Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Oszlay István: Vitafórum Bécsben és Budapesten

EXPO '95 rik dolgainkat. S nagyobb nyilvánosságot kapott az egész vállalkozás — jelentőségének megfelelően. Van egy ún. társadalmi előkészítő bizottság is, a volt államfő, Kirchschläger úr az elnöke. Tartottak száz jeles értelmiséginek fórumot, többek között levélben kérték a külföldön élő neves szakemberek véleményét is — és már megjöttek a válaszok. Csak látszólag jelentéktelen tény, hogy Bécsben az utca embere többet tud arról, hogy mire készül a város. — Milyen tapasztalatokat szerzett a különböző eszmecseréken, s ezek milyen tanulsággal szolgálnak? Mi az, ami különösen megszívlelendő számunkra? — A világkiállítás sikeres megrendezése persztízsszempontból sem közömbös Ausztriának, de a bécsiek egy fillért sem akarnak kiadni olyan dolgokra, melyek nem feltétlenül szükségesek. Ezt a kemény álláspontot vallják nemcsak a politikusok, városvezetők, hanem a munkába bevont szakemberek is. Nálunk, úgy tetszik, szó sincs erről. Mi minden — egyébként jogos — fejlesztést a világkiállítás számlájára akarunk írni. Nem egy ágazatban másfél-kétszer akkora volumenű beruházásokat javasolnak a szakértők, ami valóban nagyon fontos volna a városfejlesztés érdekében, csak éppen semmi köze a világkiállításhoz. Bécsben ez elképzelhetetlen lenne. — Mondana erre gyakorlati példát? — A közlekedésfejlesztési beruházások teszik ki a létesítési költségek felét. Gazdagrétnél ez csaknem 16 milliárd. A közlekedésfejlesztési szakemberek a világkiállítás látogatóinak száma alapján terveznek. A napi átlagos látogatószámot 80 ezerre becsülik, s ez az ún. csúcsnapok csúcsóráiban — tanulmányoztuk a világszakirodalmat — eléri a 130-140 ezret. Igaz, Vancouverben volt olyan nap is, hogy a látogatók száma felment 300 ezerre. Ettől nekünk, sajnos, nem kell tartanunk. Átlagos napon csúcsórában 17 600, csúcsnapon pedig 30 ezer utast kell óránként szállítani a tömegközlekedésnek. Az osztrákok kijelentették — és ez szerepel a zsűrinek szóló ajánlások között —, hogy ők csak az átlagos forgalom lebonyolítására készítenek tervet, vállalják az alkalmankénti torlódást. Erre a 180 nyitva tartási nap alatt legfeljebb 10-12 alkalommal lehet számítani. Nagyobb torlódás esetén alkalmi megoldásokkal próbálnak segíteni, de emiatt nem fektetnek be — feleslegesen — további milliárdokat, hátha lesz annyi látogató... Nálunk — gazdagok vagyunk! — a csúcsnap csúcsórájához igazodik a tervezés. — Ez saját csapdánk vagy az ágazat ,, nagyvonalúsága"? Ugyanis városfejlesztési terveinket, infrastrukturális gondjainkat is szeretnénk egyúttal megoldani. — Ezeket a törekvéseket csak a világkiállításnak alárendelve szabad elfogadni. Ellenkező esetben maga a világkiállítás kerül veszélybe, olyan magas költséget kalkulálunk. Az irreálisan magasra becsült előzetes költségek — a budapestiek és az országosak is —, elbizonytalanítják a döntést hozó szakembereket, és megijeszthetik a lakosságot — most nagyon számolnak az emberek, és nagyon érzékenyek a nagyberuházások kiadásaira. Az a tragikus, hogy erre nincs szükség. Ha enélkül valóban nem lehetne megrendezni a világkiállítást, akkor azt kellene mérlegelni, hogy vállaljuk-e vagy sem, de nem erről van szó. — A világkiállítás előkészítésének egyik legfontosabb mozzanata a bemutató helyszínének kijelölése. Motiválta-e közös el-Államiságunk közelgő évszázadfordulója a tisztelgő megünneplés egyik lehetséges eseménye: a „Budapesti Világkiállítás" el nem mulasztható alkalmat kínál arra, hogy a főváros jövőjéért felelősséget érző alkotó építészek, a városért alkotó módon gondolkodó, cselekvő állampolgárok és intézmények összefogjanak. Ahogy az állam és a gazdaság területén megindul az űjjáértékelés, úgy válik elkerülhetetlenné kiterjesztése, hiszen gazdasági, intézményi reform csak egy szélesebb társadalmi reform részeként képzelhető el. Azonban társadalmi reform sincs területi reform nélkül; a települések, a társadalmi rétegződés, a helyi közösségek újjászületése nélkül. A demokratikus átalakítás „alulról felfelé" építkezik, és ez megkívánja, hogy az évfordulóra ne csak a