régebbivel — mondja Bindis Mihályné. — Javaslom, hogy csupán egyet ragadjunk ki a szociális vívmányok közül: dolgozóink egészségének a védelmét. Üzemorvosi rendelőnket egy kisváros is megirigyelhetné: a doktor naponta rendel, akárcsak a fogorvos, és táppénzes állományba is veheti a betegeket. Hetente többször tart nálunk rendelést egy bőrgyógyász és egy nőgyógyász: van rákszűrő és EKG-vizsgálat, és állandó nővérügyelet a balesetek, sérülések esetére. A nagy korszerűsítés a negyedik generációt képviselő Goldberger Bertold nevéhez fűződik. Neki volt köszönhető, hogy a Goli a századfordulóra az ország legnagyobb kikészítőgyára és Budapest ötödik legnagyobb üzeme lett. Mégsem ő volt a dinasztia legnagyobb egyénisége, hanem második fia, Leó. Aki jogásznak készült, és autodidakta módon sajátította el a textilszakma titkait. És aki négy évtizeden át volt esze, szíve, motorja az 1905-ben részvénytársasággá alakult nagyvállalatnak. A részvénytársaság története hárommilliós rekonstrukcióval kezdődött: a kapacitást évi 14-15 millióról 20-22 millió méterre növelték. A géppark meghajtását villamos üzemre szerelték át, és bővítették a gyártelep vízellátását. A társaság már az első évben jelentős jövedelmet biztosított a részvényeseknek: a tervezett öt százalék helyett 6,5 százalékos osztalékot, 26 forintot minden részvény után. Ehhez jött még a család tagjainak az ilyen-olyan vezető állások után járó fizetés. Egy igazgatósági tag például 1430 korona fizetést és ezer részvény után 26 ezer korona osztalékot vágott zsebre évente. Ugyanakkor egy szakmunkás bére 1200-1300, a férfi segédmunkásoké 360-380, a női napszámosoké 260-280 korona volt egy évre... Az iparágban ciklikusan ismétlődő válságok egy évszázadig megkímélték a Golit. Nem így a századforduló után! Igaz, 1900-1911 között háromszor annyi textilgyár alakult, mint az előző 25 esztendőben. Jó néhány le is húzta a rolót örökre a balkáni háborút követő pénzválság éveiben. Patinás nagykereskedő cégek váltak fizetésképtelenné, a gyárak százával bocsátották el a munkásokat. 1913-ra még a Goli is a csőd szélére került. Az ipart ebből a súlyos helyzetből csak az első világháborús konjunktúra tudta kihúzni. A szarajevói pisztolylövés olyan évek kezdetét jelezte, amelyben a textilipart is elárasztották a hadimegrendelések. Goldbergerék 400 ezer pamutvászon szalmazsákra és vánkosra, 150 ezer katonaköpeny konfekcionálására kaptak állami megrendelést. Sőt: a karbantartó lakatos-és esztergályos műhelyben srapnellhüvelyeket gyártottak. Nem csoda, ha 1914 végére a gyár ismét nyereséges lett. Ám elmúltak a „szép napok", jött az összeomlás, majd a proletárdiktatúra. A Golit köztulajdonba vették, Goldberger Leó családjával Svájcba szökött. Csak októberben tért haza, hogy ismét elfoglalja helyét a részvénytársaság tulajdonába visszakerült vállalat elnök-vezérigazgatói székében. * Az üzemmel való ismerkedéshez Laki József bálázó műhelyi művezetőt kapom kísérőül. A filmnyomóban kezdjük, a legújabb gépcsodánál, ami csak palacsintát 8