főváros gazdasági, intézményi szerkezete, hanem tágan értelmezett infrastruktúrája is megújuljon. Nem képzelhető el a világnak történő számadás külsődleges formája. Az ország és a főváros elismerést, eredményt, csak akkor könyvelhet el, ha azt az elemi szintű építkezést biztosítja, amely a kultúra, a szolgáltatások, a természeti és épített környezet egészében mutatkozik meg, kiterjed a kommunikáció és a társadalmi tevékenységek egyéb szféráira is. A fenti területeken az elkövetkezendő néhány év alatt megfordítható a meglévő erodálódó folyamatok tendenciája, és ez volna az egyetlen tartalmi eredmény, amely biztosíték arra, hogy egy egyszerű, formális siker (a világkiállítás megrendezése) ne idegenítse el a társadalom mély rétegeit, és hozzájáruljon egy hosszabb távú felemelkedő szakasz megindításához. A világkiállítás eseményét, e roppant beruházás anyagi-erkölcsi eszközeit a teljes szerkezetátalakítás megindítására, a fővárosi infrastruktúra megújítására is fel kell használni. Ezért megvizsgálandó: — mi az, ami az elmúlt évforduló, a századforduló óta megindult, de befejezetlen torzóként él tovább; — mi az, amit a tervek, fejlesztési elképzelések szükségesnek és racionálisnak tartanak, de nem került rájuk sor; — mi az, amit a város európaisága, jövője megkíván. A világkiállítás sokirányú hatása közül számunkra legjelentősebb, hogy azon mi is részt veszünk, de nemcsak kiállítóként, hanem a ,,valóságunkkal". Nem valószínű, hogy termékeinkkel fogjuk a legnagyobb sikert elérni, de egy lényegét tekintve tiszta képzelés a területkiválasztást a két fővárosban? — Egyeztetés ugyan nem volt, de az töprengés nélkül is nyilvánvaló, hogy a két főváros image-e, legmarkánsabb jegye a Duna. A helyszínek versenyében Bécsben Duna melletti, illetve Duna-kapcsolatú területek maradtak meg. Az osztrák szakemberek úgy vélik, hogy Bécset csak a Dunával együtt lehet „eladni", és számítanak arra, hogy bennünket is ez a gondolat vezérel majd a helyszín kiválasztásakor... OSZLAY ISTVÁN társadalom, egy önbizalmat adó belső dinamika, az emberi perspektívát érző, tudó városi rend nagy siker lehet. Ennek érdekében javasoljuk a főváros és környékére kiterjedő, célra orientált rendezési-fejlesztési program elkészítését, amely: — elviekben a kultúra és az emberi környezet összefüggéseinek, igényeinek alárendelve fogalmazza meg a feladatokat, a főváros társadalmi és gazdasági „újjáépítését"; — tartalmilag a főváros „passzív" fogadóképességének bővítését (út, közmű, szálloda, kereskedelem, egyéb infrastruktúra) a hosszú távú érdekeknek rendelje alá, amelyek segítségével Budapest „aktívan" szerepelhetne egy 2000 év utáni közös európai jövőben; kulturális központ, oktatási infrastruktúra, egészségügyi létesítmények, kereskedelem-áruházlánc, tiszta Duna és természeti környezet, fejlett kommunikációs infrastruktúra... — szervezési szempontból a programot úgy kell előkészíteni, hogy a központi irányítás és koordináció mellett széles társadalmi rétegeket mozgósítson, fogjon össze, és szervezzen kapcsolatot horizontálisan, az egyébként elkülönült politikai, intézményi, gazdasági szférák között, és a feladatok megvalósításának egy részét bízza körzeti, területi közösségekre. Ezért javasoljuk olyan alternatíva kidolgozását, amely a város testén belül decentralizáltan teszi lehetővé a kiállítás megrendezését. A „nyugati kapu" speciális egyedi elemein kívül a város fontos szerkezeti elemeire is kiterjedjen. Természetesen sem az államiság évszázadfordulója, sem a világkiállítás megrendezése nem egy város feladata, hanem a magyar településrendszer teljes egészére kihat. Úgy ítéljük meg, hogy a fentiekhez hasonlóan program készítendő további feladatokra is, melynek összegező áttekintése érdekében a lehető legsürgősebben szakmai célbizottságot volna szükséges létrehozni. A z évforduló, illetve az esetleges világkiállítás településfejlesztési-építészeti programjának megszervezése érdekében felhívjuk, hogy gondolataival, javaslataival, témakörhöz kapcsolódó kész terveivel a munkabizottságot megkeresni szíveskedjék. Magyar Építőművészek Szövetsége Városépítési és Környezetvédelmi Bizottság FELHÍVÁS 26